
Négy udvarhelyszéki közbirtokosság is cáfolja Teodor Giurgea kijelentéseit. A Maros Megyei Vízügyi Hatóság (ABA MS) igazgatója szerint az udvarhelyszéki erdőtulajdonosok – élükön Verestóy Attila szenátorral – által véghezvitt felelőtlen erdőirtás az itteni árvizek okozója. Az RMDSZ-szenátor úgy döntött, jogi úton kér elégtételt.
2010. szeptember 23., 17:362010. szeptember 23., 17:36
Az ABA MS igazgatója, Teodor Giurgea szerint a Hargita megyei, Fehér-Nyikó mentén élő lakosok a fakivágások miatt életveszélyben voltak: „Szerencsénk volt, mert a Kis- és a Nagy-Küküllő medencéjébe szétoszlott a víz, így a károk is kettéoszlottak” – állítja Giurgea (egyben demokrata-liberális párti Maros megyei tanácsos is), aki szerint ötször több és legalább ötször erősebb természeti csapások várhatók térségünkben tíz éven belül, ha továbbra is a jelenlegi ütemben és módszertelenül folytatódik a fakitermelés. „Fel kell hívnom a figyelmet az erdőtulajdonosok hozzáállására, élen Verestóy Attilával, akik csúfot űznek a környezet- és az árvízvédelemből” – fogalmaz az ABA MS igazgatója.
Az engedélyezettnél is kevesebbet vágnak ki
Az erdőgazdálkodással kapcsolatosan négy érintett közbirtokosság elnökét kerestük meg (Fancsali Ernő – Farkaslaka, Vass Árpád – Oroszhegy, Jakab Ferenc – Zetelaka, Károly Antal – Korond), akik határozottan cáfolták a marosi igazgató kijelentéseit. Állítják, hogy a fakitermelés szigorúan üzemterv alapján működik (ennek betartását állami felügyelők vigyázzák), sőt akár visszafogottabbnak is nevezhető. Oroszhegy esetében évi 12 000 köbméter fa kivágását engedélyezték, de ennek csak 80 százalékát termelik ki, a korondi közbirtokosság pedig a jóváhagyott 2700 köbméterből csak 1000 köbméter fát vág ki.
„Verestóy? Ő nem.”
Verestóy Attila szenátor neve nem szerepel a közbirtokosságok jegyzékében (melyben a magánerdőket is nyilvántartják) – állítják a közbirtokossági elnökök. „Sem a közbirtokosságban, sem mint magánerdő-tulajdonos nem szerepel a nyilvántartásban a szenátor úr, sőt még csak fát sem vásárolt soha tőlünk” – mondja Vass Árpád, az oroszhegyi közbirtokosság elnöke. „Máshol nem tudom, de Zetelaka környékén nincs, soha nem is került szóba a neve, a fát árverésen adjuk el környékbeli cégeknek. A szenátor úrról inkább azt mondhatom, hogy még ő volt az, aki a közbirtokosságoknak segített” – fogalmazott a zetelaki elnök, Jakab Ferenc. Hasonló a helyzet Korondon is: „Amikor kijelöljük a kivágandó fákat, licitet szervezünk, de sem Verestóy úr, sem az ügyintézői nem jelentkeztek, hogy fát vásárolnának” – tájékoztatott Károly Antal, a korondi közbirtokosság elnöke.
Verestóy Attila szerint rosszindulatú politikai koholmány a demokrata-liberális párti megyei tanácsos, ABA MS-igazgató vádja, és jogi úton kér majd elégtételt.
Tíz éves a helyi termelők támogatását felvállaló marosvásárhelyi Local Farmers’ Market, amelyet a Rákóczi lépcső alatti kis utcában szerveznek. Az idei első vásár január 16-án, pénteken lesz.
Nagyon meglepődtek a hatóságok, amikor több hüllőfajt, pitonokat, boákat, rendkívül ritka viperákat, tarantulákat, egy krokodilt és egy varánuszt fedeztek fel egy 12 négyzetméteres szobában Bihar megyében.
Nagy az aggódalom és a felháborodás is az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben a kormány 10 százalékos költségcsökkentési terve miatt. Az érdekvédelem képviselője szerint éppen a jó szakembereket veszíthetik el az ágazatok, ha ez megvalósul.
Egy 59 éves nő életét vesztette, egy másik pedig megsérült csütörtökön, a Kolozs megyei Gyerőfalva és Körösfő között az 1-es országúton történt közúti balesetben; a balesetet okozó sofőr elhajtott a helyszínről.
Marosvásárhelyen csaknem ötszáz utca van és ezek csupán felében járnak a hókotró gépek. Soós Zoltán polgármester szerint a prioritás az, hogy a városi közlekedés folyamatos legyen, ne álljon le.
Nicușor Dan csütörtökön kijelentette, reménykedik abban, hogy 2026 elhozza a békét Európában, és Románia támogatja Donald Trump amerikai elnök erőfeszítéseit a gyors és tartós békét eredményező tárgyalásokra.
Marosvásárhelyen idén is megszervezik az ökumenikus imahetet, amikor a különböző felekezetű hívők más-más templomban gyűlnek össze igét hallgatni, imádkozni. Idén az imahét január 18-án, vasárnap kezdődik.
A tűzoltók helyszínelése nyomán kiderült, hogy nem gázpalack robbanása okozta a csütörtök délutáni bikfalvi balesetet.
Mindössze néhány másodperc választott el egy járókelőt attól, hogy súlyos sérüléseket szenvedjen, amikor a lugosi rendőrség egyik melléképületében robbanás történt.
Sepsiszentgyörgyön január 20-án, kedden, 17 órától lakossági fórumot tartanak, amelynek fő témája az adóemelés lesz – jelentette be közösségi oldalán a város polgármestere, Antal Árpád.