
Most azok vannak jobb helyzetben, akik eladnának. Szakértők szerint az év második felére érhetik el a válság hatásai a székelyföldi ingatlanárakat
Fotó: Erdély Bálint Előd
A világjárvány gazdasági hatásai ellenére Romániában több lakást vásároltak 2020-ban, mint az azt megelőző évben. Székelyföldön azonban óvatosabbak a vevők, mint az ország más részein élők: akik vásárolni szeretnének, megvizsgálják, hogy mennyire biztos a megélhetési lehetőségük, és arra is nagyobb figyelmet fordítanak, hogy milyen feltételekkel kapnak banki hitelt.
2021. január 22., 21:572021. január 22., 21:57
Óvatosabbak lettek a potenciális vásárlók Székelyudvarhelyen – válaszolta érdeklődésünkre Sarkadi Zoltán, egy székelyföldi hálózattal rendelkező ingatlanügynökség illetékese, aki szerint
„Nem csökkent az ingatlaneladások száma, de nem is növekedett” – tette hozzá Sarkadi, de arra is kitért, hogy a kertes házak iránti érdeklődés növekedett az elmúlt évben. Akár Székelyudvarhelyen, akár a közeli településeken, főleg kisgyerekes családok igyekeztek házat vásárolni, a világjárvány miatt ugyanis sokan átértékelték a saját udvar, a friss levegő jelentőségét.
Idénre növekvő tendencia várható a lakáseladások piacán, ezt már januárban megtapasztalták az ingatlanügynökségek. Sarkadi szerint most azok vannak jobb helyzetben, akiknek eladásra szánt lakásuk, házuk van. Úgy véli azonban, hogy
hiszen a gazdasági recesszió ide is begyűrűzik, és akiknek kevesebb jövedelemből kell megélniük, hamarabb túladnak majd nélkülözhető ingatlanjaikon.
Az ingatlanpiaci helyzet alakulását ugyanakkor az is befolyásolja majd, hogy a bankok milyen feltételekkel adnak hitelt a vásárlóknak. A fiatalok zöme tavaly már ódzkodott a bankkölcsöntől – számolt be tapasztalatairól Trella-Várhelyi Tamás, egy marosvásárhelyi lakásügynökség illetékese. Magyarázatként hozzáfűzte, amennyiben bizonytalanná válnak a munkahelyek, jobban meggondolják a lakásvásárlást tervezők, hogy hosszú évtizedekre vállalják-e egy kölcsönfelvétel terhét.
A világjárvány által megpecsételt 2020-as évben Marosvásárhelyen sem nőtt a lakásvásárlási kedv, inkább stabilitás jellemezte – magyarázta a Székelyhonnak Trella-Várhelyi Tamás, aki szerint
A járvány egyébként tavaly abban is fékezte az ingatlanpiacot, hogy az eladók nemigen fogadták a potenciális vevőket otthonukban, de a vásárlók sem akartak házról házra járva keresgélni a megfelelő lakást.
Csíkszeredában a korábbi évekhez képest némi eltérést tapasztaltak a lakásvásárlás terén az ingatlanügynökségek tavaly. „Érdekes módon az emberek bátrabbnak bizonyultak, pozitívabban léptek és több lakást vásároltak” – mondta Sarkadi Zoltán. De ugyanez már nem mondható el Gyergyószentmiklósról, ahol ugyanolyan maradt a kereslet 2020-ban is, mint korábban. Segesváron és Szászrégenben ellenben – Csíkszeredához hasonlóan – szintén felpezsdült az ingatlanpiac tavaly.
A gazdasági válság, ha nem is süllyed a 2008-as szintre, azért nagyon megérezteti a hatását Székelyföldön is, ezért várható a lakásárak csökkenése az év vége felé – véli Trella-Várhelyi Tamás, aki szerint
Elsősorban az olcsó lakásokat fogják áruba bocsátani a tulajdonosok. Várható egy jelentősebb árcsökkenés is a válság miatt, ugyanis a magas árakat amúgy sem lehet a csillagos égig emelni, a vásárlók is megelégelik a túl nagy árakat és nem lesznek hajlandók azokat kifizetni egy-egy ingatlanért.
Marosvásárhelyen a ledrágábbak, Gyergyószentmiklóson a legolcsóbbak a lakások
Fotó: Haáz Vince
Ami a jelenlegi lakásárakat illeti, ezek nagyjából megegyeznek Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában, ahol egy átlagos kétszobás tömbházlakás a felszereltségétől függően 45–60 ezer euróba kerül, míg Gyergyószentmiklóson 25–30 százalékkal olcsóbbak a lakások, ott egy kétszobás 30–45 ezer euróba kerül.
Sepsiszentgyörgyön is olcsóbbak a lakások, mint Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában, de drágábbak mint Gyergyószentmiklóson. Marosvásárhelyen egy kétszobás, 55 négyzetméteres lakás ára, annak függvényében, hogy a város melyik részén található és milyen a felszereltsége, jelenleg 57 ezer eurónál kezdődik és felmegy egészen 71 ezerre – tudtuk meg egy ingatlanügynöktől, aki elmondta, van olyan kétszobás lakás is, amelyért 81 ezer eurót kér a tulajdonosa.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
2 hozzászólás