
2,1 kilométern aszfaltozták le az utat Tizenhétfalusi irányába
Fotó: Olti Angyalka
Elkészült a Kápolnásfalutól Tizenhétfalusi irányába vezető mezei út 2,1 kilométeres szakaszának aszfaltozása, és a községben több kisebb külterületi útszakaszon is halad a felújítás. A beruházás célja a mezőgazdasági területek jobb megközelíthetősége.
2026. április 03., 18:552026. április 03., 18:55
Korábban nem remélt mezei utakat aszfaltoznak le Kápolnásfalu környékén. Egymillió eurós támogatást nyert a kápolnásfalusi önkormányzat az Európai Unió Vidéki Beruházások Finanszírozási Ügynökségénél (AFIR) arra, hogy
A tervek szerint átereszeket helyeznek el, földsáncokat alakítanak ki, alapot építenek a felújított útszakaszoknak, emellett alap- és kopórétegű aszfaltot is leterítenek.
Összesen 23 helyszínt jelöltek ki, ahol jellemzően 50–100 méteres szakaszokon végzik el a felújítást. Ezek mind a 13A jelzésű országúthoz csatlakoznak, vagy a településre vezetnek be, és közös bennük, hogy külterületen találhatók. A megoldással nemcsak a mezőgazdasági területek megközelíthetőségét javítanák, hanem azt is szeretnék elérni, hogy
Fotó: Olti Angyalka
A beruházás leglátványosabb része a községközpont határától Tizenhétfalusi terület irányába vezető mezei út 2,1 kilométeres szakaszának felújítása egészen a Szénhomoród patakáig. Benedek László polgármester korábban azt mondta, hogy ez a község legforgalmasabb mezei útja, ezért
A cél az, hogy két mezőgazdasági gép is elférjen egymás mellett. Az út mentén parkolókat is kialakítanak.
Fotó: Olti Angyalka
Mostanra sikerült leaszfaltozni a Tizenhétfalusi irányába vezető útszakaszt, már csak a forgalmi jelzések felfestése maradt hátra. Ez a teljes beruházás utolsó lépéseként történik meg.
A beruházásban szereplő további kisebb útszakaszok közül néhány helyszínen már elkészült az aszfaltozás, máshol egyelőre csak az alapozás történt meg, vagy még el sem kezdődtek a munkálatok.
Ez egy másik beruházás részeként valósul meg, amelyre az Anghel Saligny programban nyertek támogatást.
Fotó: Olti Angyalka
Bár a finanszírozási szerződést már megkötötték a fejlesztési minisztériummal, és kivitelezőt is találtak, egyelőre nem tudni, mikor érkezik meg a pénz a tárcától. Ezért abban bíznak, hogy
„A mezei utak modernizálásából nagyjából két kilométer maradt hátra, ahol a munkálatok húsvét után kezdődnek el, illetve folytatódnak” – összegzett az elöljáró.
Fotó: Olti Angyalka
Fotó: Olti Angyalka
Románia a nettó kedvezményezett tagállamok közé tartozik az Európai Unióban: miközben mintegy 30 milliárd euróval járult hozzá a közös költségvetéshez, az EU-s alapokból több mint 100 milliárd euró támogatást hívott le.
Kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatban végeztek házkutatást Brassóban a rendőrök, amikor a gyanúsítottak az ablakon kidobálva próbáltak megszabadulni a terhelő bizonyítékoktól.
A jövő hét második felében az ország legtöbb régiójában viharossá válik az időjárás, a hőmérsékleti értékek pedig kissé elmaradnak a sokéves átlagtól – közölte szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Népviseletbe öltözött csíkszékiek és helyiek töltötték meg szombat reggel a csíkszeredai Szabadság teret: elkezdődött az Ezer Székely Leány Napja.
Spontán nézeteltérés miatt verekedett össze egy társasház belső udvarán a büntetett előéletű após és veje; előbbi pedig egy tompa tárggyal is lesújtott – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság. A konfliktus során anyagi kár is keletkezett.
Két Hargita megyei fiatal támadt három kortársára egy magyarhermányi bárban. Mivel az agresszorok egyike törött üvegekkel okozott sérüléseket, őt pénteken előzetes letartóztatásba helyezték – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Gázpalackokat lopott egy férfi Nagyajtán, majd miután elkapták a rendőrök visszaszolgáltatta, majd később ismét eltulajdonította azokat – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság, megjegyezve, hogy azóta őrizetbe vették a gyanúsítottat.
Mintegy 2500 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a hegyeken át 2026 első hat hónapjában, ami körülbelül 33 százalékos csökkenést jelent a múlt év azonos időszakához képest.
Előzetes letartóztatásba került két sepsiszentgyörgyi fiatal, miután egy helybéli benzinkút hátsó bejáratán behatolva pénzt tulajdonítottak el egy ott dolgozótól – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt pénteken a kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
szóljon hozzá!