
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
A közösségi oldalon, az egyik állatvédő csoportban megjelent bejegyzés nyomán hivatalból eljárást indít a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság egy ismeretlen személy ellen.
2021. február 24., 13:482021. február 24., 13:48
Mint Sabău Aurica, a rendőrség sajtószóvivője elmondta, eljutott hozzájuk a Maros megyei Alsóidecs településről közzétett történet, amely szerint egy kutyát megkínoztak, láncra verve tartották, miközben testén eleven sebek voltak.
A kutyát egy állatvédő mentette meg, és ő is tette közzé a fényképeket, eljuttatva az állatot egy szervezethez, amely ellátást biztosított neki, s úgy tűnik, hogy túl van már az életveszélyen. Az is kiderült, hogy a kutyának nemrég születtek kicsinyei, de nem tudni, hogy azokkal mi lett. A rendőrség elindította a nyomozást az ügyben, hogy kiderítse ki, kik a tettesek, és felelősségre vonja őket.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly büntetőügyének hátterében. A védőügyvéd Kolozsváron mutatta be az elmúlt tizennégy évet.
Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.
Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.
Romániában jegyezték a legnagyobb éves visszaesést a kiskereskedelmi forgalomban az Európai Unióban 2026 júliusában – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a pénteken közzétett adataiból.
Egy drón szárnyát sodorták partra a hullámok pénteken a konstancai Modern strandon.
Több mint 700 ezer gyermek részesült a 2025–2026-os tanévben az 500 lejes oktatási támogatásból. A program a következő tanévben is folytatódik, a jogosult családoknak azonban időben be kell nyújtaniuk a kérelmet.
Csaknem 2,9 millió óvodás és diák ül vissza szeptember 7-én az iskolapadba Romániában. A 2026–2027-es tanév 36 tanítási hétből áll, a vakációk időpontjai pedig már hivatalosak – egy februári szünetről viszont a megyei tanfelügyelőségek döntenek.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia olyan diákokat és egyetemi hallgatókat vár önkéntesnek, akik szívesen bekapcsolódnának az intézmény tevékenységébe.
Újabb harminc nappal meghosszabbította pénteken a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi katasztrófavédelmi bizottság.
szóljon hozzá!