
Fotó: Gecse Noémi
Három Hargita megyei városban mutatja be a Boeing, Boeing című előadást a kecskeméti Katona József Színház. Hétfő este Gyergyószentmiklóson láthatja a közönség, kedd este hét órától a Csíki Játékszínben, szerdán pedig Székelyudvarhelyen lehet megtekinteni a vendégjátékot.
2017. június 19., 16:452017. június 19., 16:45
Premier Hargita megye életében, hogy egy testvérmegyei színházi társulat mutassa be előadását az itteni színházakban – fogalmazott hétfőn Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke a vendégjáték kapcsán Csíkszeredában tartott sajtótájékoztatón, amelyen részt vettek a magyarországi Bács-Kiskun megyéből érkező vendégek is.
Mint elhangzott, a vendégjátékok a magyar kormány, Hargita Megye Tanácsa és a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat támogatásával jöhettek létre. Az alelnök rámutatott,
hiszen a testvérmegye orvosai évente végeznek szűrővizsgálatokat a megyében.
A vendégjáték Bányai Gábor országgyűlési képviselő kezdeményezésére valósult meg. A sajtótájékoztatón a képviselő rámutatott, szerette volna ily módon is segíteni a kapcsolatépítést, és reméli, hogy minden évben létrejöhet egy-egy vendégszereplés a két megye társulataival.
Cseke Péter, a Katona József Színház igazgatója, az előadás rendezője elmondta, a kecskeméti teátrum egyik legfontosabb magyarországi színházi műhely, évente 13–15 bemutatót tartanak, és több mint 300 előadást játszanak egy évadban. Főként a népszínházi vonalat képviselő szerzők műveit játsszák, megtalálható a repertoárban vígjáték, operett, musical és kortárs mű is. Reményét fejezte ki, hogy ez a vendégjáték-sorozat a kecskeméti és a Hargita megyei színházak közötti együttműködés kezdete is egyben.
„Egy sikeres férfi mögött mindig ott áll egy nő. Vagy kettő. Vagy három. A Párizsban élő, sztárépítész Bernardnak például mindegyik a menyasszonya, ráadásul egyik szebb, mint a másik és természetesen nem tudnak egymásról, sőt szinte nem is járnak a földön egyazon időben! Aki egy ilyen életvitelt menedzselni tud, az meg is érdemli, hogy nagy kanállal merítsen a saját főztjéből! Hacsak nem kavar egyet rajta valaki, vagy bele nem csapódik egy Boeing a levesbe. Az egy férjre jutó légiutas-kísérők száma tehát három, a statisztikát pedig egy szerencsétlen jóbarát rontja...” – áll az előadás ajánlójában.
A szereplők között a csíkszeredai származású Zayzon Zsoltot is láthatja a közönség. Szereposztás: Bernard: Zayzon Zsolt, Robert: Nagy Viktor, Judit: Marcz Fruzsina, Jacqueline: Decsi Edit, Janet: Dobó Enikő, Bertha: Sára Bernadette. Az előadás díszletét Szlávik István, a jelmezeket Tihanyi Ildikó tervezte. Dramaturg Németh Virág, rendezőasszisztens Sirkó Anna. Az előadást Cseke Péter rendezte.
Az előadásra 10 lejbe kerül a belépő.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.
Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy csalási ügyben tartanak házkutatást.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.
Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.
A Fekete-tengerben, a Chituc homokpadtól mintegy 50 tengeri mérföldre keletre talált dróndarabot ártalmatlanítottak vasárnap reggel – közölte a védelmi minisztérium.
Tűz ütött ki vasárnap egy segesvári, idősek gondozására szolgáló szociális központban. Az épületben negyvenen tartózkodtak, három embert a tűzoltók menekítettek ki.
szóljon hozzá!