
A terelőút által teljesen kikerülhető lesz Sepsiszentgyörgy. Tehermentesítenék a várost
Fotó: Vargyasi Levente
A tervezettnél jobban halad a sepsiszentgyörgyi terelőút terveinek előkészítése, így már idén elkészülhetnek, továbbá megejthetik a kisajátításokat, és az év végén akár megszervezhetik a versenytárgyalást is a kivitelezésre.
2019. január 21., 19:352019. január 21., 19:35
Gyorsabban halad a sepsiszentgyörgyi terelőút ügye az Országos Útügyi Vállalat (CNAIR) ütemtervénél, vagyis a jelen állás szerint két hónappal sikerült lerövidíteni a korábban becsült időtartamot – számolt be Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere hozzátette, lezárták az egyeztetéseket az érintett 13 hatóság és intézmény képviselőivel, pontosították, hol vannak víz-, gáz-, villanyhálózatok, vezetékek, öntözőrendszerek, archeológiai övezetek, védett növények vagy állatok. Megszerezték ugyanakkor az illetékes minisztériumi szakbizottságok jóváhagyását is. Ha minden jól megy, idén elkészülnek a tervek, megejtik a kisajátításokat, és az év végén, a jövő év elején megszervezik a versenytárgyalást a kivitelezésre.
Az Országos Útügyi Vállalat azért is kell tartsa a határidőket, mert az EU-s finanszírozású pályázatot legkésőbb a hétéves költségvetési ciklus után két évvel, vagyis 2022 végéig le kell zárni. A terelőút bekerült az országos mestertervbe, finanszírozását a Regionális Operatív Program nagyberuházásokra vonatkozó kiírásából biztosítják, a kisajátításokra is a kormány különít el pénzt. Az előtanulmányban három nyomvonalat javasolnak, ebből választják ki a végleges változatot.
tehát Szotyor előtt válik el a 12-es jelzésű országúttól, és Sepsiszentgyörgy után csatlakozik vissza. A város számára egyértelmű előnyei lesznek a beruházásnak, hiszen ezen kivezetnék a teherforgalmat, csökkenhetne a hang- és légszennyezés mértéke, ugyanakkor a városi úthálózat sem rongálódna olyan nagy mértékben.
Kilencen sérültek meg vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen történt közúti balesetben, amelyben egy kisbusz felborult egy kanyarban. Az egyik sérült – egy 27 éves nő – eszméletlen állapotban volt, őt a helyszínen intubálták.
Véget ért az őszi vakáció, a tanév rendjének megfelelően hétfőtől újrakezdődik a tanítás.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Mindenszentek, november 1-je és halottak napja, november 2-a egymást kiegészítő ünnepek. Ilyenkor szoktunk megemlékezni elhunyt szeretteinkről, gyertyát gyújtva és virággal díszítve a sírokat.
Árokba borult egy több személyt szállító kisbusz egy kanyarban vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen. Az első információk szerint húsz ember érintett a balesetben, közülük ketten eszméletlen állapotban vannak.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Kovászna, Hargita, Beszterce-Naszód és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Az elmúlt 24 órában országszerte 487 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, 116-nak gyorshajtás, 85-nek alkohol hatása alatti vezetés miatt – derül ki a Román Rendőrség vasárnapi közleményéből.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
Négy földrengés történt vasárnapra virradóra és vasárnap reggel Vrancea szeizmikus térségében. A legerősebb rengés a Richter-skála szerint 3,6-os magnitúdójú volt – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
szóljon hozzá!