Hirdetés
Hirdetés

Az elektronikus megoldásoké a jövő a közoktatásban is

Ideje lenne váltani? Haladni kell a korral a közoktatásban is. Képünk illusztráció •  Fotó: Kristo Robert

Ideje lenne váltani? Haladni kell a korral a közoktatásban is. Képünk illusztráció

Fotó: Kristo Robert

A digitalizáció fele halad romániai közoktatási rendszer is, ennek pedig egyik fontos eleme az elektronikus napló. Székelyföldi viszonylatban még kevés iskolában vezették be, viszont néhány éven belül valószínűleg minden állami tanintézményben kötelezővé teszik.

Molnár Rajmond

2018. december 16., 11:582018. december 16., 11:58

Térségünkben még ritkaságszámba megy, viszont egyre több romániai iskolában használják az úgynevezett elektronikus naplót, röviden e-naplót. Azokban a tanintézményekben, amelyekben lehetőséget látnak ebben, informatikai cégekkel szerződést kötve vagy önerőből valósítják meg a szülők számára is elérhető online felületet. Tudomásunk szerint

Hargita megyében csak egy iskolánál vezették be idáig az e-naplót,

míg Maros megyében többnél is alkalmazták.

Hirdetés

A digitális naplóban vezethetők többek között az iskolások hiányzásai és jegyei, amelyekhez a szülők is hozzáférhetnek az internetes felületen. Az e-napló feladata tehát, hogy naprakész információkat tartalmazzon az iskolásról. Ez ugyanakkor rendszeres adminisztrálást igényel a pedagógusok részéről, akik ezért úgy is érezhetik, az eszköz nemhogy egyszerűsítené, inkább gyarapítja az adminisztrációs terheiket. Tőlünk nyugatabbra – például Magyarországon – ez már a közoktatási rendszer része, tehát rendszeresen használják az állami iskolában.

A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban az előző tanévben vezették be az e-naplót, a városi önkormányzat által kiutalt pénzösszegből szerződést kötöttek egy iskolák számára digitális naplókat készítő és üzemeltető céggel – tudtuk meg Mátéfi István igazgatótól.

Idézet
Az eddigi tapasztalatok szerint nagyon sok pozitívuma van a rendszernek, s noha Székelyföldön még kevésbé elterjedt, sok romániai kis- és nagyvárosban már bevezették az önkormányzatok támogatásával ezt. Ebben van a jövő, valószínűleg néhány éven belül az oktatási tárca is kötelezővé teszi ezt minden állami iskolában

– magyarázta az intézményvezető. A digitális nyilvántartás mellett – folytatta – a hagyományos naplóba is beírják a jegyeket, hiányzásokat, az e-naplóba pedig az erre kijelölt személyzet vagy az oktatók töltik fel az adatokat.

Idézet
Bemegyek órát tartani, telefonról is be tudok lépni a rendszerbe, ha valaki hiányzik, azt bevezetem, s tíz perc múlva már a szülő is tud róla

– mesélte humorosan Mátéfi. Hozzátette, a jegyek és a hiányzások bevezetésén kívül a pedagógusok oktatási anyagokat is küldhetnek diákjaiknak, illetve az online rendszer félév végén tanulmányi átlagot is számol az iskolásoknak. Azt is elmondta, tudomása szerint Marosvásárhelyen még két iskolában van hasonló rendszer, de Szászrégenben is tud olyan tanintézményről, ahol használják ezt.

Görbe Péter, Hargita megye főtanfelügyelője arról tájékoztatta lapunkat, hogy tudomása szerint Hargita megyében csak egy iskolában, a gyergyószentmiklósi Batthyány Ignác Technikai Kollégiumban használják a szóban forgó rendszert.

A főtanfelügyelő kiemelte, amíg az oktatási tárca nem rendelkezik arról, hogy ezt be kell vezetni minden iskolába, addig a tanintézmények vezetőségei önállóan dönthetnek ennek szükségességéről, de természetesen a hagyományos naplóba is be kell vezetniük az adatokat. Farkas Zoltán Béla, a gyergyószentmiklósi iskola igazgatója megkeresésünkre kifejtette, már több mint négy éve bevezették a digitális naplót,

az online felületet az iskolában fejlesztették ki, nem kaptak hozzá támogatást.

Az adatokat az osztályfőnök aktualizálja az elektronikus naplóban, így a szülők ezen keresztül is láthatják a gyerekük nyilvántartott jegyeit, hiányzásait. „Arra az esetre fejlesztettük, hogy minden szülő napirenden legyen, hogy is áll a gyereke az iskolában” – fogalmazott.

