Fotó: Orbán Orsolya
A kormány sajtóirodája szombaton pontosította, hogy az alapélelmiszerek árréssapkájának október elsejei kivezetéséről a koalíció már korábban döntött – írja az Agerpres.
2025. szeptember 13., 19:102025. szeptember 13., 19:10
A közlemény szerint három hónappal ezelőtt a kormánypártok mindegyike egyetértett azzal, hogy az árrés korlátozását utoljára hosszabbítják meg, mivel
A kormány sajtóirodája közölte azt is, hogy a jövő héten Ilie Bolojan tárgyalni fog a kiskereskedelmi láncok képviselőivel, mert a miniszterelnök meg akar bizonyosodni arról, hogy az árréssapka eltörlése nem okoz jelentős áremelkedést.
Sorin Grindeanu szombaton a Facebook-oldalán közölte, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) nem ért egyet az alapélelmiszerek árréssapkájának október elsejei kivezetésével, ezt a döntést nem vitatta meg a kormánykoalíció.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem ért egyet az alapélelmiszerek árréssapkájának október elsejei kivezetésével, ezt a döntést nem vitatta meg a kormánykoalíció – közölte szombaton a Facebook-oldalán Sorin Grindeanu.
Gyarmathy Éva pszichológus harminc éve foglalkozik az idegrendszeri fejlődéssel, többek között a többszörösen kivételes tehetségekkel, valamint tanulási, figyelem-, hiperaktivitás- és autizmus spektrumzavarokkal. Vele beszélgettünk Sepsiszentgyörgyön.
Románia a háború kezdetétől 23 katonai segélycsomagot küldött Ukrajnának, amelyekről a szomszédos országgal közösen döntöttek, az ukrán szükségletek és a román hadsereg készleteinek függvényében – közölte szombaton a védelmi miniszter.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem ért egyet az alapélelmiszerek árréssapkájának október elsejei kivezetésével, ezt a döntést nem vitatta meg a kormánykoalíció – közölte szombaton a Facebook-oldalán Sorin Grindeanu.
Rekordszámú pályázó adta be jelentkezését a Határtalanul program idei kiadására, amely révén magyarországi diákok utazhatnak a külhoni magyarlakta területekre – jelentette be Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.
A Moody's Ratings nemzetközi hitelminősítő pénteken megerősítette Románia BBB-/A-3 szintű befektetési ajánlású adósbesorolását, és megőrizte a hozzá rendelt negatív kilátást is.
Menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter. Döntését azzal indokolta, hogy Románia 300 millió eurót veszített a kritikus árvízvédelmi infrastruktúra fejlesztésére szánt uniós forrásokból.
A 2025-ös Duma Duba turné gasztronómiai élményekben is bővelkedik, és a következő megálló ismét különlegesnek ígérkezik.
Szeptember 13-án ünneplik Romániában a tűzoltók napját, ebből az alkalomból szombaton 9 és 15 óra között nyílt napot tart a Maros megyei tűzoltóság is. Minden érdeklődő számára különleges programokkal készülnek.
Egy nappal azután, hogy visszakapta jogosítványát, ismét ittasan ült volán mögé egy 41 éves férfi Maros megyében. A rendőrök őrizetbe vették, és eljárás indult ellene.
szóljon hozzá!