Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Szeptemberben rendhagyó rendezvénysorozatnak ad otthont az árkosi Szentkereszty Kastély. A Floating Cinema&Theater elnevezésű projektben több sepsiszentgyörgyi kulturális intézmény vesz részt.
2020. augusztus 28., 19:542020. augusztus 28., 19:54
A kezdeményező Jankovich-Bésán Elemér, a Szentkereszty kastély jelenlegi tulajdonosa, gróf Szentkereszty Béla örököse, aki Popa Annamária, az „Andrei Mureșanu” Színház igazgatója segítségével próbálja a kastélyt újra belevonni a környék kulturális körforgásába.
Az ötletet több kulturális intézmény is felkarolta. Az Andrei Mureșanu Színház, a Tamási Áron Színház, az M Stúdió Mozgásszínház, a Cimborák Bábszínház és a Művész Mozi a Kónya Ádám Művelődési Házon keresztül kapcsolódtak be a vízi mozi- és színházi estek megvalósításába.
Szeptember 4-étől az árkosi kastély taván 10 kétszemélyes csónakot helyeznek el. Egy csónakban legtöbb ketten ülhetnek, a kiskorúak csak felnőtt felügyelete mellett, mentőmellénnyel, a hét éven aluli gyerekek a tó partján elhelyezett székekről követhetik az előadásokat. A csónakokban lévő 20 hely mellett, a tó partján kialakítanak egy 30 férőhelyes nézőteret.
Kedvező időjárás esetén a pénteki napokon színházi előadásokat, a vasárnapokon filmeket láthatnak a nézők. Esős idő esetén a következő napra halasztódik az előadás. A rendezvénysorozat teljes programját a véglegesítése pillanatában teszik közzé. A jegyek megvásárolhatóak online a kulturális intézmények jegykiadó rendszereiben.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.
Székelyudvarhelyen jelenleg több helyszínen is javában zajlanak a munkálatok a nagy mobilitási projekt részeként, így a közlekedőknek érdemes figyelni az időszakos korlátozásokra. Mutatjuk, hol vannak korlátozások, és mi szabadul fel a közeljövőben.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közölt adatai szerint az elmúlt egy évben a friss gyümölcsök és a vasúti szállítás drágult a legnagyobb mértékben, míg a cukor vagy a földgáz ára kisebb volt idén júniusban, mint egy évvel korábban.
Akit érdekel őseink történelme – legyen szó az ősi vallásról, lovas népünk mibenlétéről vagy a korai magyar hősök történelmi szerepéről –, annak idén is ott a helye a 2025. augusztus 8–10. között tartott VIII. Ősök Napja ünnepen.
Elérhető a Határtalanul program legújabb pályázata csütörtöktől – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi-táborban tartott sajtóeseményen.
Lépfenefertőzéssel (anthrax) kezelnek két személyt a bukaresti Matei Balș járványtani intézetben – közölte csütörtök este az egészségügyi minisztérium.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén amelyet csütörtökön tartottak videókonferencia formájában.
Nyárádszeredai önkéntes tűzoltók is segítséget nyújtottak Magyarországon, miután orkán erejű vihar vonult végig számos településen és jelentős károkat okozott.
Csíkszereda jelentős részében áramszünetre ébredt a lakosság pénteken.
2025. július 1-jétől Romániában megszűnt a villamos energia árának állami korlátozása, amely az áram drágulását eredményezi.
szóljon hozzá!