
Képünk illusztráció
Az idei próbaérettségin részt vett tizenegy és tizenkettedikes diákok 36,88 százaléka ért el legalább 6-os átlagot – közölte péntek este az oktatási minisztérium. Ez 0,36 százalékkal nagyobb az elmúlt évi próbavizsgán jegyzett összesített aránynál.
2019. március 30., 13:082019. március 30., 13:08
A szaktárca közleménye szerint a próbaérettségin részt vett 112 925 tizenkettedikes tanuló közül 47 598-an értek el 6-os vagy ennél nagyobb átlagot, ami 42,15 százalékos átmenési arányt jelent szemben a tavaly regisztrált 39,55 százalékkal. A tizenegyedikesek esetében ez az arány 31,86 százalékos – írta az Agerpres hírügynökség.
anyanyelvből 71,7 százalék, a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematika vagy történelem) 50,2 százaléka, a választott tantárgyból (ebből csak a tizenkettedikesek vizsgáztak) 65,5 százaléka ért el legalább 5-ös osztályzatot.
Az átmenési arány nyolc megyében haladta meg a 40 százalékot. Ezek: Iaşi (46,4%), Kolozs (45,5%), Dolj (43,1%), Brăila (43%), Galac (41,9%), Fehér (41,3%), Vâlcea (40,5%) és Suceava (40,2%).
A próbavizsga eredményeit iskolán, illetve osztályon belül beszélik meg, és a tanuló vagy szülő igénylésére a kapott jegy bekerülhet a naplóba is. A szimuláció célja hozzászoktatni a tanulókat a vizsgakörülményekhez, illetve felmérni és tudatosítani valós felkészültségi szintjüket ennek javítása érdekében – mutat rá a szaktárca közleménye
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök cáfolta azt az értesülést, miszerint kormányalakítási megbízásának visszaadására készülne.
Ígéretes line-upot mutatott a Microsoft-tulajdonú Xbox Studios a Summer Game Fest utáni projektbemutatóján. Ezekből válogattuk ki a számunkra tíz legígéretesebbet, amit akár már holnaptól is játszanánk.
Az okostelefon nemcsak a gyerekek, hanem a szülők életét is gyökeresen átírta. Balatoni Mónika digitáliskultúra-kutató Marosvásárhelyen az MCC rendezvényén járta körül a digitális kihívásokat, amelyekkel egy szülő szembesül ma – mintha vakon repülne.
Nem támadta meg a Maros Megyei Prefektusi Hivatal a marosvásárhelyi önkormányzat szemétszolgáltatásra vonatkozó határozatát – szögezi le a Maros megyei kormányhivatal, cáfolva a közösségi médiában megjelenteket.
Várhatón pénteken nyitják meg a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakaszát, ha ezt a helyszíni ellenőrzések megerősítik, és az időjárási viszonyok lehetővé teszik – jelentette be kedden Cristian Pistol.
Közvitára bocsátja kedden a környezetvédelmi minisztérium a roncsautóprogram pályázati útmutatóját – jelentette be sajtótájékoztatóján Diana Buzoianu.
Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter szerint nem mindegyik önkormányzat alkalmazza azt a jogszabályt, amely a többlépcsős procedúrát egyszerűsítve lehetővé teszi a településekre bejáró veszélyes medvék azonnali kilövését.
Kelemen Hunor szerint a „közvetítőkön keresztül történő kormányzás nem működik”, és egy politikailag kinevezett miniszterekből álló kormány előnyösebb lett volna a kijelölt miniszterelnök által javasolt technokrata kabinetnél.
Eugen Tomac kedden kijelentette, hogy nem az ő személyes kormányának, hanem Románia kormányának kér majd bizalmat a parlamenttől.
Călin Georgescu kedden felszólította a parlament „hazaszerető” tagjait, hogy kezdeményezzék Nicușor Dan államfő hivatalából való felfüggesztését, aki szerinte „önkényesen” és „kihívóan” bízta meg Eugen Tomacot kormányalakítással.
szóljon hozzá!