
Fotó: Kristó Róbert
A fűtésrendszer cseréjének elhúzódása miatt a csíkszeredai Kis Herceg Napközi Otthonban kérdéses volt még múlt héten, hogy elindulhat-e szeptember 13-án az oktatás.
2010. szeptember 12., 16:162010. szeptember 12., 16:16
2010. szeptember 12., 17:342010. szeptember 12., 17:34
Fotó: Kristó Róbert
Antal Attila csíkszeredai alpolgármester pénteken elmondta, a kivitelező nem végzett még a munkálatokkal, az oktatást azonban elkezdik szeptember 13-án az épületben, a munka pedig elkülönítve, az épület alagsorában folytatódik.
Kedves Ildikó, a napközi igazgatója pénteken arról számolt be, hogy nagy erőbedobással dolgozik a kivitelező és a napközi személyzete is, hogy hétfőre, szeptember 13-ra helyreállíthassák, kitakaríthassák a napközis tevékenységre használt helyiségeket. Szombaton fejezik be a munkát a csoportokban, ezután az alagsorban folytatódnak a munkálatok és ezt a helyszínt elkülönítjük a gyerekektől – mondta az igazgató, aki felhívta a szülők figyelmét, hogy a főbejárat nem használható, ezért a hátsó bejáraton közelítsék meg a napközit. Még legalább egy hét, amíg teljesen véget érnek a munkálatok – mondta az igazgató. Közölte, ha időközben fűtésre lenne szükség, akkor a szerződés értelmében a kivitelezőnek kell biztosítani fűtést, például elektromos fűtőtestekkel.
Régi az épület, sok helyen probléma volt – mutatott rá az igazgató a fűtésrendszer cseréjének szükségességére. Hozzátette, az elvégzett munkálatok jó minőségűek, egyetlen probléma, hogy a kivitelező nem tudta tartani a határidőt. Nagyon reméljük, és azon fogunk dolgozni egész hétvégén mindannyian, hogy hétfőre minden készen legyen a gyerekek fogadására – mondta pénteken az igazgató.
A Caritas piramisjátékhoz hasonlította szombaton Oana Gheorghiu a nem járulékalapú különnyugdíjakat.
Az eMAG 15. fekete pénteki árleszállítási akciója minden várakozást felülmúlt: több mint 986 millió lej értékű rendelést regisztráltak, ami 10 százalékkal meghaladja a tavalyi eredményt – tájékozatott szombaton a vállalat.
Általánosságban enyhe télre számíthatunk Romániában, azonban lehetnek nagy havazások és fagyos időszakok is – vetítette előre Elena Mateescu, az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) igazgatója.
Több mint két évre bevonták a jogosítványát, és 16 ezer lejre bírságolták a rendőrök azt a marosvásárhelyi motorbiciklist, aki egy Kolozs megyei országúton közlekedve tizenhárom alkalommal előzött szabálytalanul, átlépve a folytonos vonalat.
Idén októberben 4 692 612 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 198-cal kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2775 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.
Nicușor Dan államfő állami látogatásra hívta meg Romániába Recep Tayyip Erdogan török elnököt. A hivatalos meghívást Oana Țoiu román külügyminiszter adta át pénteken Ankarában török hivatali partnerének, Hakan Fidannak.
Az amerikai erők maradnak Romániában, de változni fog a katonák váltásának rendszere – jelentette ki román idő szerint péntek este a Fehér Házban Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter.
A rezsicsökkentést sikerült megvédeni, a Török Áramlat és a Barátság vezeték esetében Magyarország teljes mentességet kap az orosz energiahordozókra kivetett amerikai szankciók alól – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök.
A világűrből állítólag két emberi alkotás látszik: a kínai nagy fal és a portugáliai Douro völgyének teraszosan művelt szőlőültetvényei. Erről megbizonyosodni fölöttébb nehéz lenne, ám a híres borvidékre eljutni már egyszerűbb, mint gondolnánk.
Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.
szóljon hozzá!