
A szülőknek mintegy 60–70 százaléka egyértelműen úgy gondolja, hogy be kell adatni a védőoltásokat
Fotó: 123RF
Megvitatta és több módosítás elfogadása után előterjesztette elfogadásra a képviselőház egészségügyi szakbizottsága hétfőn a 2017 óta a parlamentben veszteglő védőoltástörvény-tervezetet. Az eredetileg kidolgozott tervezetből kikerült az az előírás, hogy a gyerekeket csak akkor vehetik fel az iskolába, ha az addigi összes kötelező védőoltást megkapta.
2020. március 06., 09:012020. március 06., 09:01
Hétfői ülésén megvitatta, módosította, majd elfogadta a képviselőház egészségügyi szakbizottsága a védőoltásokra vonatkozó, évekkel korábban kidolgozott törvényt, amely 2017 ősze óta vesztegel a képviselőházban, miután első házként elfogadta azt a szenátus.
– fogalmazott lapunknak a képviselőház egészségügyi szakbizottságában hétfőn lezajlott vitáról és döntésről Vass Levente RMDSZ-es parlamenti képviselő, az egészségügyi szakbizottság titkára. Elmondta, a törvénytervezetről jövő héten szavaz döntéshozó kamaraként a képviselőház, és véleménye szerint el fogják fogadni az előterjesztett törvényjavaslatot.
Vass Levente a szakbizottság által elfogadott módosításokról is beszámolt lapunknak. Az eredetileg kidolgozott tervezetből kikerült az az előírás, hogy a gyerekeket csak akkor vehetik fel az iskolába, ha az addigi összes kötelező védőoltást megkapta.
így a gyereknek az oktatáshoz való joga nem sérül – számolt be az egyik újdonságról a parlamenti képviselő. Ehhez kapcsolódik a tervezet egy másik passzusának az eltörlése is, amelynek értelmében a védőoltást elutasító vagy az immunizálást elhanyagoló szülő ellen gondatlanság miatt büntetőjogi eljárás indulhatott volna. Ezt is törölték a törvényjavaslatból a szakbizottság hétfői ülésén.
„Én oltáspárti szakpolitikus és orvos vagyok, de úgy látom, hogy ezzel jót cselekedtünk, és
– fogalmazott a módosításokkal kapcsolatban Vass Levente. Elmondta viszont, hogy a büntetés lehetősége benne maradt a törvénytervezetben. A tervezet értelmében ugyanis pénzbírságot kap az a szülő, aki elutasítja gyereke immunizálását, és az egészségügyi szakhatóság által megtartandó, védőoltásokról szóló tájékoztatókon sem jelenik meg. Utóbbi ugyanis kötelező lesz az oltásellenes szülők számára. Ha ezt elmulasztják, a törvény értelmében 5000-től 10 000 lejig terjedő pénzbírságot kaphatnak, ami – a szakbizottság hétfői döntése értelmében – a gyakorlatban a minimális érték felét, azaz 2500 lejt jelent, amennyiben időben befizetik.
A törvénytervezet az egészségügyi minisztérium kötelezettségeire is kitér: az előírás értelmében a szaktárca 12 hónapra elegendő készlettel kell rendelkezzen minden kötelező védőoltásból.
A statisztikák szerint a szülőknek mintegy 60–70 százaléka egyértelműen úgy gondolja, hogy be kell adatni a védőoltásokat, illetve további 15–20 százalék is a védőoltások mellett van, de – a velük folytatott beszélgetések alapján – aggályaik vannak azzal kapcsolatban, hogy egy esetleges komplikáció esetén az egészségügyi minisztérium és az egészségbiztosító pénztár vállalja-e a felelősséget és a kezeléssel járó költségek fedezését – magyarázta Vass Levente. Éppen az aggodalmaskodó szülők miatt az RMDSZ egy módosító indítványt terjesztett elő a szakbizottságban, amelynek értelmében
a népegészségügyi igazgatóságnak, és amennyiben ezt elmulasztják, figyelmeztetést, ismétlődő esetben pénzbírságot kapnak – számolt be az általa előterjesztett és a szakbizottság által elfogadott javaslatról Vass Levente, megjegyezve, ezt a szülők megnyugtatása érdekében tartotta fontosnak.
A statisztikára visszatérve elmondta, a szülőknek mintegy 3–4 százaléka a tényleges oltásellenes szülő, akik gyerekeikért aggódó, olvasott felnőttek. Ehhez hozzátartozik az is, hogy sajnálatos módon nagyon sok valótlan információ olvasható a világhálón a védőoltásokról, de az is, hogy az oltásellenes szülők közt vannak olyanok is, akiknek a gyereke sérült a védőoltások következtében ritka esetekben előforduló komplikáció miatt – mondta a szakpolitikus. Ezen szülők miatt a képviselőház egészségügyi szakbizottsága belefoglalta a döntéshozó kamarához elfogadásra előterjesztett törvénytervezetbe azt az előírást is, hogy
Amennyiben a képviselőház elfogadja a jogszabálytervezetet, a szabályozás egy másik újdonsága értelmében a jövőben az egészségügyi minisztérium rendelete helyett kormányrendelet határozza majd meg, hogy melyek a kötelező védőoltások, és ugyanez lesz érvényes pandémiák (világjárványok) esetén a felnőtt lakosság számára előírható védőoltásokra is.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
2 hozzászólás