
Erdélyben még soha nem látott tárlat érkezik a múzeumba
Fotó: Székely Nemzeti Múzeum/Facebook
Gazdag műsorral várják az érdeklődőket a felújított sepsiszentgyörgyi múzeumban a magyar kultúra napján. Január 22-én 18 órától a Háromszék kultúrájáért díj átadására és egy különleges kiállításmegnyitóra is sor kerül, sőt tárlatvezetésen is részt lehet majd venni.
2024. január 17., 16:512024. január 17., 16:51
Az ünnepi rendezvényen átadják a Háromszék kultúrájáért díjat, amellyel tizenkettedik alkalommal méltatják annak a személynek a munkáját, aki több évtizeden keresztül meghatározta a térség kulturális életét, akinek tevékenysége túlmutat a szakmáján, valamint
A 2013-ban alapított életműdíjat tavaly Kisgyörgy Zoltán geológus, helytörténeti szakírónak ítélték oda, azelőtt pedig Vetró András kézidvásárhelyi szobrászművész munkásságát ismerték el, valamint posztumusz méltatták a Háromszék Táncegyüttes egykori igazgatóját, Deák Gyulát is, aki 2022 januárjában hunyt el.
A múzeum tájékoztatása szerint a díjátadót tárlatmegnyitó követi, a Bánffy Miklós és Kós Károly világa című vándorkiállítás ugyanis ez alkalommal a Székely Nemzeti Múzeumban tart pihenőt – Erdélyben első ízben lesz látható.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával megvalósított és a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy által szervezett tárlat Bánffy Miklós születésének 150., Kós Károly születésének 140. évfordulójára készült 2023-ban. A kiállítás a két jelentős alkotó pályájának közös pontjait eleveníti fel, emellett korábban ki nem állított magángyűjteményi anyagok, valamint Bánffy Miklós által tervezett és Makkai András szobrász által kivitelezett vitráliumok láthatók majd. A szervezők
Az ünnepségen Szebeni Zsuzsanna színháztörténész, a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy vezetője tart igény szerint kurátori tárlatvezetést, valamint ő mutatja be a kiállítás katalógusát is. Előadást tart továbbá Boér Hunor könyvtáros, muzeológus, és köszöntőbeszédeket mond Tamás Sándor megyei tanácselnök, valamint Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. A kiállítás 2024. március 28-ig lesz látogatható.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
szóljon hozzá!