
Fotó: Fancsali Attila
Közel száz szakszervezetis tiltakozott a kormánypártok marosvásárhelyi székházainál. Az akció békésen zajlott, egészen addig, amíg a tömeg oda nem ért a Demokrata-Liberális Párt Maros megyei szervezetének székházához. Itt az alelnök kissé indulatosan közölte a szakszervezeti vezetőkkel, hogy Bukarestben lenne a helyük, mivel ott kell tárgyalni. A kormánypártok képviselői közül senki nem állt ki a tüntető tömeg elé.
2010. június 11., 12:152010. június 11., 12:15
2010. június 11., 17:402010. június 11., 17:40
Fotó: Fancsali Attila
A tiltakozók első állomása a Dózsa György utcában található RMDSZ-székház volt. Az épületben tartózkodott Kerekes Károly képviselő, de éppen fogadóórája volt, ezért visszautasította a szakszervezetekkel való tárgyalást.
A tömeg ezt követően rendőri kísérettel a Győzelem térre vonult, ahol a kormánybiztosi hivatal épületében található irodájában Kelemen Atilla parlamenti képviselő fogadta a szakszervezeti vezetőket.
„Rosszul tette közzé a kormány a megszorító intézkedéseket. Nem így kellett volna, hanem úgy, hogy megértsék az emberek ezek szükségességét. Muszáj meghozni az intézkedéseket, mert a helyzet kritikus, és nekünk nem csak bizonyos rétegekre kell gondolnunk, hanem Románia összes lakosára, köztük az itt élő magyarokra is” – közölte Kelemen Atilla. Egy szakszervezetis kérdésére, hogy az RMDSZ „könnyítő” javaslataiből miért nem fogadott el egyet sem a kormány, a képviselő elmondta, mindössze 17 százalékkal vesznek részt benne, és sajnos minden egyes tagjuknak csak egyetlen szavazata van. „Az RMDSZ-nek hétfőn lesz egy ülése Bukarestben, és ott eldöntjük, hogy az indítvány ellen, vagy mellett fogunk szavazni” – tette hozzá.
A Testvériség Szakszervezeti Tömb Maros megyei fiókjának vezetője, Călin Cociş Orlando ezt követően kiment a tömeg elé és közölte, indulnak a „főkolomposokhoz”, azokhoz, akik minden bajért felelősek, vagyis a Demokrata-Liberális Párt Maros megyei szervezetének székhelyéhez.
„Băsescu 2005 óta úgy játszik a néppel, ahogy akar. Nem csak a néppel, hanem a politikummal, a kormánnyal is” – nyilatkozta a szakszervezetis.
Fotó: Fancsali Attila
A tömeg énekelve, tolvajokat skandálva vonult végig a Rózsák terén, egészen a PD-L Maros megyei székhelyéig. Itt a Maros megyei szervezet vezetőhelyettese, Aurel Filimon fogadta a szakszervezetek képviselőit. Indulatosan közölte velük, hogy nem Marosvásárhelyen kell tárgyalni, hanem Bukarestben.
„Ott van a szakszervezetek helye. Nem a televíziós műsorokban kell bírálni a kormányt, a politikusokat, hanem le kell ülni tárgyalni. Ezeket az intézkedéseket meg kell hozni!” – közölte indulatosan.
Fotó: Fancsali Attila
Hetven évvel a fakó keselyűk eltűnése után végre úgy tűnik, minden feltétel adott hozzá, hogy visszatelepítsék a fajt Romániába. Dögevőként a keselyűk – habár emberi megítélésük sokszor negatív – fontos egészségügyi szerepet töltenek be.
Őrizetbe vették pénteken az ügyészek az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársát.
A kürpödi család egyetlen túlélő gyermekét sürgősségi eljárással nevelőszülői gondozásba helyezték, miután a másik négy testvér meghalt, kettő vízbefúlás, kettő pedig tüdőgyulladás szövődményei miatt.
A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete: a 13 év alatti gyermekek számára teljesen tiltsák meg a közösségi médiához való hozzáférést, a 13 és 15 év közötti gyermekek számára pedig csak szüleik hozzájárulásával engedélyezzék azt.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).
Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.
Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.
Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.
Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.
szóljon hozzá!