A kiskedei és nagykedei gyökerekkel rendelkezőket együttes ünnepre hívta össze a Kedei Unitárius Egyházközség. A két kis falu közötti magaslaton, a Templomoldalon álló faharanglábas istenházában az unitárius egyház 450 éves fennállására és a száz éve befejeződött első világháború helybéli hőseire emlékeztek.

Begyepesedett utat aszfaltoznak

Orbán Balázs így látta: „a Rugonfalvánál beszakadó Kis-patak völgyébe, hol két egymás melletti völgyfőben fekszik a két Kede, Kis- és Nagy-Kede, bár ketten se igen nagyok, alig számítván 600 lakost.” Akik ma vágnak neki az oda vezető útnak, alig hiszik el, hogy lakott településre vezet e begyepesedett, épphogy járható köves út. Székelykeresztúrra viszont Kiskedéből már elér a friss aszfaltszőnyeg.

A két falu közötti dombra felkapaszkodni is lélekhangoló zarándoklat. Előbb a természet csodái nyűgözték le az érkezőket, majd régen látott rokonok, ismerősök örömének lehetett tanúja az óriási, a tájékot pásztázó öreg harangláb.

Felkutatott ősök, hősök

Nagykedében a központban áll a hősök emlékműve, a kiskedei a templomudvaron. Imával és koszorúzással indult és zárult is a közös ünneplés. Tódor Csaba székelykeresztúri unitárius lelkész tárogatón játszott dallamai mellett helyezték el az emlékezés koszorúit.

Moldován-Szeredai Noémi, a kis gyülekezet csekefalvi lelkésze az istentiszteleten emlékeztetett azokra az időkre, amikor a reformáció majd az unitarizmus kialakulásának hajnalán az embereknek beleszólása lehetett az eseményekbe, nagy szellemiségek megakaszthatták a történelem sodrását, és korszakformáló események elindítói lehettek.

Elődeiknek viszont nem volt választási lehetőségük a világháborúk idején – sodródtak az eseményekkel. Voltak, akik már első puskadörrenéskor elestek. Róluk az itthoniak csak annyit mondtak: odamaradt a Nagy Háborúba. Másokat az otthonuktól tízezer kilométerre, embertelen körülmények között tartottak hadifogságban. Akik hazatérhettek testükön és lelkükben is viselték az elszenvedetteket.

A lelkésznő elmondta: hetven százalékuknak a családja ma is Erdélyben él. Kevés emléket őrzött meg a szájhagyomány, mert a hazatértek nem szívesen beszéltek a borzalmakról. Az első világháborút megjártaknak az unokái ma a falu legidősebbjei – vannak közöttük, akik apai és anyai ágon is érintettek. Azok közül, akiket 1914 augusztusában vagy szeptemberében hívtak be, voltak olyanok, akiknek a halálhíre már októberben megérkezett a faluba.

Erre utalt az igehirdetés vezérgondolata, a 132. Zsoltár és a leszármazottak, a középnemzedék valamint a fiatalok és idősek jelenléte a templomban, a megemlékezésen és a relikviákat, dokumentumokat bemutató kiállításon.

Erős láncnak érzik a hőssé lett ősök példaadását: bármerre is forog a történelem kereke, hisznek és tesznek, hogy maradjanak meg. Az ima pedig azért szólt, hogy óvjon Isten a háborúktól, katasztrófáktól és tudjunk felelősen élni, dolgozni. Többen adományoztak a háborúban maradt ősök emlékére a gyülekezetnek. Hasonló indíttatásból adták össze az ebéd hozzávalóit is, hogy ne csak fájdalom és gyász legyen, hiszen ők voltak azok, akik előttünk jártak és példát mutattak.

Emlékek és emlékidézések

Dobos Albert gyermekkorában, nyaralásképpen, unokatestvérével és nagyszüleikkel a mezőn dolgoztak, este pedig a kicsi asztalnál „hallgatóztak”. Az öregek nem voltak bőbeszédűek. Mintha ma is látná a Frontharcosok könyvében dédnagyapjának, Dobos Dénesnek az arcát és mellette a kicsi keresztet. Évtizedek múltán elköltöztek a házakból és valahová eltűnt a könyv is. Csodával határos, hogy a kiállítás előtti napokban lelték fel. Így láthatták a falubéliek is az udvarhelyszéki hazatértek és áldozatok fotográfiáit, és a néhány, rájuk vonatkozó életrajz-sort.

Osváth Ilona kiemelte: nem meséltek a hadifogságból hazatértek. Egy korabeli, fogolytábori feljegyzést idézett, amelyben helyet kapott a fásultság-érzés, amikor a katonák érezték, hogy már folytatni nem lehet. Voltak, akik búskomorrá, emberkerülőkké váltak. A különböző területekről származókban az egymásrautaltság és a bizakodók tartották lelket. A számkivetettségben is volt erkölcsi tartásuk: hitükre is Isten segedelmére támaszkodtak – példájuk máig mutató.

Az Akik hősök lettek – kiállítás a nagy háborút megjártak tárgyi emlékeiből és fotóiból című tárlat számos különlegességgel szolgált.

Kiállították a Magyar Királyi Hadilevéltártól Fülöp József nevére küldött értesítést: bronz vitézségi érmet kapott. A jelképes kiállítás azok emléke előtt tisztelgett, akik e két kis falu első világháborút megélt és elszenvedett lakosai voltak. Köztük a hadiözvegyek előtt is: megőrződött egy 1914-es évszámú alumínium gyűrű, amit a beszolgáltatott nemesfém karikagyűrűk megváltásaként adtak a katonafeleségeknek. Sok hadiözvegy ezt viselte egész életében.

A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum gyűjteményéből valók azok a fotográfiák, amelyek a frontok életképeit rögzítették, avagy vonulást, kórházat mutatnak.

Úgy is csendes pihenést kívántak a mártírhősöknek, hogy Vass Zoltán felolvasta Bokor Imrének a kettős kedei évfordulóra írt versét. Benne azoknak állít emléket, akiknek nem jutott keresztény temetés.