Az egyetemeken már használják

Az iskolai elektronikus napló egyébként hasonló elképzelésen alapul, mint a Neptun nevű online rendszer, amely a magyarországi felsőoktatási intézmények – ide tartozik a Sapientia EMTE is – információs tanulmányi és pénzügyi adminisztrációját, oktatási, oktatás-szervezési feladatainak regisztrálását és információs rendszerét látja el. A hallgatók itt figyelemmel követhetik a jegyeiket, és ebben a rendszerben jelentkezhetnek vizsgákra is, emellett pedig számos tanulmányaikkal kapcsolatos információt elérhetnek benne.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Oltassák be magukat influenza ellen! – kéri az emberektől családorvosi szövetség

A Családorvosok Országos Társasága (SNMF) arra kéri a lakosságot, hogy keresse fel családorvosát, és egyeztessen időpontot az influenza elleni védőoltás beadására.

Oltassák be magukat influenza ellen! – kéri az emberektől családorvosi szövetség
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Új játékmenet-videókra vannak kiéhezve a GTA-rajongók de egyelőre csak kiszivárogtatott felvételekkel kell beérniük

Már csak egy hónap van hátra a játék előtöltéséig, november 19-én pedig végre megjelenik a világ legnagyobb kaliberű szórakoztatóipari termékének tartott Grand Theft Auto videójáték-sorozat hatodik része.

Új játékmenet-videókra vannak kiéhezve a GTA-rajongók de egyelőre csak kiszivárogtatott felvételekkel kell beérniük
2026. október 11., vasárnap

Kevesebb uniós pénz juthat Romániának: nagy összegeket veszíthet az ország a következő költségvetési ciklusban

Veszélybe kerülhetnek a romániai útépítések, iskolák, kórházak és mezőgazdasági támogatások, ha az EU Tanácsának ír elnöksége által előterjesztett javaslat érvényesül a 2028–2034-es költségvetési ciklusban.

Kevesebb uniós pénz juthat Romániának: nagy összegeket veszíthet az ország a következő költségvetési ciklusban
2026. október 11., vasárnap

Aggasztó hírt közölt egészségi állapotáról XIV. Leó pápa

XIV. Leó pápa vasárnap, az Úrangyala-imádság alkalmával jelentette be, hogy a közelmúltban végzett orvosi vizsgálatok során egy korai stádiumban lévő, jól körülhatárolható göböt fedeztek fel a tüdejében.

Aggasztó hírt közölt egészségi állapotáról XIV. Leó pápa
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Ittas és eltiltott járművezetőket értek tetten a rendőrök Hargita megyében

Egyik sofőr felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett, másik ittasan ült volán mögé Csíkszéken – mindkettőt elkapta a rendőrség. Székelyudvarhely környékén pedig közúti ellenőrzést tartottak az elmúlt napokban, és több bírságot kiszabtak.

Ittas és eltiltott járművezetőket értek tetten a rendőrök Hargita megyében
2026. október 11., vasárnap

A Duna alacsony vízszintje miatt továbbra is áll a cernavodai atomerőmű két reaktora

A csernavodai atomerőmű 1-es és 2-es reaktorát továbbra is biztonságosan leállítva tartják, ami semmilyen nukleáris kockázatot nem jelent a lakosságra vagy a környezetre, az újraindításuk pedig a Duna vízszintjétől függ – közölte a Nuclearelectrica.

A Duna alacsony vízszintje miatt továbbra is áll a cernavodai atomerőmű két reaktora
2026. október 11., vasárnap

Folytatja a kormányalakítási tárgyalásokat Luca Niculescu, csütörtökön jöhet a parlamenti szavazás

Luca Niculescu hétfőn folytatja a kormányalakítási tárgyalásokat a parlamenti pártok és frakciók képviselőivel.

Folytatja a kormányalakítási tárgyalásokat Luca Niculescu, csütörtökön jöhet a parlamenti szavazás
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
2026. október 10., szombat

Mindössze három centiméterre került a kritikus vízszinttől a Duna Csernavodánál, intézkedni kellett az atomerőmű miatt

A Duna rendkívül alacsony vízállása miatt sürgős intézkedéseket rendeltek el Romániában.

Mindössze három centiméterre került a kritikus vízszinttől a Duna Csernavodánál, intézkedni kellett az atomerőmű miatt
2026. október 10., szombat

Égett a száraz aljnövényzet és az erdő is Marosszentkirályon

Felgyulladt a száraz aljnövényzet és a közeli erdő is lángra kapott szombaton Marosszentkirályon a Völgy utcában. A délutáni órákban még a gócpontok eloltásán dolgoztak a tűzoltók.

Égett a száraz aljnövényzet és az erdő is Marosszentkirályon
Hirdetés