Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
A Várom az Urat (VAU) nevet viselő adventi keresztyén zenefesztivált tizennyolcadik alkalommal szervezi meg az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület. Az utóbbi öt év gyakorlata szerint nemcsak Kolozsvár ad majd helyet a zenés alkalmaknak, hanem további három erdélyi település: Székelyudvarhely után Marosvásárhely és Kézdivásárhely.
2018. december 05., 16:482018. december 05., 16:48
December 9-én Kolozsváron és Székelyudvarhelyen kezdődik a rendezvénysorozat. Vasárnap délután öt órától az udvarhelyi Művelődési Házban fellép a felsősófalvi Nóta Móka Zenekar, a szászrégeni Sófár Zenekar, a székelyudvarhelyi Fundamentum Együttes, a kolozsvári Laudate ifjúsági együttes, a szentegyházi Forrás Együttes, valamint a székelyudvarhelyi SZIKE.
A rendezvény áhítattal kezdődik, amelyet Kincses Kálmán székelyszenterzsébeti lelkipásztor, az egyházmegye jegyzője tart. Szeretnénk, hogy
és továbbadhassuk az adventi várakozás üzenetét a fesztivál résztvevőinek – tudtuk meg Rátoni Botond kisgalambfalvi lelkipásztortól, a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye ifjúsági előadójától. Az alkalomra csoportokat várnak Erdővidékről és Brassó megyéből is. Céljuk, hogy Székelyudvarhely ne csak nevében legyen anyaváros, hanem érezzenek lelki és szellemi kötődést a vonzáskörében, de más megyékben élő ifjak is.
Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.
Ismét négytagú medvecsalád ólálkodik a Somostetőn, de egyelőre nem tudni, hogy a korábban befogott egyedekről van-e szó. Kovács Mihály Levente alpolgármester szerint ha indokolt lesz, az anyamedvét elaltatják, a bocsokat pedig máshová helyezik el.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
Egy különleges, szenzoros mezítlábas fejlesztőösvényt ajándékozott a magyarországi Civilis Egyesület a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola óvodásai számára. Az önkormányzat és az egyesület további közös programokat is tervez.
A melanoma világnapja alkalmából ingyenes szűrési kampány indul május 19–23. között négy Kovászna megyei városban: Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Bodzafordulón. A vizsgálat célja a betegség korai felismerése.
A gyerekek kívánsága szerint épült meg a csíkdelnei iskola udvarán a játszótér, amelyet az anyaországi támogatásnak köszönhetően két teqball asztallal, illetve két pingpongasztallal bővítettek. A játszóteret pénteken vette birtokába a gyereksereg.
Több mint 40 Hargita megyei katonai tűzoltó dolgozik a Korond patak utóbbi napok esőzései nyomán megnőtt vízszintjének a csökkentésén és a parajdi sóbánya tárnáiba beszivárgott víz kiszivattyúzásán.
Két férfit vett őrizetbe a rendőrség csütörtökön egy május elsejei, Sepsiszentgyörgyön történt rablás ügyében. Az egyik gyanúsítottat, egy 23 éves fiatalembert a bíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték pénteken.
Megjelent pénteken a Hivatalos Közlönyben az elnökválasztás első fordulójának eredményét érvényesítő alkotmánybírósági határozat, és ezzel kezdetét vette a második forduló kampánya. A választási kampány május 17-én, szombaton 7 órakor ér véget.
szóljon hozzá!