Idén befejezik, várhatóan jövőben majd el is indulhatnak a tevékenységek a nappali foglalkoztató központban
Fotó: Erdély Bálint Előd
Tavaly márciusban kezdődtek a munkálatok az egykori szombatfalvi Népház épületében Székelyudvarhelyen, amely – befejezése után – idősek nappali foglalkoztatójaként fog működni. Az építkezési munkálatok befejeződtek, jelenleg az utolsó simítások zajlanak – meszelés, hideg- és melegburkolat fektetése – tudtuk meg Zörgő Noémitől, a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal sajtószóvivőjétől.
2021. október 30., 15:132021. október 30., 15:13
Jelenleg az ingatlan körüli terület rendezésén dolgoznak, az építkezési engedélyben előírt méretű parkolót kialakították, a kerítések lécezése van hátra még, így
– fejtette ki a városházi szóvivő.
A legutóbbi tanácsülésen megszavazták az épület berendezésével kapcsolatos közbeszerzés elindítását, így most ez következik. Ebbe beletartozik
– sorolta Zörgő Noémi. Kérdésünkre, hogy ez mikor valósulhat meg, a sajtószóvivő elmondta:
Ezt a szociális igazgatóság végzi majd, a szükséges lépéseket már meg is tették ahhoz, hogy zökkenőmentesen haladjon majd az épület átadását követően. A szükséges működési engedélyek beszerzésére hat hónap áll majd rendelkezésre – tette hozzá Zörgő Noémi.
Ittasan vezette bejegyzetlen kvadját vasárnap este Szépvíz községben egy férfi, aki menekülni próbált a hatóságok elől, ám rövid üldözés után utolérték a rendőrök – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság hétfő esti közleményéből.
Kerékpáros felvonulással hívják fel a figyelmet a két keréken közlekedők biztonságára Kézdivásárhelyen. A KSE-napok kertében sorra kerülő megmozdulás idén is a Zöld Nap Egyesület és az önkormányzat sportirodájának együttműködése révén valósul meg.
Egymillió legóelem felhasználásával épült meg az a dioráma, amellyel a romániai csapat megdöntötte a Guinness által jegyzett legutóbbi világrekordot. A csapat tagja volt Lapsánszki Tamás marosvásárhelyi fiatalember is, vele beszélgettünk.
A madarak és fák napja alkalmából szervez fotókiállítást ezen a héten a székelyudvarhelyi művelődési ház, valamint a Spektrum Fotó Egyesület.
Ványolós István Ősz ezer arca című könyvét mutatják be kedden 18 órakor a székelyudvarhelyi művelődési házban.
Vida Gábor Senkiháza című regényének történeti hátterével ismerkedhet meg azok, akik részt vesznek a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által szervezett székelyudvarhelyi vagy csíkszeredai közönségtalálkozón.
Számos meglepetéssel, izgalmas és élménydús programkavalkáddal rajtolnak a diáknapok Székelyudvarhelyen. A 30. kiadásához érkezett, jubiláló középiskolás rendezvény sajtótájékoztatóján a szervező UFF jelenlegi elnöke mellett „elődei” is jelen voltak.
Marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi színészre, rendezőre, előadásra is adhatjuk voksunkat a Román Színházi Szövetség (UNITER) által meghirdetett közönségszavazáson. A szavazatokat május 27-én 11 óráig fogadják.
Biciklist ütött el egy autós Küküllőkeményfalván hétfőn délután. A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a kerékpárost kórházba szállították.
Értékes nyereményeket kapnak azok a marosvásárhelyi diákcsoportok, amelynek tagjai biciklivel mennek iskolába, és rögzítik a megtett kilométereket.
szóljon hozzá!