Antal Árpád: továbbra is gyengíteni, kivéreztetni akarják a közösségeinket

•  Fotó: Bíró Blanka

Fotó: Bíró Blanka

Küzdeni kell, más út nincs, nem lehet hátradőlni és nézni, hogy a történelem elhúz mellettünk – fogalmazta meg az 1956-os hősök emlékére tartott sepsiszentgyörgyi megemlékezésen Antal Árpád a város polgármestere.

Bíró Blanka

2019. október 23., 22:232019. október 23., 22:23

Az ’56-os emlékparkban forradalmi fotókat vetítettek ki, fáklyás cserkészek álltak díszőrséget. Antal Árpád beszédében rámutatott:

a Ceaușescu-szellemét idéző rendszer megpróbálja kirakat-perekkel ellehetetleníteni, „lefejezni” a székelyföldi önkormányzatokat, ennek a közösség gyengítése, kivéreztetése, megfélemlítése a célja.

•  Fotó: Bíró Blanka Galéria

Fotó: Bíró Blanka

Szerinte ma is vannak „elárult és elfelejtett” népek, melyek ugyanúgy a politikai árulás áldozatai, mint 1956-ban a magyarok: a katalánok hiába kérik demokratikus jogukat, hogy népszavazást szervezzenek, a kurdok rengeteg véráldozat árán állították meg az iszlám kalifátus terjedését, és most „feláldozhatók”. A világ mindig átalakulóban, a történelem kereke forog, és a történelmet a cselekvő emberek csinálják, ezért érdemes mindig a cselekvést választani – hangsúlyozta Antal Árpád.

Idézet
A 2010 után megfogalmazott nemzetpolitika, és ennek hatására kiépült intézményrendszer azt mutatja, megfogadtuk 1956 tanításait, bizakodva tekintünk a jövőbe

– fogalmazta meg Tóth László Magyarország csíkszeredai főkonzulja. Felidézte, az elmúlt egy évben a magyar kormány többet fordított nemzetpolitikai célokra, mint bármikor korábban. A Kárpát-medencei Gazdaságfejlesztési Program székelyföldi kiterjesztéseként idén három pályázati kiírást hirdettek, 45 milliárd forint támogatást nyerhet mintegy ötezer székelyföldi gazda és száz vállalkozás. Tóth László rámutatott, 2009-ben a balliberális kormány utolsó évében a teljes nemzetpolitikára fordított költségvetési összeg ennek a 45 milliárd forintnak az egynegyede volt.

•  Fotó: Bíró Blanka Galéria

Fotó: Bíró Blanka

Váncsa Árpád sepsiszentgyörgyi 56-os volt politikai fogoly 1956 október 23-ai pesti történések kronológiáját idézte fel. A megemlékezésen imát és áldást mondott Kovács István unitárius lelkész, közreműködtek a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai, a Cantus Firmus Vegyes Kar, a Magyar Férfidalárda és az Eufónia Ifjúsági Kamarakórus.

•  Fotó: Bíró Blanka Galéria

Fotó: Bíró Blanka

A koszorúzást követően az emlékparkból a fáklyás menet az Erzsébet-parkba a kommunizmus áldozatai emlékére állított kopjafához vonult, ahol a Vox Humana kamarakórus énekelt.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Lemondott a fizetése 20 százalékáról energiaügyi miniszter

Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.

Lemondott a fizetése 20 százalékáról energiaügyi miniszter
2025. július 11., péntek

A parlament épületén lévő antennák azonnali leszerelését követelik a szenátusi alkalmazottak

A parlament épületén lévő antennák és elektromágneses mezőt generáló berendezések azonnali leszerelését kérték pénteken a szenátus alkalmazottainak szakszervezetei, arra hivatkozva, hogy a kormány korlátozni készül a veszélyességi bérpótlékot.

A parlament épületén lévő antennák azonnali leszerelését követelik a szenátusi alkalmazottak
2025. július 11., péntek

Bagossy koncerttel zárul az idei Vásárhelyi Forgatag

A marosvásárhelyi magyar közösség ünnepét, a Vásárhelyi Forgatagot idén augusztus 27–31. között szervezik meg, idén pedig a „vásárhelyiség” köré épül. A tizenkettedik családi rendezvényen mindenki talál magának való programot idén is.

Bagossy koncerttel zárul az idei Vásárhelyi Forgatag
2025. július 11., péntek

Felújítják a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot

Hatvanmillió lejből újítják fel a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot. Hargita Megye Tanácsa és a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház partnerségben pályázott európai uniós és kormányforrásokra.

Felújítják a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot
2025. július 11., péntek

Templomok restaurálására különített el pénzt a Hargita megyei önkormányzat

Idén 23 Hargita megyei templom és műemlék felújítására, restaurálására biztosít 1,6 millió lejt Hargita Megye Tanácsa – soron kívüli ülést tartottak pénteken.

Templomok restaurálására különített el pénzt a Hargita megyei önkormányzat
2025. július 11., péntek

Egy hónap alatt több mint száz lejjel csökkent a nettó átlagbér

Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet. A bruttó átlagbér 9187 lej volt májusban, 228 lejjel kisebb, mint az előző hónapban.

Egy hónap alatt több mint száz lejjel csökkent a nettó átlagbér
2025. július 11., péntek

A pénteket sem ússzuk meg felhőszakadás nélkül

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.

A pénteket sem ússzuk meg felhőszakadás nélkül
2025. július 11., péntek

Ezek a termékek és szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben tavalyhoz képest

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közölt adatai szerint az elmúlt egy évben a friss gyümölcsök és a vasúti szállítás drágult a legnagyobb mértékben, míg a cukor vagy a földgáz ára kisebb volt idén júniusban, mint egy évvel korábban.

Ezek a termékek és szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben tavalyhoz képest
2025. július 11., péntek

VIII. Ősök Napja – Bugac, 2025. augusztus 8–10.

Akit érdekel őseink történelme – legyen szó az ősi vallásról, lovas népünk mibenlétéről vagy a korai magyar hősök történelmi szerepéről –, annak idén is ott a helye a 2025. augusztus 8–10. között tartott VIII. Ősök Napja ünnepen.

VIII. Ősök Napja – Bugac, 2025. augusztus 8–10.
2025. július 11., péntek

Nacsa Lőrinc: elérhető a Határtalanul program legújabb pályázati kiírása

Elérhető a Határtalanul program legújabb pályázata csütörtöktől – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi-táborban tartott sajtóeseményen.

Nacsa Lőrinc: elérhető a Határtalanul program legújabb pályázati kiírása