Ártatlan áldozatokért szólt a felszegi csengettyű harangja

Rövid tisztelgéssel, gyertyagyújtással, imákkal emlékeztek meg kedden, szeptember hetedikén a gyergyószentmiklósi lakók az 1944-es szomorú eseményekről a felszegi csengettyű melletti emléktáblánál. Szász Félix, akinek az akkor 37 esztendős édesapja is elesett a harcokban, valamint Jakab Gyula geológus jóvoltából tavaly emléktábla került az akkori magtár, ma már magánházként szolgáló épület oldalára. A hozzátartozók, barátok, a felszegi lakosok úgy döntöttek: ezután minden esztendőben szeptember hetedikén a déli harangszóval egy időben gyülekeznek az emlékhelyen, leróni kegyeletüket az ártatlanul áldozatul esett polgárok előtt.

„Irtózat volt. Nem is jó reá emlékezni... Lángba borult akkor minden itt, ezen a környéken, semmi sem maradt meg. A nagy tűz miatt a levegőben úsztak az égő deszkák, irtózatos volt. Emlékszem, tíz éves voltam akkor, volt még két nagyobb testvérem, egy tizennégy és egy tizenkét esztendős, meg két kisebb is, egy hét és egy négy éves. Ott álltunk az ablakban mind az ötön, s az orosz be akarta vágni a gránátot az ablakon. A szemben lévő házban lakott egy öreg házaspár, és az asszony elsikoltotta magát, hogy ne öljék meg, mert gyerekek. S így menekültünk meg. Egy gyapjúlepedővel, két párnával menekültünk... Ez volt nekünk a felszabadulás. A dicsőséges szovjet hadsereg felszabadított minket” – emlékezik a keserűségekre a hetvenhat esztendős Páll Károly bácsi.

„Az édesapám akkor harminchét éves volt, és itt halt meg, a kerten belül lőtték le. Sok ártatlan ember halt meg. Édesanyám mesélte, hogy itt futottak le az oroszok, és keresték a németeket. Az egyik szomszéd, Kolumbán Venci bácsi azt találta mondani, hogy nichs, németül, erre meg az orosz egy sorozat lövéssel válaszolt” – idézi fel édesanyjától hallott történeteit Szász Félix, aki a harcok után pár hónappal született.

A ma is élő rokonok, hozzátartozók, ismerősök számára kis enyhülést jelent az akkor magtárként szolgáló, a harcok elől menedéket nyújtó lakás oldalán elhelyezett kis emléktábla. „Nem feledjük őket, nem feledi az utókor sem, legalább ennyit tegyünk meg értük. Amíg élünk, mi minden év szeptember hetedikén gyertyát gyújtunk, megkondítjuk a harangot értük, ezzel adózunk az emléküknek” – emeltek kalapot az idős férfiak egymásnak.