
Fotó: Robert Ghement/Agerpres
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerint hamis az a George Simionnak tulajdonított levél, amelyik ezekben a napokban terjed a közösségi oldalakon.
2025. május 11., 19:372025. május 11., 19:37
A párt vasárnapi közleménye szerint – melyet az Agerpres idéz – a levélhez semmi köze a kampánycsapatukhoz vagy parlamenti politikusaikhoz „Ez nyilvánvaló manipulációs és félretájékoztatási kísérlet azok részéről, akik úgy érzik, hogy a pártunk fenyegeti a politikai status quót. (...) Románia egyetlen valódi és tiszta politikai mozgalmának lejáratására irányuló (...) kísérletnek vagyunk tanúi.
– közölte az AUR.
A párt bejelentette, hogy feljelentést tesz a levél szerzői és terjesztői ellen, és felszólította az illetékes hatóságokat, hogy indítsanak vizsgálatot az ügyben.
Az adócsalás és a szabálytalan kereskedés visszaszorítása érdekében tartott ellenőrzéseket szombaton a Hargita megyei rendőrség. Hat kereskedőnél, három helyszínen szabtak ki bírságot összesen több mint 13 ezer lej értékben.
Életét vesztette egy 55 éves, marosvásárhelyi férfi vasárnap a Fogarasi-havasokban, miután túrázás közben szakadékba zuhant – közölte az Argeș megyei rendőrség.
Jóval alacsonyabb gázolajárakat függesztettek ki az üzemanyagtöltő-állomásoknál vasárnap, miután a kormány beavatkozott: ideiglenesen 20 százalékkal csökkentették a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között.
Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.
Két spanyol vadászgép lelőtt egy engedély nélkül a román légtérbe behatoló drónt vasárnapra virradóra Galac megyében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
szóljon hozzá!