
Az oltáskampány második szakaszában jogosultak a pedagógusok és az iskolák alkalmazottai is a vakcinára. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Székelyföld nagyobb iskoláiban általánosan jellemző, hogy a pedagógusok nagyobb része beoltatná magát, míg a kisegítő személyzet körében jóval alacsonyabb az oltási kedv. A legtöbb tanintézet már regisztrálta alkalmazottait az online oltási felületen, sőt a tanárok és igazgatók egy része már meg is kapta az oltóanyag első dózisát.
2021. január 22., 19:542021. január 22., 19:54
Az oktatási rendszer mintegy 126 ezer alkalmazottja – különösen az óvodákban dolgozók, ahol a gyermekek nem viselnek maszkot, de azok is, akik napi szinten találkoznak a diákokkal – elsőbbséget élveznek a beoltásnál, azaz megkaphatják az oltást még a második félév kezdete előtt, a tervbe vett iskolanyitást megelőzően – nyilatkozta Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter. A bejelentést azután tette, hogy a kormány többi tagjával együtt beoltották a Covid-19 koronavírus ellen. A miniszter szerint
és bejelentette, hogy több tízezer oktatónak fognak online szemináriumot szervezni, hogy a szakértők megválaszolhassák a felmerülő kérdéseket. Az oktatási szaktárca vezetője úgy fogalmazott, az oltás „egy felelősségteljes cselekedet, és minden oltott tanár csökkenti a vírus terjedésének kockázatát az iskolákban, növeli a diákok és a tanárok biztonságát”.
– tájékoztatta a Székelyhont Varga László iskolaigazgató. Mint elmondta, kedden regisztrálta az iskola a pedagógusait az oltási platformra, és tartottak egy videokonferenciát is a pedagóguskollégáknak az oltásra való feliratkozással kapcsolatban, a tanári gárda felének már sikerült is időpontot foglalnia.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium igazgatója, Laczkó György már be is oltatta magát, és
A kisegítő személyzet kicsivel több mint fele hajlandó beoltatni magát egyelőre – tudtuk meg az iskola vezetőjétől. Hozzátette, a múlt héten regisztrálták az intézmény alkalmazottait oltásra, a hétvégén foglaltak oltási időpontokat, és sok pedagógus már meg is kapta az első dózist.
azaz mintegy 47 százalékuk – számolt be az adatokról Lakatos Mihály igazgató. „A kísérleti nyúl én vagyok és az aligazgató, mi péntekre kaptunk időpontot oltásra, de az informatikus kolléga körbetelefonálta a pedagógusokat, így valószínűleg többen foglaltak már időpontot” – magyarázta Lakatos Mihály. Hozzátette, a kisegítő személyzettel együtt az alkalmazottak mintegy 47,5 százaléka oltatná be magát egyelőre.
Mátéfi István iskolaigazgatótól megtudtuk, múlt pénteken regisztrálta az informatikusuk az iskolát az online felületen, szombaton már sok kollégának sikerült időpontot foglalni, de mint fogalmazott, bonyolult a folyamat, mert miután a kolléga bejegyzi magát oltásra, beírja az iskola kódját, azután jóváhagyást kell kapjon az iskolától is. Több mint 15 pedagógus kapott már időpontot most szombatra. A felmérések szerint nagy arányban jelentkeztek oltásra a Bolyai pedagógusai, de nem lehet ugyanezt elmondani a kisegítő személyzetről.
– részletezte az oltási hajlandóság megoszlását az igazgató, aki a szakorvosa javaslatára még nem oltatná be magát, mert autoimmun betegséggel küzd – árulta el a Székelyhonnak Mátéfi István.
Léta Áron iskolaigazgatótól megtudtuk, az intézmény 103 alkalmazottja közül – kisegítő személyzettel együtt – mindössze 27-en igényelték az oltást, utólag pedig vissza is mondta kettő, tehát 103 alkalmazottból 25 személy igényli az oltást. Tizenhárman foglaltak egyelőre időpontot, a többiek még nem tudtak. Az erdőszentgyörgyi iskola igazgatóját pedig január 29-én oltják be a koronavírus elleni oltóanyaggal.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
4 hozzászólás