Hirdetés
Hirdetés

A polgármester szabadságon – sorra hangzottak el pénzügyi problémák a gyergyószentmiklósi tanácsülésen

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

A gyergyószentmiklósi képviselő-testület csütörtöki rendes ülésén is felszínre került, hogy bőven vannak elégedetlenségek a polgármester munkájával szemben. Sőt ezúttal a hivatali alkalmazottak sérelmeire is fény derült. A HVCSK közműszolgáltató vezetője pedig lemondását is kilátásba helyezte.

Gergely Imre

2023. július 27., 20:202023. július 27., 20:20

2023. július 27., 21:572023. július 27., 21:57

Viszonylag gördülékenyen folyt a gyergyószentmiklósi képviselőtestület júliusi rendes ülése, megkapta a szükséges szavazatszámot az összes napirendre került határozattervezet.

Hirdetés

Azonban az ülésen sorra hangzottak el olyan információk, felvetések, amelyek Csergő Tibor polgármester, illetve a városháza gazdasági osztályának munkájával kapcsolatos elégedetlenségekre mutattak rá.

Már az ülés legelején szót kért Zólya László, a HVCSK közműszolgáltató vezetője. Elmondta, hiába számított arra, hogy napirendre kerüljenek a költségvetés-módosítás keretében a vállalatot érintő pontok. Emiatt

nem tudnak fizetni egy cégnek, amely csatornázási munkálatot végzett a város egyik utcájában, abban az ígéretben bízva, hogy július végéig meg fogja kapni a munka árát.

Zólya rámutatott, hogy Csergő Tibor polgármestertől és a gazdasági osztály vezetőjének a részéről is azt az ígéretet kapta, hogy ez a helyzet júliusban megoldódik. Hozzátette:

az teljesen biztos, hogy ezután egy ilyen munkálatot egy külsős cég biztosan nem fog „becsületszóra” meghitelezni.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Emellett egy most lezáruló közbeszerzés után úgy kell szerződést aláírni egy, a gyilkostói szolgáltatáshoz szükséges eszköz beszerzésére, hogy arra nincs anyagi fedezet. Kijelentette, ilyen feltételek mellett nem fogja tudni ezt a munkát sokáig vállalni.

Fülöp Katalin, a gazdasági osztály vezetője válaszában azt mondta:

nem tudhatta korábban, hogy a nagyobb mértékű költségvetésmódosításra majd augusztusban kerül sor.

Az ülésen ismét elhangzott, hogy elvárnának a polgármestertől egy részletes beszámolót a folyamatban lévő beruházások helyzetéről, ami már csak azért sem lehet nagyon bonyolult dolog, mert a városházán vannak alkalmazottak, akik ezeket követik, és javadalmazásban is részesülnek külön ezért.

Kiderült, hogy valóban vannak alkalmazottak, akik ezt a munkát elvégzik, csakhogy a javadalmazásuk marad el.

Kodácz Zoltán, a városháza jogásza elmondta, hogy míg a hivatali munkatársak a pályázatokkal kapcsolatos munkát elvégzik, és a törvény előírásai szerint járna nekik ezért juttatás, de ezt nem kapják meg.

Azazhogy volt pár hónap, amikor megérkezett a kártyájukra a pénz, de aztán perelniük kellett, hogy a jogosan elvárt összeget megkaphassák.

„Valahol a könyvelőség és a polgármester között történik valami a papírokkal” – fogalmazott Kodácz. Van már egy megnyert perük, de így sem jutottak még a pénzükhöz, ezért azon gondolkodnak, hogy végrehajtóhoz fordulnak. Egy másik per folyamatban van ebben az ügyben. A jogász kérdésre válaszolva megerősítette, hogy

ezzel szemben a Csergő Tibor polgármester a fizetése 50 százalékának megfelelő összeget még pluszban kap ugyanezeknek a pályázatoknak köszönhetően.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Bajkó László, a beruházásokkal kapcsolatban elmondta, azért is várnák el, hogy konkrétan tájékoztatás kapjanak ezekkel kapcsolatban, mert tudott, hogy az önrészeknek a finanszírozása nem biztosított, és jelenleg nem látható, hogy honnan lesz erre fedezet. Rámutatott, hogy

ha ez így folytatódik, akkor a kivitelezők az ősz folyamán sorra elhagyják a várost, és minden úgy marad, ahogy éppen akkor abbahagyják a munkát.

