
A moinești-i ügyészség továbbra sem lát kivetnivalót az erőszakos úzvölgyi temetőfoglalásban. Archív
Fotó: Pinti Attila
A moinești-i ügyészség továbbra sem látja, hogy bűncselekmény történt volna 2019. június 6-án, amikor nacionalista románok több ezres csoportja erőszakkal behatolt az úzvölgyi katonatemetőbe megkoszorúzni és felszentelni a román katonák számára kialakított, betonkeresztes parcellát.
2021. október 23., 13:372021. október 23., 13:37
Mint ismeretes, az úzvölgyi katonatemetőben történt súlyos magyarellenes eseményeket követően az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt feljelentést tett az ügyészségen rongálás, garázdaság, testi sértés és gyűlöletbeszéd miatt.
Tavaly a feljelentésben szereplő vádak mindegyikét ejtette az ügyészség, majd a jóváhagyott fellebbezést követően, a bíróság visszaküldte az ügyet az illetékes ügyészséghez, hogy az további részletes vizsgálatot folytasson le. Az ügyészség által a napokban megküldött válaszból kiderül:
– ismerteti szombati közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) sajtóirodája.
Szerintük a vizsgálat során kizárólag román tanúkat hallgattak meg, akik mind azt vallották, hogy az úzvölgyi temetőgyalázás alkalmával nem történt rendzavarás, noha ezt számos videofelvétel is cáfolja. Mi több, a román tanúk beszámolói szerint épp a jelenlévő magyar közösség képviselői viselkedtek úgy, hogy az erőszakos cselekedethez vezethetett volna, de szerencsére a románok nem válaszoltak a provokációra.
A tájékoztatás szerint az ügyészség válaszából az is kiderül, hogy
Ugyanakkor Csíkszentmárton község az ügyészség irányába jelezte: nem rendelkeznek információval a temető kapujának tulajdonosára vonatkozóan.
Ejtették a garázdaság és közrend megzavarására vonatkozó vádakat is, mondván, csak hazafias dalok és a román himnusz hangzott el a helyszínen, noha az indoklás egy későbbi pontján beismerik, mégiscsak hallhatók voltak a jelenlévő magyaroknak szánt gyalázkodó rigmusok. Érdekesség továbbá, hogy az ügyészség – az első határozatától eltérően – már nem érvel azzal a megállapítással, mely szerint azért nem történt nemzetiség elleni uszítás az úzvölgyi temetőben, mert a magyar közösség nem számít nemzeti kisebbségnek, de ugyanakkor megjegyzik:
„Ez az eset is jól bizonyítja azt a fajta kettős mércét, melyet a román igazságszolgáltatás alkalmaz a magyarság kárára. Ebből a példából is jól kivehető az állampolitikává emelt romániai magyarellenesség.
– reagált az ügyészség válaszára Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke.
„Én ott voltam az úzvölgyi temető kapujában, amikor az odagyűjtött román tömeg ránk támadt és betört a temetőbe. A saját szememmel láttam, amit a videofelvételek is igazolnak.
Az erdélyi magyar politikusok első számú felelőssége kell legyen megvédeni közösségünk tagjait és történelmi hagyatékunkat a fokozódó magyarellenességgel szemben” – tette hozzá Mezei János, a Magyar Polgári Párt elnöke, az EMSZ társelnöke.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
1 hozzászólás