
Utolsó simítások zajlanak az első előadás előtt az új stúdióteremben
Fotó: Figura Stúdió Színház
Közel egy év szünet után ismét van játéktere Gyergyószentmiklóson a Figura Stúdió Színháznak. Az Öntöde stúdióteremben pénteken játszották az első előadásukat.
2023. március 19., 21:102023. március 19., 21:10
A felújítás alatt lévő művelődési ház miatt közel egy éve költözött a volt öntöde irodaépületébe a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, ez idő alatt irodákat, próbatermet, raktárakat alakított ki a társulat, hamarosan pedig egy felújított stúdióteremben várták a nézőket két előadással – egyelőre kísérleti jelleggel.
Egy évvel ezelőtt várta tehát a nézőket utolsó alkalommal a szó szoros értelmében vett, színpadon játszott előadással a társulat, több hónapon keresztül alternatív helyszíneken mutattak be előadásokat, köztük tantermi, kocsmaszínházi, babaszínházi kezdeményezéseket vittek ily módon „színpadra”.
Az Öntöde névre keresztelt új játszóhely hivatalos megnyitójára március 27-én, a színházi világnap alkalmából kerül sor.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
szóljon hozzá!