
Fotó: Facebook/Sebastian Burduja
Az energiaügyi minisztérium 25 százalékkal lefaragja a bérkiadásokat és 91-gyel (23 százalékkal) csökkenti a minisztériumi állások számát – jelentette be csütörtökön az intézmény, miután a kormány elfogadta a tárca átszervezéséről szóló határozatot.
2025. május 08., 16:342025. május 08., 16:34
Sebastian Burduja energiaügyi miniszter szerint ez az intézkedés bizonyítja, hogy az állam képes meghúzni a nadrágszíjat, ahogyan azt a romániaiak is teszik nehéz időkben. A tárcavezető elmondta, hogy az átszervezés révén karcsúbb és hatékonyabb lett, emellett évente több mint 10 millió lejt takarít meg a minisztérium.
– idézte Burduját a minisztérium közleménye.
A csütörtökön elfogadott kormányhatározat szerint a 393 minisztériumi állásból 93 százalék megszűnik, vagyis 23 százalékkal csökken a létszám.
Az átszervezéssel 25 százalékkal csökkennek a bérkiadások – közölte a minisztérium.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
A Tulceai megyei Delta katasztrófavédelmi felügyelőság (ISU Delta) diszpécser szolgálatát az 112-es egységes segélyhívón értesítették, hogy Luncavița település közelében egy drónt észleltek, amely feltehetőleg a Cetățuia kőbánya területén zuhant le.
Büntetőfeljelentést tett és polgári félként vesz részt az eljárásban annak a Brăila megyei gyermeknek a családja, akit egy égből érkező azonosítatlan tárgy – feltehetően egy dróndarab – ütött fejbe rollerezés közben.
A rendőrség csütörtök este őrizetbe vette azt a sofőrt, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el, akik közül ketten életüket vesztették, a harmadik pedig súlyosan megsérült – jelentette be pénteken a rendőrségi szóvivő.
A hőmérséklet Románia legnagyobb részén a következő négy hétben, szeptember közepéig az ebben az időszakban megszokottnál magasabb lesz, a legnagyobb eltérések nyugaton és a középső országrészen várhatók.
Az elmúlt 24 órában huszonhárom riasztás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai harmincegy embernek nyújtottak segítséget – tájékoztatott pénteken a Facebook-oldalán a Salvamont.
Jócskán lehűlt az idő péntekre virradóan Csíkszeredában, a hivatalos mérőállomáson hat fok alá, 5,7 Celsius-fokig esett vissza a hőmérséklet.
Nyilvánosan elérhető a magyar rendőrség internetes oldalán a körözési toplista, amelyre ötven keresett személy került fel.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
szóljon hozzá!