
Képünk illusztráció
Fotó: Rab Zoltán
Az éjszakai kijárási tilalmat érintő szigorításon kívül nem vezetnek be újabb korlátozó intézkedéseket – jelentette be szerdán a kormányfő, aki – állítása szerint – nem értett egyet azzal a javaslattal, hogy hétvégére zárják be a nagy bevásárlóközpontokat.
2021. március 10., 12:432021. március 10., 12:43
Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint Florin Cîţut többek között arról kérdezték szerdán az újságírók, hogy a veszélyhelyzet meghosszabbításával lehet-e újabb korlátozások bevezetésére számítani. A miniszterelnök azt mondta, a legjelentősebb változás az lesz, hogy
Az üzletek továbbra is 21 óráig tartanak majd nyitva, és más jelentős korlátozások sem várhatók. Az epidemiológusok javasoltak ugyan néhány szigorúbb intézkedést – például hogy hétvégére zárják be a nagy bevásárlóközpontokat –, ezekhez azonban nem adta a hozzájárulását, mert nem tartja indokoltnak a szigorításokat, tekintve, hogy jól halad az országban az oltáskampány.
Kérdésre válaszolva a miniszterelnök azt is elmondta, nincsenek becslései arra vonatkozóan, hogy hány új megbetegedésre számíthatunk a következő napokban. „Voltak olyan becslések, amelyek szerint márciusban elérjük a napi 10 ezret, de nem tartunk ott. A becslések csak becslések, a valóság mindig megcáfolja ezeket” – fogalmazott.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
szóljon hozzá!