Hirdetés
Hirdetés

A vártnál jobban halad a sepsiszentgyörgyi terelőút terveinek előkészítése

A terelőút által teljesen kikerülhető lesz Sepsiszentgyörgy. Tehermentesítenék a várost •  Fotó: Vargyasi Levente

A terelőút által teljesen kikerülhető lesz Sepsiszentgyörgy. Tehermentesítenék a várost

Fotó: Vargyasi Levente

A tervezettnél jobban halad a sepsiszentgyörgyi terelőút terveinek előkészítése, így már idén elkészülhetnek, továbbá megejthetik a kisajátításokat, és az év végén akár megszervezhetik a versenytárgyalást is a kivitelezésre.

Bíró Blanka

2019. január 21., 19:352019. január 21., 19:35

Gyorsabban halad a sepsiszentgyörgyi terelőút ügye az Országos Útügyi Vállalat (CNAIR) ütemtervénél, vagyis a jelen állás szerint két hónappal sikerült lerövidíteni a korábban becsült időtartamot – számolt be Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere hozzátette, lezárták az egyeztetéseket az érintett 13 hatóság és intézmény képviselőivel, pontosították, hol vannak víz-, gáz-, villanyhálózatok, vezetékek, öntözőrendszerek, archeológiai övezetek, védett növények vagy állatok. Megszerezték ugyanakkor az illetékes minisztériumi szakbizottságok jóváhagyását is. Ha minden jól megy, idén elkészülnek a tervek, megejtik a kisajátításokat, és az év végén, a jövő év elején megszervezik a versenytárgyalást a kivitelezésre.

A polgármester abban bízik, hogy ha a jelenlegi ritmusban haladnak, 2022 december végéig átadhatják a terelőutat a forgalomnak.

Hirdetés

Az Országos Útügyi Vállalat azért is kell tartsa a határidőket, mert az EU-s finanszírozású pályázatot legkésőbb a hétéves költségvetési ciklus után két évvel, vagyis 2022 végéig le kell zárni. A terelőút bekerült az országos mestertervbe, finanszírozását a Regionális Operatív Program nagyberuházásokra vonatkozó kiírásából biztosítják, a kisajátításokra is a kormány különít el pénzt. Az előtanulmányban három nyomvonalat javasolnak, ebből választják ki a végleges változatot.

Az már biztos, hogy a tervezett út kikerüli Szotyor, Kilyén falvakat és Sepsiszentgyörgy városát,

tehát Szotyor előtt válik el a 12-es jelzésű országúttól, és Sepsiszentgyörgy után csatlakozik vissza. A város számára egyértelmű előnyei lesznek a beruházásnak, hiszen ezen kivezetnék a teherforgalmat, csökkenhetne a hang- és légszennyezés mértéke, ugyanakkor a városi úthálózat sem rongálódna olyan nagy mértékben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 11., csütörtök

Vizsgadíjak befagyasztva – mennyit keres egy vizsgáztató tanár Romániában?

A nyolcadikosok országos vizsgáján és az érettségin közreműködő tanárok fizetése változatlan marad, azaz a 2024-ben megállapított fizetést kapják idén is, de ez Maros megyében egyelőre nem okozott fennakadást a jelentkezéseknél, van elég javítótanár.

Vizsgadíjak befagyasztva – mennyit keres egy vizsgáztató tanár Romániában?
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Az út járható, mégsem nyitják meg a tervezett időpontban a Transzfogarast

A felhőszakadások és viharok miatt kibocsátott másodfokú riasztás miatt néhány órával elhalasztják pénteken a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vízesés közötti szakaszának forgalom előtti megnyitását – jelentette be csütörtökön Cristian Pistol.

Az út járható, mégsem nyitják meg a tervezett időpontban a Transzfogarast
2026. június 11., csütörtök

Máris van Romániának egy elviekben rábólintó, de a gyakorlatban nemet mondó minisztere

Adrian Papahagi egyetemi docens csütörtökön közölte, hogy Eugen Tomac kijelölt kormányfő felkérésére „elviekben” vállalta, hogy a technokrata kormány kulturális minisztere legyen, a jelenlegi helyzetben azonban úgy döntött, hogy visszalép.

Máris van Romániának egy elviekben rábólintó, de a gyakorlatban nemet mondó minisztere
2026. június 11., csütörtök

Árvízveszély: másodfokú készültség Hargita és Kovászna megyében

Első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország nagy részének folyóvizeire.

Árvízveszély: másodfokú készültség Hargita és Kovászna megyében
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Felmérés: a romániaiak úgy gondolják, hogy másoknál jobban ki tudják szűrni a hírekben a hamis információkat

A romániaiak több mint fele biztos abban, hogy a biztonságról vagy háborúról szóló hírekben meg tudja különböztetni a valós információkat a hamisaktól – derül ki az Informat.ro és az INSCOP Research csütörtökön ismertetett felméréséből.

Felmérés: a romániaiak úgy gondolják, hogy másoknál jobban ki tudják szűrni a hírekben a hamis információkat
2026. június 11., csütörtök

Kisebb forgalmú cégek tevékenységét is elismeri ezentúl a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Módosította a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara a vezető vállalkozások díjazási rendszerét, abból a meggondolásból, hogy egyes mutatók alapján sok cég eddig kizáródott a versenyből.

Kisebb forgalmú cégek tevékenységét is elismeri ezentúl a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara
2026. június 11., csütörtök

A munkaügyi miniszter szerint összehangolt félretájékoztatás zajlik a közalkalmazotti bértörvénnyel kapcsolatban

Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik a Facebookon az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatban – állapította meg csütörtökön Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.

A munkaügyi miniszter szerint összehangolt félretájékoztatás zajlik a közalkalmazotti bértörvénnyel kapcsolatban
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Nem támogatja Tomac kormányának beiktatását a PNL

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogatja Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását – jelentette ki csütörtökön Ilie Bolojan.

Nem támogatja Tomac kormányának beiktatását a PNL
2026. június 11., csütörtök

Több százezer eurót találtak egy körözött férfi autójában a karosszériaelemek mögé rejtve

Elfogtak a hatóságok egy nemzetközi körözés alatt álló ukrán állampolgárt a Calafat-Vidin híd díjfizető állomásának közelében, aki több mint 300 ezer eurót rejtett el egy kisbuszban.

Több százezer eurót találtak egy körözött férfi autójában a karosszériaelemek mögé rejtve
2026. június 11., csütörtök

Továbbra is gyakoriak a medveriasztások Hargita és Maros megyében

Medve ólálkodott Marosszentgyörgyön, Hargita megyében pedig néhány órán belül több Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak.

Továbbra is gyakoriak a medveriasztások Hargita és Maros megyében
Hirdetés