Hirdetés
Hirdetés

A vártnál kevesebb gondot okozott a forgalomban az új közlekedési rend

Az új felfestések és módosítások kezdetben zavart okoztak a közlekedésben •  Fotó: Erdély Bálint Előd

Az új felfestések és módosítások kezdetben zavart okoztak a közlekedésben

Fotó: Erdély Bálint Előd

Az új forgalmi renddel kapcsolatos kezdeti felháborodás miatt rosszabb közlekedési morálra és gyakori szabálytalanságokra számítottak a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség munkatársai, de az egység vezetője szerint a gyakorlat azt mutatja, hogy az új forgalmi sávok felfestésével kapcsolatos indulatokat nem tükrözi a közlekedés.

Széchely István

2019. október 25., 13:482019. október 25., 13:48

Tudomásuk szerint nem történt baleset az új székelyudvarhelyi forgalmi sávok felfestése, módosítása óta, és szabálytalankodások is ritkán fordulnak elő – mondta az új közlekedési renddel kapcsolatos tapasztalataikra vonatkozó kérdésünkre László Szabolcs, a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség vezetője. A közösségi médiában az új közlekedési renddel kapcsolatban kialakult felháborodás alapján ők lényegesen rosszabb közlekedési morálra számítottak, de elmondása szerint ez alig tapasztalható a gyakorlatban.

Idézet
Sokkal rosszabbra számítottunk, de a közösségi médiában tapasztalható felháborodásnak csak a töredéke észlelhető az utakon. A vártnál sokkal jobban kezelik a helyzetet a székelyudvarhelyi sofőrök

– fogalmazott.

Hirdetés

Kihágások is csak elvétve történnek, bár az ő hatáskörük mindössze az autóval való szabályos megállás, parkolás, illetve a kerékpáros közlekedés ellenőrzésére terjed ki, mint a helyi rendőrség vezetője elmondta, a vártnál ritkábban kellett intézkedniük, és azokban az esetekben is elegendő volt a szóbeli figyelmeztetés.

Csupán pár autóvezetőt kellett felszólítaniuk arra, hogy a biciklisávon ne álljanak meg, a „csak két percre álltam meg” típusú magyarázattal sem.

Tudomásuk szerint baleset sem történt a sávok felfestése óta. László Szabolcs ugyanakkor felhívta az autóvezetők figyelmét a biciklivel közlekedőkre való odafigyelés fontosságára, például a Lidl-parkolóba vagy a Bethlen Gábor utcából a Kiskövedre történő betéréskor, ugyanis ilyenkor át kell hajtaniuk a kerékpársávon, ahol a bicikliseknek van elsőbbségük. Körültekintőknek kell lenniük azonban a bicikliseknek is, például ott, ahol a buszmegálló és a kerékpársáv fedi egymást. László Szabolcs szerint

ajánlatosabb a kerékpárosoknak a sávjukon megállva kivárni azt a két percet, amíg a buszról le- és felszállnak az utasok,

ha viszont kikerülik a járművet, akkor megfelelően jelezzék szándékukat és bizonyosodjanak meg róla, hogy nem hajtanak egy szabályosan érkező gépkocsi elé.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Az állami rendőrség épülete előtti útkereszteződésben az új felfestések, majd azok módosítása a kezdetben zavart okozott, de – mint arról László Szabolcs beszámolt – az autóvezetők már nagyjából megszokták az új rendet, a helyi rendőrség pedig táblákat is kihelyezett a sávok jelölésére, illetve a balesetek megelőzése érdekében.

A városban időnként kialakuló torlódásokkal kapcsolatban László Szabolcs azt mondta, ő úgy gondolja, azok nem az új forgalmi rend, hanem az útjavítások miatt alakulnak ki, de a munkálatok szükségességét meg kell érteni, és inkább örülni kellene annak, hogy jól haladnak a kivitelezéssel és a télnek úgy vághatunk neki, hogy nem lesznek gödrök az utakon.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Soha nem voltak még ennyien a motoros szezonnyitón – videó

Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.

