
Fotó: Kocsis B. János
Sepsiszentgyörgy történetének legnagyobb beruházása révén épül meg Románia legmodernebb kulturális és ifjúsági központja a belvárosban. Antal Árpád polgármester, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a Sapientia Alapítvány elnöke pénteken rendkívüli sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy az általuk képviselt intézmények társulnak a nagyszabású projekt megvalósítására.
2020. február 14., 18:012020. február 14., 18:01
A kulturális és ifjúsági központot az évek óta omladozó Bodok-szálloda és a körülötte lévő épületegyüttesek helyére tervezik. Az épületben a városi és megyei önkormányzatok fenntartásában működő kulturális intézmények – a Tamási Áron Színház, a Cimborák Bábszínház, az M Studio Mozgásszínház, a Bod Péter Megyei Könyvtár, az Erdélyi Művészeti Központ (EMÜK) – kapnak helyet, és
A központ olyan kulturális tere lesz a városnak, ahol a középiskolások minőségi szabadidőt tölthetnek el.
Elindították a belváros átalakítására vonatkozó városrendezési tervet, a három intézmény közötti társulási szándékot a napokban közvitára bocsátják, majd két hónap múlva lehet a két önkormányzat elé terjeszteni – mondta Antal Árpád.
Ezt március 14-én mutatják be a Háromszék Táncstúdióban. A becslések szerint a kivitelezési terv egy év alatt készül el, majd további
Sepsiszentgyörgy, Háromszék nemcsak helyi, megyei szintű, hanem székelyföldi, összerdélyi feladatokat is vállal, ennek példája az EMÜK, a szórványprogram, de a kultúra, a sport és a közösségépítés más területein is vannak a térségen túlmutató kezdeményezések – mondta Tamás Sándor, aki a hármas együttműködésben létrejövő intézményt is ide sorolta.
Kató Béla, Antal Árpád, Tamás Sándor
Fotó: Kocsis B. János
„Fontos, hogy mindenki a magáénak érezze a központot, támogassuk, dolgozzunk érte, majd használjuk. Ez egy olyan beruházás, amilyen még nem volt, és nem tudom, még mikor lehet” – mondta Kató Béla. Rámutatott, egy ilyen mérvű intézménynek a város központjában a helye,
Emlékeztetett, az önkormányzat többször meghirdette, kereste a befektetőt a hotel felújítására, ám mivel az nem felel meg a jelenlegi előírásoknak, nem akadt jelentkező, aki vállalta volna a hatalmas beruházást.
Antal Árpád a gondolatmenetet folytatva hozzáfűzte, a kommunizmus alatt a város sok értékes épületét lebontották, olyanokat építettek helyettük, amelyekkel a város lakossága nem tudott azonosulni, most olyan létesítményt terveznek, amely „irányt szab, minket képvisel”.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!