A városházának nem éri meg eladni az ANL-lakásokat

A helyi költségvetéseket is sújtó pénzkiesés pótlására nem megoldás az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített ingatlanok értékesítése, ezek az összegek ugyanis Bukarestbe kerülnek az ügynökség központi költségvetésébe. Éppen ezért nem is sürgős a lakrészek eladása a városházának.

Gáspár Botond

2010. június 22., 13:332010. június 22., 13:33

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Marosvásárhely polgármesteri hivatala nem adja el a jelenleg bérbeadott 251 ANL-lakást, annak ellenére, hogy a legtöbb bérlő eleget tesz a feltételeknek, és többször igényelték, hogy megvásárolhassák az ingatlanokat. A városháza illetékese, Bakó László Attila szerint azért nem értékesítik, mert ebből semmi haszna nem származna a megyeszékhelynek, az eladásból befolyó összegeket ugyanis Bukarestbe kell utalni.

„Egyértelműen ezek a városháza tulajdonában levő legjobb, legértékesebb lakások. Az értékesítés összegének úgy tudom, 1%-át lehetne visszatartani iratkezelés címén, de ez is előbb Bukarestbe kerülne egy külön pénzalapba. Már az első, 1990-es évekbeli ANL-törvények is lehetővé tették a megvásárlást, Marosvásárhelyen az első lakásokat 2002-ben adták át, a jelenlegi jogszabály értelmében pedig 1 év bérlés után lehet megvásárolni”– mondta Bakó László Attila. A szakember szerint a lakások értékének megközelítőleg 25–30%-a kellene a városházának maradjon, hogy további ANL-tömbházak építését tudják a befolyó összegből finanszírozni.

A szóban forgó 251 lakrész közül jelen pillanatban egyet sem lehetne eladni, mert a marosvásárhelyi önkormányzat nem hagyta jóvá, hogy az ANL-apartmanok az állam tulajdonába kerüljenek, ez pedig elsődleges feltétele értékesíthetőségüknek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Tanácsokkal segítette az anyját a vagyonáért megölő nőt – őrizetbe vették

Őrizetbe vették pénteken az ügyészek az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársát.

Tanácsokkal segítette az anyját a vagyonáért megölő nőt – őrizetbe vették
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Négy testvér halála után állami gondozásba helyezték a család egyetlen életben maradt gyermekét

A kürpödi család egyetlen túlélő gyermekét sürgősségi eljárással nevelőszülői gondozásba helyezték, miután a másik négy testvér meghalt, kettő vízbefúlás, kettő pedig tüdőgyulladás szövődményei miatt.

Négy testvér halála után állami gondozásba helyezték a család egyetlen életben maradt gyermekét
2026. február 06., péntek

Megtiltanák a 13 év alatti gyerekek közösségi médiahasználatát Romániában

A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete: a 13 év alatti gyermekek számára teljesen tiltsák meg a közösségi médiához való hozzáférést, a 13 és 15 év közötti gyermekek számára pedig csak szüleik hozzájárulásával engedélyezzék azt.

Megtiltanák a 13 év alatti gyerekek közösségi médiahasználatát Romániában
2026. február 06., péntek

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Babatápszereket hívnak vissza méreganyag jelenlétének gyanúja miatt

Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).

Babatápszereket hívnak vissza méreganyag jelenlétének gyanúja miatt
2026. február 06., péntek

Bevásárlókocsiban gurította el a tömbházból lopott kiskazánokat

Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.

Bevásárlókocsiban gurította el a tömbházból lopott kiskazánokat
2026. február 06., péntek

Filmezték a sízők a pályára merészkedett bocsos anyamedvét – videóval

Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.

Filmezték a sízők a pályára merészkedett bocsos anyamedvét – videóval
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Volt bátorsága jogosítvány nélkül felborulni, de a vérvételtől már tartott

Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.

Volt bátorsága jogosítvány nélkül felborulni, de a vérvételtől már tartott
2026. február 06., péntek

Kezdődik a sívakációk időszaka, térképen mutatjuk a megyei elosztást

Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.

Kezdődik a sívakációk időszaka, térképen mutatjuk a megyei elosztást
2026. február 06., péntek

Megkezdte az általános sztrájk előkészítését a Sanitas

Az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben dolgozó Sanitas-tagok jó része az általános sztrájk megszervezésére szavazott, ezért a szakszervezet megkezdte a munkabeszüntetéssel járó tiltakozás előkészítését.

Megkezdte az általános sztrájk előkészítését a Sanitas
Hirdetés