Soha nem voltak még ennyien a motoros szezonnyitón – videó
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

A fákat sem kímélte az erős szél

Több fát is kidöntött az erős szél vasárnap Marosvásárhelyen, a tűzoltókat három helyszínre riasztották. Maroshévízen egy fa az áramvezetékekre zuhant, ezért a tűzoltók mellett az áramszolgáltató munkatársai is a helyszínre vonultak.

A fákat sem kímélte az erős szél
A fákat sem kímélte az erős szél
2026. április 26., vasárnap

A fákat sem kímélte az erős szél

2026. április 26., vasárnap

Újabb, robbanótöltettel ellátott drónmaradványokat találtak, ezúttal Tulcea megyében

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tűzszerészei robbanótöltetet találtak a Tulcea megyei Luncavița és Văcăreni térségében becsapódott drónmaradványokban – számolt be vasárnap a védelmi minisztérium.

Újabb, robbanótöltettel ellátott drónmaradványokat találtak, ezúttal Tulcea megyében
2026. április 26., vasárnap

Emberéletet követelt a szélvihar: tetődarabok temettek maguk alá egy férfit

Életét vesztette vasárnap Huși-ban egy férfi, akire egy tömbház tetőelemei zuhantak – közölte a Vaslui megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Emberéletet követelt a szélvihar: tetődarabok temettek maguk alá egy férfit
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Jobbkormányos autók: kiderült, mi okozza a legtöbb balesetet

A Román Rendőrség vasárnap közölte, hogy 2020 és 2025 között a jobbkormányos gépkocsikat érintő balesetek mintegy 84 százaléka azért történt, mert a járművezetők nem tartották be a közlekedési szabályokat.

Jobbkormányos autók: kiderült, mi okozza a legtöbb balesetet
2026. április 26., vasárnap

Amikor túl szép, hogy igaz legyen: csalásra utalhatnak a gyanúsan alacsony árak

A belügyminisztérium vasárnap a szellemi tulajdon világnapján arra figyelmeztetett, hogy a hamisított termékek és a kalóztartalmak továbbra is valós kockázatot jelentenek a vásárlók számára.

Amikor túl szép, hogy igaz legyen: csalásra utalhatnak a gyanúsan alacsony árak
2026. április 26., vasárnap

Növekvő árak, szűkülő kínálat: idén is folytatódik az Új otthon program

A kormány idén is folytatja az Új otthon programot, 500 millió lejes hitelgarancia-kerettel – derül ki a pénzügyminisztérium vasárnap közzétett jogszabálytervezetéből.

Növekvő árak, szűkülő kínálat: idén is folytatódik az Új otthon program
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Külügyminiszter: az orosz nagykövet nem tudta cáfolni a drón orosz eredetét

Most fordult elő először, hogy az orosz fél nem tudta teljes mértékben tagadni a Románia légterébe szombat hajnalban behatoló drón orosz eredetét – jelentette ki szombat este Oana Țoiu a bukaresti orosz nagykövet bekéretéséről.

Külügyminiszter: az orosz nagykövet nem tudta cáfolni a drón orosz eredetét
2026. április 26., vasárnap

Április végi fagy Csíkszeredában

Bár szombaton napközben Székelyföld-szerte napos, tavaszi idő volt, vasárnap reggelre több helyen fagypont alá csökkent a hőmérséklet. A leghidegebbet ezúttal is Csíkszeredában mérték.

Április végi fagy Csíkszeredában
Április végi fagy Csíkszeredában
2026. április 26., vasárnap

Április végi fagy Csíkszeredában

2026. április 25., szombat

Drónincidens: Bukarest határozott üzenetet küldött Moszkvának

A Galacon lezuhant orosz drón miatt a külügyminisztérium szombaton bekérette az orosz nagykövetet, és közölték a diplomatával, hogy a román fél elítéli légterének megsértését, és „határozottan tiltakozik” ez ellen az elfogadhatatlan cselekedet ellen.

Drónincidens: Bukarest határozott üzenetet küldött Moszkvának
Hirdetés