Hirdetés
Hirdetés

A vízhiány miatt „főtt” a kovásznai lakosság – vége a kálváriának?

•  Fotó: Gazda Árpád

Fotó: Gazda Árpád

Az utóbbi évek legsúlyosabb meghibásodását kellett orvosolni Kovásznán a Hydrokov vízszolgáltatónak. Bosszantó volt amikor nyáridőben, a kánikulában váratlanul csak bánatos hörgésre telt a csapoktól, és a kórházak is víz nélkül maradtak.

Bodor Tünde

2025. július 23., 20:002025. július 23., 20:00

A Hydrokov regionális vízszolgáltató keddi közleményében szolgált tájékoztatással arról a helyzetről, amely már vasárnap óta kellemetlenségeket okozott a városlakóknak. Mint írják,

Idézet
vasárnap hajnalban érkezett a bejelentés, hogy Kovásznán, a dr. Benedek Géza Szívkórház közelében szemmel láthatóan bugyog a víz: a Hydrokov kovásznai képviseleténél ekkor már tudták, hogy nagy a baj, hiszen lényegében ez a vezeték látja el a várost.”

Vasárnap hajnaltól, éjszakába nyúló munkálat zajlott: az ásás nyomán kiderült, hogy a vízház és a város két víztartálya közötti csövön megközelítőleg 5 méteres, hosszanti irányú repedés van – ezt kellett javítani. A Hydrokov szerint

a bajt egy kisebb földrengés okozhatta, amely ugyan 2,8 fokos volt a Richter skála szerint, de elegendő volt ahhoz, hogy megrongálja a csövet.

Az első csőtörés javítása után, amelyet gyakorlatilag azért nem észlelhettek a lakók, mert a várost ellátó víztartályok ekkor még majdnem tele voltak, a körülbelül 50 éves azbeszt-beton csövön a nyomás alatt egy újabb repedés keletkezett. Ezt hétfőn újból megjavították, vagyis tulajdonképpen egy műanyag foltot szorítottak rá szorítóbilincsekkel. Eközben azonban

először a város felső, majd az alsó felében is észlelték a vízhiányt, mert a tartályokban már nem volt elegendő víz.

Jelen pillanatban is van még egy szivárgás a jelzett szakaszon, de a tartályok ettől még telnek és a lakosságnak van vize, a Hydrokov műszaki igazgatója, Butyka Elemér szerint szerdán ezt a meghibásodást is kezelésbe veszik.

Hirdetés

Természetesen ennek a csőtörésnek a következtében előálló vízveszteségnek a költségét

nem a lakóknak kell állniuk, nekik csak azt számlázzák, amit a vízórájuk mér

– közölték az illetékesek.

„Ez a vezeték korából fakadóan lassan úgyis cserére szorult volna, ha most nem hibásodik meg”– nyilatkozta Kozsokár Attila, a Hydrokov igazgatója. Szerinte a városvezetéssel ezt a kérdést is megoldják,

ha idén nem is, de mindenkép hamarabb a tervezettnél, hiszen milliós nagyságrendű költséget jelent, jelenlegi árakkal számolva.

Butyka Elemér szerint a jelzett vezeték hossza kb. 300 méter, cserére szorul és két éve bele van foglalva egy uniós pályázatba.

Gyerő József polgármesternek nem volt tudomása arról, hogy ezzel a vezetékkel gond lenne, viszont szerinte majd egy következő nagyberuházásba ezt is belefoglalják ha kell.

Ilyen jellegű, ilyen arányban érintő lakosságot meghibásodás mostanában nem volt, a vízszolgáltató jelenleg is azon dolgozik, hogy PNRR-s finanszírozással a város több utcájában kicseréljék a régi csöveket.

Ezekben a városrészekben vízhiány azért fordulhatott elő átmeneti jelleggel, mert meg kellett ejteni a régi vezeték átkötését az új rendszerbe.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Após és veje esett egymásnak Sepsiszentgyörgyön – ablakok is betörtek az incidens során

Spontán nézeteltérés miatt verekedett össze egy társasház belső udvarán a büntetett előéletű após és veje; előbbi pedig egy tompa tárggyal is lesújtott – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság. A konfliktus során anyagi kár is keletkezett.

Após és veje esett egymásnak Sepsiszentgyörgyön – ablakok is betörtek az incidens során
Hirdetés
2026. július 03., péntek

A törött üveg is kézbe került egy kocsmai agresszió során

Két Hargita megyei fiatal támadt három kortársára egy magyarhermányi bárban. Mivel az agresszorok egyike törött üvegekkel okozott sérüléseket, őt pénteken előzetes letartóztatásba helyezték – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

A törött üveg is kézbe került egy kocsmai agresszió során
2026. július 03., péntek

Kétszer is ellopta ugyanazokat a gázpalackokat, őrizetbe vették

Gázpalackokat lopott egy férfi Nagyajtán, majd miután elkapták a rendőrök visszaszolgáltatta, majd később ismét eltulajdonította azokat – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság, megjegyezve, hogy azóta őrizetbe vették a gyanúsítottat.

Kétszer is ellopta ugyanazokat a gázpalackokat, őrizetbe vették
2026. július 03., péntek

Visszaesett a Máramarosi-havasokon keresztül Romániába érkező ukrán menekültek száma

Mintegy 2500 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a hegyeken át 2026 első hat hónapjában, ami körülbelül 33 százalékos csökkenést jelent a múlt év azonos időszakához képest.

Visszaesett a Máramarosi-havasokon keresztül Romániába érkező ukrán menekültek száma
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Benzinkutast raboltak ki, előzetesbe kerültek

Előzetes letartóztatásba került két sepsiszentgyörgyi fiatal, miután egy helybéli benzinkút hátsó bejáratán behatolva pénzt tulajdonítottak el egy ott dolgozótól – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Benzinkutast raboltak ki, előzetesbe kerültek
2026. július 03., péntek

Senkit sem zártak ki csalás miatt az érettségi utólsó írásbeli próbatételén

A nyári érettségire beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt pénteken a kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.

Senkit sem zártak ki csalás miatt az érettségi utólsó írásbeli próbatételén
2026. július 03., péntek

Öt gyanúsítottat vettek őrizetbe az érettségi-botrány kapcsán

Öt férfit vettek őrizetbe pénteken 24 órára az érettségi csalásokkal kapcsolatos ügyben, miután a Fehér megyei ügyészség több tucat házkutatást tartott több megyében.

Öt gyanúsítottat vettek őrizetbe az érettségi-botrány kapcsán
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Erdélyi helyszíneken tartanak házkutatásokat az érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt

Több tucat Fehér, Arad, Bihar, Kolozs és Szeben megyei helyszínen tartanak házkutatást pénteken az ügyészek a 2026-os érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt.

Erdélyi helyszíneken tartanak házkutatásokat az érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt
2026. július 03., péntek

Tíz-húsz bani pontossággal határozta meg a szakértő, hogy hová eshet vissza az üzemanyag ára

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli a szakértő.

Tíz-húsz bani pontossággal határozta meg a szakértő, hogy hová eshet vissza az üzemanyag ára
Hirdetés