Szintén Bajkó László javaslatára vegyes bizottság alakul a gyilkostói problémák feltárására, megállapítására. Augusztus 10-re tűzték ki az időpontot a helyszíni terepszemlére. Ennek előzménye, hogy

még májusban a képviselő-testület szeretett volna egy ilyen terepszemlét megvalósítani, közösen a városháza illetékes irodáinak munkatársaival, de erre nem került sor, mert Csergő Tibor polgármester ezt nem tette lehetővé, arra hivatkozva, hogy nem volt elegendő idő a terepszemlén való részvételt érdemben megszervezni.

Csergő egyébként akkor üdvözölte az elképzelést és azt mondta, hogy maga is kezdeményezné egy ilyen átfogó ellenőrzés megszervezését Gyilkostón. Azonban azóta sem történt semmi.

A mostani tanácsülésen elhangzott felvetésekre Csergő Tibor nem reagálhatott, ugyanis nem volt jelen, mivel a pihenőszabadságát tölti.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 20., vasárnap

Nicușor Dan is ott lesz az ENSZ 81. közgyűlésén

Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.

Nicușor Dan is ott lesz az ENSZ 81. közgyűlésén
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Emelkedni fog jövő héttől a Duna vízhozama Romániában, de ez még mindig jóval elmarad a sokéves átlagtól

Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.

Emelkedni fog jövő héttől a Duna vízhozama Romániában, de ez még mindig jóval elmarad a sokéves átlagtól
2026. szeptember 20., vasárnap

Szökevényeket és bűnözőket kerestek a rendőrök, sokukat meg is találták

A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.

Szökevényeket és bűnözőket kerestek a rendőrök, sokukat meg is találták
2026. szeptember 20., vasárnap

Kútásás közben került elő a világháborús kézigránát

Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.

Kútásás közben került elő a világháborús kézigránát
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Akcióban az autópálya-rendőrök: közel 3000 bírságot róttak ki egy hét alatt

Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.

Akcióban az autópálya-rendőrök: közel 3000 bírságot róttak ki egy hét alatt
2026. szeptember 20., vasárnap

Szombaton észrevették a tengerben lebegő dróndarabot, vasárnap tűzszerészek ártalmatlanították

A Fekete-tengerben, a Chituc homokpadtól mintegy 50 tengeri mérföldre keletre talált dróndarabot ártalmatlanítottak vasárnap reggel – közölte a védelmi minisztérium.

Szombaton észrevették a tengerben lebegő dróndarabot, vasárnap tűzszerészek ártalmatlanították
2026. szeptember 20., vasárnap

Időseket ellátó központban ütött ki tűz, egy embert füstmérgezéssel szállítottak kórházba

Tűz ütött ki vasárnap egy segesvári, idősek gondozására szolgáló szociális központban. Az épületben negyvenen tartózkodtak, három embert a tűzoltók menekítettek ki.

Időseket ellátó központban ütött ki tűz, egy embert füstmérgezéssel szállítottak kórházba
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Balhéztak majd a biztonsági őröket is inzultálták – őrizetbe kerültek

Három maroshévízi férfit vettek 24 órára őrizetbe, miután a gyanú szerint egy helyi szórakozóhelyen biztonsági őrökre támadtak, majd több berendezési tárgyat is megrongáltak. A rendbontás az utcán is folytatódott.

Balhéztak majd a biztonsági őröket is inzultálták – őrizetbe kerültek
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyértelművé tette Siegfried Mureșan, hogy folytatná Ilie Bolojan politikáját

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy folytatni kívánja Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő politikáját a források helyes kezelésében és a korrupció elleni küzdelemben.

Egyértelművé tette Siegfried Mureșan, hogy folytatná Ilie Bolojan politikáját
2026. szeptember 20., vasárnap

Alkohol hatása alatt vezetett egy 33 éves nő Csíkszeredában, fennakadt a rendőri ellenőrzésen

0,67 milligramm/liter alkoholt mutatott ki a szonda annak a 33 éves nőnek a leheletében, akit szombat hajnalban igazoltattak a csíkszeredai rendőrök.

Alkohol hatása alatt vezetett egy 33 éves nő Csíkszeredában, fennakadt a rendőri ellenőrzésen
Hirdetés