Búcsúztak eddigi életüktől

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Nagy tömegnyi hozzátartozó, barát gyűlt össze csütörtökön, június 10-én a csíkszeredai Kájoni János Közgazdasági Szakközépiskola körül a kilenc osztálynyi végzős ballagására.

R. Kiss Edit

2010. június 10., 14:182010. június 10., 14:18

2010. június 10., 14:382010. június 10., 14:38

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

Veress Emőke, a Kájoni János Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója azt tanácsolta a végzősöknek, hogy további életükben tudjanak jóban lenni a világgal, tudjanak ellent mondani annak, ami ellen erkölcsi érzékük tiltakozik, és tudjanak örülni a pillanatoknak. Az igazgató köszönetet mondott a ballagók szüleinek az évek folyamán nyújtott segítségükért, együttműködésükért, és azt kívánta, hogy legyen örömük a gyermekeikben.

A tanintézmény aligazgatója, Glodeanu Crsitinel román nyelven mondott beszédet a román nyelvű osztály ballagói és hozzátartozói számára, de magyarul is köszöntötte a jelenlévőket.

Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere ünnepi beszédében azt tanácsolta a ballagó diákoknak, hogy legyenek székely emberek, váljanak emberekké itt, Székelyföldön. „Figyeljetek önmagatokra, de mindenekelőtt figyeljetek a környezetetekre, másokra” – mondta útravalóul Csíkszereda polgármestere a ballagóknak, akiknek megköszönte, hogy a várost választották eddigi tanulmányaik színhelyéül.

Ferencz S. Alpár, Hargita megyei főtanfelügyelő ünnepi beszédét Bartolf Hedwig tanfelügyelő tolmácsolta az ünneplőknek, a Hargita Megyei Tanács részéről pedig az iskola egykori diákja, Raffain Zoltán megyei tanácsos beszélt. Figyelmeztette a ballagókat, hogy bár most szabadabb világban élnek, mint amikor ő végzett, ebben az új világban nagyobb a felelőségük is, hisz sokkal több olyan tényező van, ami letérítheti őket a helyes útról.

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

Az ünnepi beszédek után kiosztották a díjakat a végzősöknek, az iskolai és intézményi díjak között az iskola sajátos díjait is. Például díjazták a legjobban tanuló osztályt és a XI-es diákok szavazatai alapján a legnépszerűbb végzős diákot is.

A XI-es diákok búcsúja után a végzősök is búcsúztak iskolájuktól, a magyar tannyelvű osztályok nevében Kézdi Csenge mondta el a búcsú és a hála szavait. Azt mondta, eddigi életüktől búcsúznak, az iskola sokat látott, sokat megélt falai között formálódott egyéniségük, itt váltak gyermekből felnőtté.

A végzős diákok szalagot tűztek az iskola zászlajára, a XI-sek átvették megőrzésre a végzősöktől az iskola kulcsát, majd az egyházi áldás után következhetett a virágok magasba dobálása, a hozzátartozók közötti elvegyülés.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Babatápszereket hívnak vissza méreganyag jelenlétének gyanúja miatt

Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).

Babatápszereket hívnak vissza méreganyag jelenlétének gyanúja miatt
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Bevásárlókocsiban gurította el a tömbházból lopott kiskazánokat

Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.

Bevásárlókocsiban gurította el a tömbházból lopott kiskazánokat
2026. február 06., péntek

Filmezték a sízők a pályára merészkedett bocsos anyamedvét – videóval

Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.

Filmezték a sízők a pályára merészkedett bocsos anyamedvét – videóval
2026. február 06., péntek

Volt bátorsága jogosítvány nélkül felborulni, de a vérvételtől már tartott

Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.

Volt bátorsága jogosítvány nélkül felborulni, de a vérvételtől már tartott
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Kezdődik a sívakációk időszaka, térképen mutatjuk a megyei elosztást

Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.

Kezdődik a sívakációk időszaka, térképen mutatjuk a megyei elosztást
2026. február 06., péntek

Megkezdte az általános sztrájk előkészítését a Sanitas

Az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben dolgozó Sanitas-tagok jó része az általános sztrájk megszervezésére szavazott, ezért a szakszervezet megkezdte a munkabeszüntetéssel járó tiltakozás előkészítését.

Megkezdte az általános sztrájk előkészítését a Sanitas
2026. február 05., csütörtök

Miniszteri ígéret: 2027 tavaszáig biztosan nem nő a földgáz ára

A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.

Miniszteri ígéret: 2027 tavaszáig biztosan nem nő a földgáz ára
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Pénzügyminiszter: támogatni kell a kisnyugdíjasokat, de nem szabad megismételni a korábbi évek hibáit

A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.

Pénzügyminiszter: támogatni kell a kisnyugdíjasokat, de nem szabad megismételni a korábbi évek hibáit
2026. február 05., csütörtök

Korábban utalják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési és a beilleszkedési támogatást

A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.

Korábban utalják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési és a beilleszkedési támogatást
2026. február 05., csütörtök

A mesterséges intelligenciától kértek jogi tanácsokat a saját zsebre dolgozó vasutasok

A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.

A mesterséges intelligenciától kértek jogi tanácsokat a saját zsebre dolgozó vasutasok
Hirdetés