
A borászok is megérzik a klímaváltozást. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Az extrém időjárás miatt a szokásosnál hamarabb beérett a szőlő. Burus Endre székelykeresztúri borász, az In vino veritas borvetélkedő aranyérmese szerint már lehetne szüretelni is, sőt ha így haladunk, a korai és kései fajták megkülönböztetése okafogyottá válik.
2018. augusztus 25., 11:182018. augusztus 25., 11:18
„Ennek egyik oka a korai szárazság, a júliusig észlelt kánikula, amikor a szőlő nem fejlődött, hanem inkább érni kezdett. Aztán ahogy jött a sok eső, fel tudtak töltődni a szemek” – magyarázta a bortermelő.
„A rizling, amellyel egyik nap még medvét lehet kergetni, olyan kemény, másnap pedig már fokos mustja van, azaz egyik napról a másikra megérik, az egyedüli most a szőlőmben, amely még nem ehető.
mert olyan ízért felelős észterek kezdenek fejlődni bennük, amelyek a bort nem teszik kellemessé, csak nagyon meg kell választani az időpontot, amikor a cukor már megfelelő, de még mindig van elegendő savtartalom. Itt, Erdélyben az a nagy szerencsénk, hogy a hűvös éjszakák segítik, hogy a savak megmaradjanak és a cukrok is termelődjenek, ellentétben a homoki szőlővel, amelynél a napközbeni nagy meleg után éjszaka a felmelegedett homok is sugározza vissza a hőt” – részletezte a szakember.
Burus Endre a székelykeresztúri Jézuskiáltó-hegy alatt 13 áron gazdálkodik, amelyből 9 árat tesz ki a szőlős. Ők még nem állnak neki a valódi szüretnek, mert nemcsak az időpontot és a szőlőérés fokát nézik, hanem az illatos boroknak kedvező holdállást is követik. A legalkalmasabbnak szeptember utolsó előtti hétvégéje ígérkezik, ha sikerül addig kihúzni, mert
Ilyenkor a muskotályos aromájú szőlőfajtákat, mint amilyen a csabagyöngye, zalagyöngye, otonel és sárga muskotály, korábban szüretelik le, hogy egy úgynevezett starter mustot készítsenek belőle, ami a későbbi szüretelésig megerjed annyira, hogy összeházasíthassák a friss musttal.
– állítja Burus, aki szerint a jó alapanyag mellett a pincében dől el minden.
Burus Endre Szásznádason született, tizenöt-húsz éve véletlenül lett szőlősgazda Székelykeresztúron: egy kölcsönadott összeg fejében jutott barátja birtokához. A nagyapjától, akinek a pipei Csillaghegyen található szőlőséről, onnan beszállított boráról kapta nevét a híres segesvári Csillag szálló, azt tanulta, hogy a bornak hordó kell és gyomor.
– árulta el Burus Endre.
A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.
A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.
A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.
A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.
A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
Őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában. A gépkocsivezető elfogásakor ellenállt.
Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.
A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.
szóljon hozzá!