Hirdetés
Hirdetés

Bürokráciával küzd az önkormányzat: ismét húzódik Kovászna város utcáinak felújítása

Két éve húzódik a bürokratikus akadályok miatt Kovászna városában a 11 utca felújítására nyert 19 millió lejes Európai Uniós pályázat kivitelezése. A polgármester abban bízik, ha késve is, de végül sikerül felújítani az utcákat.

Bíró Blanka

2019. március 28., 14:182019. március 28., 14:18

2019. március 28., 14:392019. március 28., 14:39

„A bürokrácia egyre szövevényesebb, mindig felbukkannak akadályok, melyek késleltetik a projektet, lekötik az energiáinkat” – mondta portálunknak Gyerő József polgármester. Felidézte, a Regionális Operatív Program keretében nyert pályázatra 2017 nyarán írta alá a támogatási szerződést, elkészítették a műszaki terveket, ezeket 2018 elején jóváhagyta a Központi Fejlesztési Ügynökség, majd az iratcsomót felterjesztették a Közbeszerzéseket Felügyelő Országos Ügynökséghez (ANAP).

Az ügynökség különböző okokra hivatkozva, öt alkalommal utasította vissza az engedélyt, mindig „újabb és újabb hiányosságokat, hibákat” fedeztek fel, végül idén februárban hagyták jóvá a közbeszerzést.

Gyerő József rámutatott, így zöld út nyílt volna a szerződéskötés előtt,

ám újabb akadály merült fel.

A projekt pénzügyi mutatóit az elmúlt év elején számította ki a tervező, így nem vehette figyelembe az azóta érvénybe lépett, az építkezésben megnövelt minimálbért, ami 57 százalékos áremelést generált. Ennek ellenére a versenytárgyalást még februárban kiírták, csakhogy ilyen feltételek mellett egyetlen cég sem jelentkezett.

Hirdetés

„Beláttuk lépést kell tartanunk a drágulással, frissítettük a pénzügyi mutatókat, és az árnövekedést a pályázat előre nem látható költségek fejezetéből szeretnénk fedezni” – részletezte a fürdőváros polgármestere. Az új mutatókat az önkormányzat elfogadta, ám ezt most újra elő kell terjeszteni a fejlesztési ügynökséghez, a kedvező véleményezés esetén módosítani kell a szerződést. Ezt követően írhatnak ki újabb versenytárgyalást, várhatóan a nyár elején.

Idézet
Sajnos naponta szembesülünk a bürokratikus akadályokkal. Engem és a városlakókat is bosszant a késlekedés

– mondta Gyerő József, aki abban bízik, ha késve is, de végül sikerül felújítani a tizenegy utcát, ami 6,5 kilométer új aszfaltot jelent.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Nem tervez visszalépni a kormányalakítási szándékától Eugen Tomac

Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök cáfolta azt az értesülést, miszerint kormányalakítási megbízásának visszaadására készülne.

Nem tervez visszalépni a kormányalakítási szándékától Eugen Tomac
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Összeszedte magát az Xbox – ezeket a videójátékokat várjuk a GTA 6 mellett (2.)

Ígéretes line-upot mutatott a Microsoft-tulajdonú Xbox Studios a Summer Game Fest utáni projektbemutatóján. Ezekből válogattuk ki a számunkra tíz legígéretesebbet, amit akár már holnaptól is játszanánk.

Összeszedte magát az Xbox – ezeket a videójátékokat várjuk a GTA 6 mellett (2.)
2026. június 09., kedd

Nem a gyermekeinkkel kell kezdeni az eszközhasználati szokások megváltoztatását, hanem magunkkal

Az okostelefon nemcsak a gyerekek, hanem a szülők életét is gyökeresen átírta. Balatoni Mónika digitáliskultúra-kutató Marosvásárhelyen az MCC rendezvényén járta körül a digitális kihívásokat, amelyekkel egy szülő szembesül ma – mintha vakon repülne.

Nem a gyermekeinkkel kell kezdeni az eszközhasználati szokások megváltoztatását, hanem magunkkal
2026. június 09., kedd

Adok-kapok a marosvásárhelyi városháza és a Maros megyei prefektúra közt a szemétügyben

Nem támadta meg a Maros Megyei Prefektusi Hivatal a marosvásárhelyi önkormányzat szemétszolgáltatásra vonatkozó határozatát – szögezi le a Maros megyei kormányhivatal, cáfolva a közösségi médiában megjelenteket.

Adok-kapok a marosvásárhelyi városháza és a Maros megyei prefektúra közt a szemétügyben
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Kiderült, mikor nyithatják meg a Transzfogarasi utat

Várhatón pénteken nyitják meg a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakaszát, ha ezt a helyszíni ellenőrzések megerősítik, és az időjárási viszonyok lehetővé teszik – jelentette be kedden Cristian Pistol.

Kiderült, mikor nyithatják meg a Transzfogarasi utat
2026. június 09., kedd

Hamarosan indul az idei roncsautóprogram, fontos újdonságot jelentettek be

Közvitára bocsátja kedden a környezetvédelmi minisztérium a roncsautóprogram pályázati útmutatóját – jelentette be sajtótájékoztatóján Diana Buzoianu.

Hamarosan indul az idei roncsautóprogram,  fontos újdonságot jelentettek be
2026. június 09., kedd

A környezetvédelmi miniszter szerint nem mindenhol lövik ki a településre bejáró veszélyes medvéket

Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter szerint nem mindegyik önkormányzat alkalmazza azt a jogszabályt, amely a többlépcsős procedúrát egyszerűsítve lehetővé teszi a településekre bejáró veszélyes medvék azonnali kilövését.

A környezetvédelmi miniszter szerint nem mindenhol lövik ki a településre bejáró veszélyes medvéket
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Kelemen Hunor: a közvetítőkön keresztül történő kormányzás nem működik

Kelemen Hunor szerint a „közvetítőkön keresztül történő kormányzás nem működik”, és egy politikailag kinevezett miniszterekből álló kormány előnyösebb lett volna a kijelölt miniszterelnök által javasolt technokrata kabinetnél.

Kelemen Hunor: a közvetítőkön keresztül történő kormányzás nem működik
2026. június 09., kedd

Tomac: nem a személyes kormányomnak, hanem Románia kormányának kérek bizalmat

Eugen Tomac kedden kijelentette, hogy nem az ő személyes kormányának, hanem Románia kormányának kér majd bizalmat a parlamenttől.

Tomac: nem a személyes kormányomnak, hanem Románia kormányának kérek bizalmat
2026. június 09., kedd

Călin Georgescu Nicușor Dan felfüggesztésére biztatja a pártokat

Călin Georgescu kedden felszólította a parlament „hazaszerető” tagjait, hogy kezdeményezzék Nicușor Dan államfő hivatalából való felfüggesztését, aki szerinte „önkényesen” és „kihívóan” bízta meg Eugen Tomacot kormányalakítással.

Călin Georgescu Nicușor Dan felfüggesztésére biztatja a pártokat
Hirdetés