A vártnál jóval kevesebb újinfluenza elleni oltóanyaggal pótolta az egészségügyi minisztérium a Hargita megyei közegészségügy nemrég kiürült vakcinakészletét.
2010. február 10., 18:292010. február 10., 18:29
2010. március 08., 17:032010. március 08., 17:03
Miután az A/H1N1 elleni oltáskampányban 13 300, majd pedig újabb 10 000 adag újinfluenza elleni védőoltás fogyott el megyeszerte, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság újabb 7000 dózist kért a szaktárcától, amely rövidesen még ennél is többet, 10 000 adag vakcinát utalt ki a megyének.
Végül azonban mindössze 3500 fiolányi védőoltással tértek haza múlt héten a fővárosból a Hargita megyei közegészségügy munkatársai.
„Mi hétezret kértünk, ők kiutaltak tízezret, de végül 3500-at adtak ide” – mondja a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság aligazgatója. Dr. Füstös Zsuzsanna ugyanakkor arról tájékoztatott, hogy ez a mennyiség is bőven elég egyelőre, hiszen még egy sem fogyott el belőle. „Mind a járvány, mind az oltási igény szempontjából szélcsend van jelenleg” – mondja az aligazgató, hozzáfűzve, hogy már két hete egyetlen igazolt újinfluenza megbetegedés sem történt a megyében, de vannak olyan napok is, hogy még az országban sem igazolnak egy fertőzést sem.
George Simion és Nicușor Dan jutott be a romániai elnökválasztás második fordulójába a szavazatok hétfő reggel 7 órai, 99,99 százalékos feldolgozottsága szerint.
Az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós időben közzétett adatai szerint a szavazatszámlálási jegyzőkönyvek 66,48 százalékos feldolgozottságánál a Románok Egyesüléséért Szövetség jelöltje, George Simion vezet az elnökválasztás első fordulójában.
A kilenc órakor közzétett exit-poll adatok szerint Gerorge Simion biztosan bejut az államfőválasztás második fordulójába. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az urnazárást követően értékelt.
Nicușor Dan független elnökjelölt a vasárnap esti exit poll eredmények közzététele után kijelentette, a politikusoknak még hosszú utat kell megtenniük, hogy felérjenek az általuk képviselt közösségek törekvéseihez, ugyanakkor „ez egy új kezdet”.
Az urnazárást követően közzétett exit-pollok szerint George Simion és Crin Antonescu vagy Nicușor Dan juthat a második fordulóba a romániai elnökválasztáson, amelynek első, újból kiírt fordulóját vasárnap tartották.
Egyetlen személy, egy várandós nő maradt kórházban vasárnap estére a konstancai vonatbaleset érintettjei közül.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló megsérült.
Már csak kevesebb, mint két óra van hátra a megismételt elnökválasztás első fordulójából. A szavazókörzetek – külföldön és belföldön egyaránt – romániai idő szerint 21 órakor zárnak.
A Hargita Megyei Választási Iroda szóvivője, Adrian Pănescu tájékoztatása szerint a megyében összesen 2089 kérvényt nyújtottak be mozgóurna igénylésére, ezek közül 350-et egészségügyi intézményekben ápolt személyek adtak le.
A száraz növényzet és kidőlt fatörzsek kaptak lángra Balánbányán, az Egyeskő térségében.
szóljon hozzá!