Hirdetés
Hirdetés

A munka ütemével nem, de a minőségével elégedett a községvezető

Jelenleg a nyílászárók beszerelésével foglalkoznak a munkások •  Fotó: Gecse Noémi

Jelenleg a nyílászárók beszerelésével foglalkoznak a munkások

Fotó: Gecse Noémi

Meghosszabbították a Csíkmindszenten elkezdett új tanintézmény kivitelezésének határidejét: jövő júliusra kell befejezni az óvodások és kisiskolások tanítására szánt épületet.

Szabó Kamilla-Mária

2017. november 21., 11:022017. november 21., 11:02

A különböző fennakadások miatti kisebb-nagyobb munkaleállások következtében

a tervezett októberi határidőig nem tudták befejezni a csíkmindszenti új tanintézet kivitelezését,

Hirdetés

így azt meghosszabbították jövő év júliusáig – avatott be érdeklődésünkre Keresztes Balázs. Csíkszentlélek polgármestere példaként felelevenítette, hogy a tavasszal

mintegy két hónapig állt a munka, míg a tervező és az építő cég megállapodott arról, hogy ki miatt nem volt elegendő tégla.

Jelenleg pedig amiatt zajlik lassabban a munka, mert várni kell a nyílászárók elkészítésére. A községvezető ugyanakkor megjegyezte, a legfontosabb, hogy mostanra a felépített létesítményt befödték és az ereszcsatornákat is felszerelték, így a téli időszak alatt nem sérül az építmény. A nyílászárók felét is a helyére illesztették, és bizonyos belső munkálatokhoz is hozzáláttak a munkások. Habár a polgármester nem teljesen elégedett a munka ütemével, bízik benne, hogy a cég (Viadukt Kft.) tartja magát ígéretéhez, és a nyílászárók beszerelése után a téli hónapokban a belső munkálatokkal dolgoznak majd. Kiemelte,

a munka minőségével meg van elégedve.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Arról is tájékoztatott az elöljáró, hogy az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) révén kapott mintegy egymillió lej nem fedi a teljes beruházás értékét, hiszen a 2011-ben elkezdett – a becsődölt kivitelező miatt leállt – projekt újratervezése során az árak növekedése miatt pluszköltségek merültek fel. A rendelkezésre álló összegből az épület belső munkálataiból a vakolásra, meszelésre még jut majd, de a padlóburkolat lefektetésére, a járdák kialakítására és az álmennyezet elkészítésének egy részére már nem. S habár próbáltak finanszírozást kérni a fennmaradó tennivalókra, a válasz az volt, hogy míg ezt a beruházást le nem zárták, addig nem lehet újabb pályázatot igényelni rá.

A teljes befejezéshez további 500 ezer lejre lenne szükségük

– ismertette.

Keresztes Balázstól azt is megtudtuk, hogy a pályázati lehetőségek megkeresése mellett saját költségvetésükből is különítettek el egy-egy kisebb összeget az épület berendezésének beszerzésére – azt ugyanis nem tartalmazza a projekt. Amennyiben a munka befejezésére nem kell felhasználniuk azt az pénzt, korszerű bútorzat megvételére fordítják.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

A készülő tanintézményről

Egy közel 750 négyzetméteres épület készül a csíkmindszenti Nagy István Általános Iskola udvarán, amelyben az oktatás mellett a délutáni foglalkoztatáshoz, illetve a gyermekek étkeztetéséhez szükséges helyiségeket is kialakítanak. Az épület legtöbb 187 hét személyt szolgálhat ki, ebből 75 óvodást, 100 kisdiákot, 12 óvodai és iskolai alkalmazottat. Az elmúlt években nem változott jelentősen a településen a kisdiákok és óvodások száma: az alsó tagozaton évente 80 diák tanult, míg az óvodában 40–45.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

Tömegkarambol: tizenegy autó ütközött össze a dél-romániai gyorsforgalmi úton – videóval

Tizenegy autó ütközött össze péntek délután a Craiovát Pitești-tel összekötő, 12-es gyorsforgalmi úton, Olt megyében. A járművekben több mint harminc ember utazott, a hatóságok aktiválták a vörös beavatkozási tervet.

Tömegkarambol: tizenegy autó ütközött össze a dél-romániai gyorsforgalmi úton – videóval
Hirdetés
2025. december 26., péntek

Karácsony éjjel is szólt a RO-Alert – dróntámadásokra figyelmeztették a Tulcea megyeieket

Oroszország a csütörtökről péntekre virradó éjszaka újabb dróntámadásokat intézett a román határ közelében lévő ukrán kikötői infrastruktúra ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea megye lakosságát.

Karácsony éjjel is szólt a RO-Alert – dróntámadásokra figyelmeztették a Tulcea megyeieket
2025. december 26., péntek

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
2025. december 26., péntek

MCC Erdély: év végéig lehet jelentkezni a középiskolás programba

December 31-ig hosszabbították meg a jelentkezési határidőt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) – Erdély középiskolás programjába.

MCC Erdély: év végéig lehet jelentkezni a középiskolás programba
Hirdetés
2025. december 26., péntek

Fagyos karácsony: mínusz 10 fok alá hűlt Székelyföld

Az idei tél eddigi legfagyosabb reggelére ébredtünk karácsony másodnapján, a hőmérséklet Székelyföld-szerte megközelítette, helyenként meg is haladta a mínusz 10 fokot. A leghidegebb ezúttal is Csíkszeredában volt.

Fagyos karácsony: mínusz 10 fok alá hűlt Székelyföld
2025. december 26., péntek

Mit nézzünk az ünnepek alatt?

Mit nézzünk idén karácsonykor, ha nem a tévécsatornák műsorai közül válogatnánk? A rövid válasz: a Stranger Things ötödik évadának új epizódjait. A hosszú pedig az alábbi film- és sorozatajánlónk.

Mit nézzünk az ünnepek alatt?
Mit nézzünk az ünnepek alatt?
2025. december 26., péntek

Mit nézzünk az ünnepek alatt?

2025. december 25., csütörtök

Eszméletét vesztette egy szánkózó nő, miután hátulról nekiütköztek

Súlyos baleset történt karácsony napján a predeali üdülőhely egyik szánkópályáján, ahol egy szánkózó nő orvosi ellátásra szorult, miután egy másik szánkózó hátulról elütötte. Az ütközés következtében a sérült elvesztette az eszméletét.

Eszméletét vesztette egy szánkózó nő, miután hátulról nekiütköztek
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Karácsonykor álljunk meg a rohanásban, és legyünk jelen az ünnepben

Naphosszat készülődünk, próbáljuk letudni a teendők hosszú listáját, miközben egy tökéletes ünnep képét hajszoljuk. Szakértővel kerestünk választ arra, mit tehetünk azért, hogy a karácsony ne a teljesítménykényszerről, hanem a jelenlétről szóljon.

Karácsonykor álljunk meg a rohanásban, és legyünk jelen az ünnepben
2025. december 25., csütörtök

Halálra vertek egy 36 éves férfit Szeben megyében karácsony napjára virradóan

Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.

Halálra vertek egy 36 éves férfit Szeben megyében karácsony napjára virradóan
2025. december 25., csütörtök

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Hirdetés