
Kovács-Szécsi Attila (középen) bejelentette, hogy indul a CSTIT elnöki tisztségéért
Fotó: Csík Terület Ifjúsági Tanácsa
Megpályázza Csík Terület Ifjúsági Tanácsának (CSTIT) elnöki tisztségét Kovács-Szécsi Attila, a szervezet alelnöke. A küldöttgyűlést pénteken 19 órától tartják a Magtár konferenciatermében.
2019. október 09., 17:232019. október 09., 17:23
2019. október 09., 18:442019. október 09., 18:44
Az elnökjelölt a szerdai sajtótájékoztatón bemutatta programját, amelyet #restartcstit néven kíván elindítani. Az elnökjelölt elmondta, meggyőződése, hogy a CSTIT újra a fiatalokkal kell szövetségre lépjen és mindenekelőtt a fiatalok érdekeit kell szem előtt tartania.
„A jövőre nézve a CSTIT fontos feladatának tekintem fiataljaink képzését, látókörük kiszélesítését. Hallatnunk kell hangunkat, el kell mondanunk véleményünket a lehető leghangosabban és legmagabiztosabban, ott kell lennünk ahol a döntéseket hozzák, legfőképpen ott, ahol rólunk vagy a mi jövőnkről döntenek. Ugyanakkor kiemelten fontos feladatnak tekintem a helyi ifjúsági szervezetek megerősítését, valamint meg kell erősítenünk a kapcsolatunkat a helyi önkormányzatokkal, a térségi RMDSZ-el, ezért is támogatjuk Borboly Csabát, az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének elnöki tisztsége betöltésére továbbra is, hiszen úgy gondoljuk, hogy a CSTIT-Csíki RMDSZ között továbbra is egy szoros partneri viszony kell működjön” – mondta Kovács-Szécsi Attila.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
A románok közel fele (47 százalék) úgy véli, előre hozott választásokra van szükség, a másik fele (szintén 47 százalék) viszont ellenzi ezt – derül ki a CURS felmérésének szerdán ismertetett eredményeiből.
A kormányprogramról és a kabinet beiktatáshoz szükséges parlamenti többség kialakításáról egyeztetett a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szerdán Siegfried Mureșan miniszterelnök-jelölt.
Szerda reggel tovább csökkent a kőolaj ára azokra a reményekre, hogy nő az olajkínálat a Perzsa-öböl térségéből. Csíkszeredában ehhez képest megjelent a literenkénti tíz lejt meghaladó standard benzin.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Sűrű havazással indult a nap a Transzfogarason – hívta fel a figyelmet a brassói regionális útügy.
Az ivóvízszolgáltatás reggel kilenc és délután egy óra között, míg az áramellátás reggel kilenc és délután öt óra között fog szünetelni szerdán több székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, ujjlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
szóljon hozzá!