
Fotó: Kristó Róbert
Első alkalommal szervezték meg ezen a héten az Európai Babahordozó Hetet, amelyhez a marosvásárhelyi hordozó, illetve hordozni vágyó szülők is csatlakoztak.
2017. május 11., 13:052017. május 11., 13:05
A babahordozás népszerűsítését tűzték ki célul, ugyanis a hordozó szülők jól tudják,
egy biztos pont az életében, ahonnan biztonságban és kényelmesen figyelheti meg a világot. Az sem mellékes, hogy így a szülő mindkét keze szabad marad, illetve bárhova eljuthat, nem jelent gondot számára a lépcső vagy a szűk járda.
Néhány éve szerveznek Nemzetközi Babahordozó Hetet az amerikai Babywearing International (BWI) kezdeményezésére, és ma már a világ számos országában csatlakoznak családok, közösségek, szervezetek az ünnepléshez.
Május 8–14. között viszont első alkalommal Európai Babahordozó Hetet is tartanak, Mindig hordozlak mottóval. Ennek kapcsán kérdeztük meg Tarczali Mónika marosvásárhelyi hordozási tanácsadótól, az esemény szervezőjétől, hogy miért tartja fontosnak ezt a hetet.
– mutatott rá a rendezvény lényegére a szervező, aki nem mellékesen négygyerekes édesanya.
Marosvásárhelyen csütörtökön 16:30-tól babahordozós találkozót szerveznek a Víkendtelep November 7 felőli bejáratnál, a kis játszótér melletti füves-fás területen, amelyre minden hordozó vagy hordozni vágyó szülőt várnak. A szervezők arra kérik a résztvevő édesanyákat, hogy hozzanak magukkal a hordozón és babáikon kívül egy pokrócot is, sőt az apukákat is hívják magukkal.
Egy bemutatkozó filmet is terveznek készíteni ebből az alkalomból, amellyel egy hordozós versenyre neveznek be – olvasható az esemény Facebook-oldalán.
Belső vizsgálatot rendelt el hétfőn a konstancai megyei sürgősségi kórháznál az intézmény vezetősége, miután két gyermek is kómába került műtét után.
Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.
A hét első napjaiban még kitart a fagy, szerdától azonban országszerte enyhülni fog az idő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) január 12. és 25. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Ismét jegyezhetők hétfőtől a Tezaur államkötvények – közölte a pénzügyminisztérium.
Plagizálással gyanúsították meg Radu Marinescu igazságügyi minisztert, aki azonban azt mondta, kifogásolt doktori disszertációját a húsz évvel ezelőtti jogszabályoknak és tudományos-etikai előírásoknak megfelelően írta meg.
A tavalyi harmadik negyedévben 9420 lej volt a romániai háztartások havi átlagjövedelme; a kiadások átlagösszege 8079 lej volt, ami a jövedelem 85,8 százalékát jelentette – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
Alig négy óra alatt 30 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a 15-ös országút mentén közúti ellenőrzést végző rendőrök, és négy jogosítványt is bevontak.
Keddre virradóan lehet a leghidegebb ebben a téli szakaszban – nyilatkozta a Digi24 hírtévének Elena Mateescu, az Országos Meteorológiai Szolgálat igazgatója.
Az elmúlt 24 órában 67 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 75 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott hétfőn a Salvamont.
Mit hoz az új év: békét vagy bizonytalanságot? Spórolást vagy utazást? A Székelyhon január közepén egy gondolatébresztő, ugyanakkor szórakoztató játékkal várja olvasóit a Facebookon.
szóljon hozzá!