Hirdetés
Hirdetés

A nemzeti ünnep mellett a Szent István-templom tizenhárom évvel ezelőtti felszentelésre emlékeztek

•  Fotó: Barabás Orsolya

Fotó: Barabás Orsolya

Tizenhárom évvel ezelőtt, augusztus 20-án szentelték fel a gyergyószentmiklósi Szent István-templomot. Azóta a hely az Istennel és egymással való találkozási tér és közösséget formáló központ lett. A nemzeti ünnep alkalmából tartott hálaadó ünnepi szentmisén megáldották az új kenyeret is.

Barabás Orsolya

2021. augusztus 20., 20:282021. augusztus 20., 20:28

2021. augusztus 21., 17:292021. augusztus 21., 17:29

Kevés olyan templom van, amelynek a név- és születésnapját is megünneplik. Ilyen a gyergyószentmiklósi Szent István-templom, melynek búcsúját május 30-án tartják, de augusztus 20-án évről évre hálát adnak azért, hogy felépült. Pénteken délután szentmisével ünnepelték a Szent István-templom felszentelésének tizenharmadik évfordulóját.

Hirdetés

Az ünnepi szónok, főtisztelendő Dávid György – aki augusztus elsejétől a gyergyói egyházkerület főesperese, a Szent Miklós-templom plébánosa – kiemelte: István király ünneplésekor nem csak a méltatása a cél, hanem, hogy magunkat is próbáljuk jobbá tenni, és erőt meríteni belőle a világban való küzdelmeinkben.

Idézet
Szent István saját és a népe szívébe véste a hitet. Ez a hit erőt, lelkesedést, örömet, vigaszt, bátorságot ad

– emelte ki, hozzátéve, hogy Gyergyó népe mindig is büszke volt a hitére, erről pedig a 13 éve felszentelt templom is tanúskodik. Prédikációjában szólt arról is, hogy a kenyér az élet, a beteljesedés, a bizalom, az öröm és a hála jelképe is, és felelevenítette a három kenyértörténetet, ami megjelenik Jézus életében.

•  Fotó: Barabás Orsolya Galéria

Fotó: Barabás Orsolya

Keresztes Zoltán, a Szent István-templom plébánosa hálát adott a mindennapi betevő falatért is, és megköszönte Dávid György főesperesnek, hogy „megérkezésében megállt, és időt szakított a közös ünneplésre”. Azt kívánta neki, hogy

teljesüljön az óhaja, hogy lelkeket tudjon építeni Gyergyószentmiklóson, és ne fáradjon bele ebbe a munkába.

Idén kilencedik alkalommal áldották meg a szentmisét követően a templom előtt a helyi pékségek által felajánlott kenyerek, vagyis az új kenyér megáldására.

•  Fotó: Barabás Orsolya Galéria

Fotó: Barabás Orsolya

„Amikor bajban vagyunk, például, ha betegek vagyunk, akkor kezdünk el gondolkozni azon, hogy milyen fontos az egészségünk, amikor az egyháztól eltávolodunk, akkor hiányérzetünk van, úgy érezzük, hogy hitéletünkben problémák vannak.

Idézet
A kenyér hiánya is akkor érződik, amikor tényleg nincs. Azt kívánom, hogy a mindennapokban jobban figyeljünk oda a sok apró értékre, amely által boldogabbak lehetünk, és tegyük teljesebbé az életünket, éljük meg annak mélységeit, szépségeit, nem csak akkor, amikor gond van, hanem minden egyes nap

– mondta el ünnepi beszédében Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke.

•  Fotó: Barabás Orsolya Galéria

Fotó: Barabás Orsolya

Angi Zoltán városmenedzser tolmácsolta Csergő Tibor András polgármester gondolatait, kiemelve, hogy milyen fontos szerepe van a templomnak és a térnek a közösség életében, legyen ünnep vagy szánkózás a templom melletti dombocskán. A megáldott kenyérből vehettek a jelenlévők, a többit pedig a szeretetkonyha javára ajánlották fel.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Hivatalos: nem lesz munkaszüneti nap a tanévkezdés a szülők számára

Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.

Hivatalos: nem lesz munkaszüneti nap a tanévkezdés a szülők számára
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Alig fele az európai átlagnak a romániai vásárlóerő

Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.

Alig fele az európai átlagnak a romániai vásárlóerő
2026. november 04., szerda

Nemzeti gyásznap: felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.

Nemzeti gyásznap: felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtt
2026. november 04., szerda

Kevesebb új autót írattak forgalomba Romániában, a motorok népszerűsége nőtt

Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.

Kevesebb új autót írattak forgalomba Romániában, a motorok népszerűsége nőtt
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Súlyos vereséget szenvedtek Trumpék, a demokraták mindkét kongresszusi kamarában megszerezték a többséget

Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.

Súlyos vereséget szenvedtek Trumpék, a demokraták mindkét kongresszusi kamarában megszerezték a többséget
2026. november 04., szerda

Földrengéssel indult a nap

A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Földrengéssel indult a nap
Földrengéssel indult a nap
2026. november 04., szerda

Földrengéssel indult a nap

2026. november 04., szerda

Elsüllyedt egy vontatóhajó a Fekete-tengeren, hét tengerészt próbálnak kimenteni

A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.

Elsüllyedt egy vontatóhajó a Fekete-tengeren, hét tengerészt próbálnak kimenteni
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Pályázhatnak a diákok: meghirdették a Szent György ösztöndíjakat

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.

Pályázhatnak a diákok: meghirdették a Szent György ösztöndíjakat
2026. november 04., szerda

Csatolunk síléceket idén a Madarasi-Hargitán?

Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi-Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.

Csatolunk síléceket idén a Madarasi-Hargitán?
2026. november 03., kedd

Luca Niculescu: várhatóan január elsejétől indexáljuk a nyugdíjakat

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.

Luca Niculescu: várhatóan január elsejétől indexáljuk a nyugdíjakat
Hirdetés