
Fotó: Tuchiluș Alex
A sepsiszentgyörgyi Benedek Elek Napköziotthon és az Elek apó cimborái egyesület meghívására mesemondó találkozóra gyűltek össze szerdán egész Háromszékről az óvodások. A Kónya Ádám Művelődési Házban megtartott rendezvényen a csöppségek nagy átéléssel adták elő kedvenc meséiket, melyeket Benedek Eleknek köszönhetően ismert meg az utókor.
2024. május 29., 15:112024. május 29., 15:11
Nagy Edit, az Elek apó cimborái alapítvány vezetője, a Benedek Elek óvoda volt óvónője a Székelyhonnak elmondta, több mint húszéves hagyományt őriznek e találkozó megszervezésével, melyre rendszeresen pályáznak a városi tanácsnál.
Ügyes, talpraesett, ízes magyar nyelvet beszélő mesemondók
Fotó: Tuchiluș Alex
Többszintű meghallgatás során választják ki azokat a gyermekeket, akiket e megyei találkozón a nagyobb közösség is meghallgathat, és miközben kezdetben 15 óvodással zajlottak a rendezvények, kiderült, hogy
Igy idén már 17-en képviselték a megyét, illetve Zalánt, Gelencét, Sepsiszentgyörgyöt, Nagyajtát, Vargyast, Berecket, Kovásznát, Kézdivásárhelyt, Sepsiszentgyörgyöt, Kisborosnyót, Zabolát. Noha a Bölcsek tanácsa, azaz a zsűri pontozta is az előadásmódot,
a felkészítő óvónők pedig szintén elismerésben részesültek. Idén nagyon erős mezőny állt össze – értékelte a rendezvényt a Szőcs Imola tanfelügyelőből, Bedőházi Beáta mesemondóból és Péter Orsolya bábszínházvezetőből álló zsűri.
Fotó: Tuchiluș Alex
A találkozó egy Bartók Emese óvónő által előadott „igaz mesével” kezdődött, mely Benedek Elek életét mutatta be. Láthatóan élvezettel mesélték az általuk kiválasztott meséket, (Az igazmondó juhász, Firtos és Tartod, A csodaszarvas, a Csizmadia szerencséje stb.) melyek azért nyerték meg tetszésüket, mert tréfásak, vagy a kedvenc állatukról, a macskáról szóltak, vagy bármilyen módon saját életük megéléséhez kötődött.
Előadásmódjukkal jó hangulatra derítették a hallgatóságot is. Ám az is kiderült, hogy
– ő anélkül is elalszik, mondta egy kislány –, így az óvoda marad a mesekincs letéteményese, átadója.
Fotó: Tuchiluș Alex
A szünet után, melyben egy kis friss fánk is került az asztalra, a kisbaconi Benedek Elek emlékház működtetője,
egy-egy képeslapot ajándékba adott nekik az emlékházról, majd folytatódott a verseny. Ezután mindenkinek mondania kellett egy-két Benedek Elekre, az ő életére vonatkozó mondatot, azért pedig szimbolikusan kapott egy piros almát „Elek apó kertjéből”.
A rendezvény végén Szőcs Imola tanfelügyelő, a Benedek Elek óvoda igazgatónője értékelte a napot, pontosabban a gyermekek teljesítményét, ízes-színes mesemondásukat.
Fotó: Tuchiluș Alex
Nagy Edit elmondta: „A célunk az, hogy Benedek Elek szellemiségét megőrizzük, továbbadjuk, hogy ezáltal identitásunkat is erősítsük.”
A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt vasárnap 12 óra 14 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben, mindössze 64 kilométerre Sepsiszentgyörgytől.
Több mint 140 alkohol vagy drog hatása alatt vezető sofőrt füleltek le a rendőrök szombat éjjel, egy átfogó ellenőrző akció keretein belül.
Tragikus kimenetelű közúti baleset történt vasárnapra virradóra Câmpulungon: egy fiatalember életét vesztette.
Fagyos reggelre ébredtek a Székelyföldiek: a települések többségében mínusz tartományban volt a hőmérők higanyszála a hajnali órákban, Csíkszereda ugyanakkor ismét az ország leghidegebb lakott települése volt vasárnap reggel.
Nem hősködés, hanem értékekhez való ragaszkodás egyik legfőbb nemzeti jelképünkre hivatkozni, művészeti alkotásokon, emlékműveken megjeleníteni. Sorozatunkban a turulmadár székelyföldi útját követjük – a legkeletibb bástyával, Kézdiszékkel indítunk.
Elrabolta volt barátnőjét egy maroslekencei férfi, aki ellen korábban távoltartási rendeletet is kiállított a Szeben megyei rendőrség.
A tűzoltók védőszentjét, Szent Flóriánt ábrázoló réz domborművet helyeztek el szombaton Gyergyóalfaluban a helyi tűzoltólaktanya falán. Az esemény is igazolja, az önkéntes tűzoltók kiemelten fontos szerepet töltenek be a község életében.
A síelő, aki szombaton életét vesztette a Bucsecs-hegység Coștilei völgyében bekövetkezett lavina miatt, a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) alezredese volt, és a szervezet egyik legkiválóbb hegymászója.
Elsodort szombaton a lavina a Bucsecs-hegységben egy háromtagú csoportot, egyikük meghalt – tájékoztatott az Országos Hegyimentő Közszolgálat.
Az idei év első három hónapjában 669 közúti baleset történt, amelyek következtében 223 ember vesztette életét, 546-an pedig súlyos sérüléseket szenvedtek – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság szombati közleményéből.
szóljon hozzá!