Hirdetés
Hirdetés

Akadályok nehezítik a gyergyószentmiklósi beruházások befejezését

Kívülről kecsegtető. A tervek szerint a nyuszi elhozhatja a városi uszodát •  Fotó: Miklós Attila

Kívülről kecsegtető. A tervek szerint a nyuszi elhozhatja a városi uszodát

Fotó: Miklós Attila

Több olyan beruházás is zajlik Gyergyószentmiklóson, amelyek esetében már korábban lejárt az átadásra kijelölt határidő, de a munkát még mindig nem fejezték be. Jó hír azonban, hogy a mindegyik befektetés a közösséget fogja szolgálni.

Gergely Imre

2021. január 30., 13:252021. január 30., 13:25

A Csodavilág napközi Kossuth Lajos utcai épülete kívülről nézve készen áll, tetszetősen felújítva várja a gyerekeket. Azonban szinte biztos, hogy február 8-án (azaz azon a napon, amikor az ígéretek szerint visszatérhet az élet az oktatási intézményekbe) nem fognak megnyílni a napközi kapui.

Csergő Tibor polgármester kérdésünkre válaszolva azt közölte, hogy pár napja értesítették őket: hiányzik 16 mellékhelyiség fülkéjének az ajtaja, mert ezek nem szerepeltek a kivitelezési tervekben. Megkérdeztük az ügyben Bajkó Tibort, a felújítást végző vállalkozás vezetőjét is, aki elmondta, tény, hogy hiányoznak az ajtók, de ezekre a tervek szerint nem is volt szükség. „Amennyiben a tervező utasít minket, hogy ajtókat szereljünk, és ezzel egyetért a megrendelő önkormányzat is, ezt minden további nélkül megtesszük” – jelezte Bajkó.

Szerinte azonban nem ez akadályozza az óvoda megnyitását, hanem az, hogy nem történt meg a háromfázisú villamos hálózat kiépítése sem, ami az önkormányzat feladata lett volna, és ami viszont szerepelt a tervekben.

A polgármester azonban érdeklődésünkre jelezte, mindent megtesznek, hogy ha nem is a második félévtől de február végétől újrakezdődhessen az élet a „ceruzás” napköziben.    

A múzeumban a gáz hiányzik

Nem halad a munka a Tarisznyás Márton Múzeum épületénél, ahol teljes felújítás befejezése lenne már esedékes. Csergő Tibor elmondta, a múlt héten adtak le a finanszírozó felé egy köztes jelentést:

a munkálat több mint 85 százaléka áll készen, de ennek csak 62 százaléka van jelenleg kifizetve.

A belső munkálatok azért nem haladhatnak, mert – a polgármester szerint – „elfelejtették a gáz bekötését, és ez télen már nem történhet meg”. Mivel nincs gáz, így fűtés sincs, ezért nem lehet folytatni a belső egyéb munkálatokat. A beruházás részét képező irodai gépek és egyéb eszközök beszerzése folyamatban van. Az elöljáró szerint a nyáron történhet meg az intézmény visszaköltözése.  

Hirdetés

Húsvét után úszhatunk?

Az uszoda átadásával kapcsolatban is elhangzott korábban több időpont is, de még mindig nincs teljesen kész az építkezés. Az Országos Fejlesztési Ügynökség (CNI) beruházásaként zajlik a munkálat, amely kívülről szintén közel kész állapotban van (nem számítva a létesítmény körüli területrendezést). Bent jelenleg is zajlik a munka, amely már láthatóan a végéhez közeledik, festés, és hasonló kisebb feladatok vannak hátra – a CNI márciusra ígéri az átadást.

A polgármester reméli, húsvét után lehet majd itt úszni.

Igaz, egyelőre ez még azért is kérdéses, mert a jelenlegi járványügyi korlátozások nem teszik lehetővé az uszodák megnyitását a nagyközönség számára.

Hirdetés
9 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. november 06., péntek

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre

Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre
2026. november 06., péntek

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan

A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.

Romániába látogat Ursula von der Leyen
Romániába látogat Ursula von der Leyen
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Hirdetés