Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Hallgatólagosan elfogadta hétfőn a közúti forgalmat szabályozó törvényt (KRESZ) módosító tervezetet, amely előírja, hogy előre figyelmeztetni kell a gépkocsivezetőket a sebességmérő kamerák elhelyezésére akár jelzőtáblákon, akár a médián keresztül.
2024. március 04., 20:122024. március 04., 20:12
Az RMDSZ jogszabályjavaslata szerint
Sebességmérést csak közlekedési rendőrök végezhetnek az autósok számára látható helyen, de előtte hirdetőtáblákon vagy a sajtón keresztül figyelmeztetniük kell a gépkocsivezetőket a radarok elhelyezésére – ismerteti az Agerpres.
A jogszabályjavaslat előírja azt is, hogy közlekedési lámpákkal szereljék fel a mindkét irányban legalább két forgalmi sávval rendelkező utakat, és a jelenlegi 30-ról 45-re növeljék a tanulóvezetők gyakorlati képzésének óraszámát.
A tervezetet a képviselőház vitatja meg döntő házként.
Kedvezményes bérlettel segíti a gyengébben teljesítő diákokat a Matekre fel! magyar nyelvű oktatási platform, amely ötven intézménynek kínál lehetőséget arra, hogy diákjai interaktív, digitális formában gyakorolják a matematikát.
Nem tudott megállni a vasúti átkelőnél, áttörte a sorompókat, majd két járműnek ütközött autójával egy sofőr. A sorompók áttöréséről térfigyelőkamera-felvételt tettek közzé.
A romániai iskolákban a tanórák jó részét helyettesítő tanárok tartják – jelentette ki hétfő este Ilie Bolojan kormányfő.
Lánccal kötötte egy az asztal lábához kilencéves fiát egy apa, majd rázárta az ajtót, hogy elmenjen otthonról, állítólag vásárolni.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország 11 megyéjében.
Az ország tizenöt megyéjét érintő elsőfokú (sárga jelzésű) viharriasztást adtak ki a meteorológusok kedden.
A kormány nem fontolgatja jelenleg a standard nyugdíjkorhatár emelését, és nincs is vita alatt ilyen tervezet – jelentette ki kedden Ioana Dogioiu kormányszóvivő.
Egy idős asszony meghalt, további három ember pedig megsérült kedden reggel, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe Galac megyében.
A nyugdíjkorhatárt minden alkalmazotti kategóriában meg kell emelni, hogy az 50 és 65 év közötti, a reálgazdaságban foglalkoztatott népesség aránya magasabb legyen, mint jelenleg, jelentette ki vasárnap este Ilie Bolojan.
Egy olyan világban, ahol az egyensúly és a jóllét keresése alapvetővé válik, Marosvásárhely egy forradalmian új koncepciónak ad otthont: az INTI Center egy, az integrált jóllétnek szentelt központ, amely energetikai felépítésével egyedülálló Erdélyben.
szóljon hozzá!