Hirdetés
Hirdetés

Aszfaltúton Nagygalambfalva és Székelydobó között

Lényeges rövidítő a 226-os községi út a Székelydobóból Székelykeresztúr felé igyekvők számára •  Fotó: Galambfalva község

Lényeges rövidítő a 226-os községi út a Székelydobóból Székelykeresztúr felé igyekvők számára

Fotó: Galambfalva község

Több mint hat kilométernyi utat modernizáltak idén ősszel Galambfalva községben, ahol egyebek mellett sikerült leaszfaltozni a 226-os községi utat Nagygalambfalva és Bögöz község határa között. Ennek köszönhetően most már lényegesen egyszerűbb Székelydobóból Székelykeresztúr irányába közlekedni.

Fülöp-Székely Botond

2023. november 27., 10:072023. november 27., 10:07

Mintegy 4,4 millió lejért pályázott sikeresen az Anghel Saligny-programban Galambfalva község vezetősége, amiből

négy helyi utat modernizálhattak, összességében 3,7 kilométer hosszan

– tudtuk meg Gyerkó Levente polgármestertől. Érdekességként azt is megosztotta, hogy az említett pályázatuk részeként két kilométernyi betonsáncot építettek ki, amelyből 25 méternyi le is van fedve.

Hirdetés

Aszfaltozási, korszerűsítési munkálatokat a hétvégi házak, illetve a helyi óvoda környékén is végezték, a legjelentősebb felújítás azonban a 226-os községi úton, Nagygalambfalva és Székelydobó között zajlott. Nemcsak az útalapozást, a kövezést és a betonsáncok kiépítését végezte el a kivitelező Galambfalva község határáig, de mostanra az útburkolatot is leterítették.

Korábban elvégzett munkálatok

A 226-os községi út Bögözhöz tartozó része, amely a két község közötti határtól Székelydobóig vezet, nagyjából másfél kilométer hosszú. Ezt a részt még 2016-ban sikerült felújítani: kiszélesítették, átereszeket helyeztek el, sáncokat építettek, és az aszfaltozás sem marad el.

Akkor nem volt lehetőség a Galambfalva községhez tartozó szakasz modernizálására, hiszen korábban árvízkárokat kellett ott kijavítani, a munkálatok pedig még jótállási időszakban voltak. Most azonban már

teljes egészében aszfalton lehet közlekedni a községi úton.

Utóbbi elsősorban a székelydobóiaknak és a vágásiaknak nagy segítség, akik egyszerűbben közlekedhetnek Székelykeresztúr irányába.

Bicikliút is épül

Gyerkó Levente elmondta, egy másik, az országos helyreállítási program keretében megpályázott projektjük kivitelezése is folyamatban van, amely során

2,7 kilométernyi bicikliutat építenek Kisgalambfalva és Nagygalambfalva között,

egy kövezett út mentén. Ennek részeként mostanra 3,4 méter szélesen 6 centiméter vastagságú aszfaltot terítettek le a kerékpársávra. A beruházás értéke 1,5 millió lej, amelynek befejezéséig már csak az útpadkák kialakítása van hátra.

Hosszútávon a polgármester elképzelése az, hogy egy három kilométeres szakasz rendbetételével ezt a bicikliutat összeköti az erdei utakkal, hiszen így azok, akik kerékpárra ülnek, bejárhatják az egész vidéket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet

Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet
2026. szeptember 21., hétfő

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz

Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz
2026. szeptember 21., hétfő

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

2026. szeptember 21., hétfő

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg
2026. szeptember 21., hétfő

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak
2026. szeptember 21., hétfő

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak

A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak
2026. szeptember 21., hétfő

Magyar Péter: ami a magyaroké, azt vissza kell adni a magyaroknak

Legyen nemzeti minimum, hogy ami a magyaroké, azt vissza kell adni a magyaroknak! – mondta Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.

Magyar Péter: ami a magyaroké, azt vissza kell adni a magyaroknak
Hirdetés