Hargita megyében a tanintézeteknek majdnem a 92 százaléka „bezöldült”, a tanügyben dolgozók átoltottsági aránya azonban alacsony
Fotó: Veres Nándor
A tanintézetek járványügyi besorolásáról, az iskolák személyzetének az átoltottsági arányáról, az általános iskolai évfolyamok szintfelmérő vizsgáiról, illetve az előkészítő osztályba történő beiratkozással kapcsolatos tudnivalókról tartott sajtótájékoztatót a Hargita Megyei Tanfelügyelőség szerdán.
2021. május 26., 18:222021. május 26., 18:22
Az iskolák személyzetének kevesebb, mint a fele van beoltva koronavírus ellen Hargita megyében – közölte a megyei tanfelügyelőség szerdai sajtótájékoztatóján Cristinel Glodeanu főtanfelügyelő-helyettes.
A jelenlegi adatok alapján az arány 46-47 százalék körül van, de ennek az is az oka, hogy a tanfelügyelőség kérése ellenére 26 tanintézet nem frissítette még a vonatkozó adatokat – az alkalmazottak egyenként történő felhívására nem mindenhol volt lehetőség az ünnepnapok miatt sem –, így 0-s hányadossal kerültek be az összesítésbe. A valós arány – a helyettes főtanfelügyelő szerint – 50 százalék körül lehet. Elégedetlenek ezzel a számmal, de nem oltakozhatnak a személyzet helyett – mondta Cristinel Glodeanu, de arra is kitért, hogy szerdán is egyeztettek ez ügyben az iskolaigazgatókkal és kérték, hogy hiteles forrásból történő tájékozódásra biztassák a személyzetet, hogy az átoltottsági arány növelésével mihamarabb visszatérhessen minden a normális kerékvágásba.
A szerdai adatok szerint Hargita megyében az oktatási személyzet tagjai közül 2011-en kapták már meg az oltásnak legalább az első adagját, a kisegítő didaktikai, illetve a nem didaktikai személyzet tagjai közül pedig 544-en. Az átoltottsági arány iskolánként nagyon eltérő, van olyan oktatási egység, ahol ez a hányad nulla, de olyan is, ahol megközelíti a száz százalékot, ilyen például a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola (90,63%).
„Nagy örömmel mondhatjuk el, hogy tegnap (kedden, szerk. megj.) a megyei vészhelyzeti bizottság új határozatot fogadott el az iskolák besorolására vonatkozóan,
– fogalmazott Demeter Levente Hargita megyei főtanfelügyelő az oktatási egységek új járványügyi besorolásáról. A részleteket illetően elmondta, a 130 jogi személyiséggel rendelkező tanintézet közül 119 került zöld besorolás alá – tehát ezekben minden évfolyam, osztály és diák részt vehet a jelenléti oktatásban –, sárgába pedig mindössze 11. Utóbbiakban az 5, 6, 7, illetve a 9, 10, 11-ik osztályos évfolyamok maradnak az online oktatásban. Vörös besorolású tanintézet nincs a megyében.
A főtanfelügyelő arról is tájékoztatott, hogy az egészségügyi szakhatóság vezetőjével, illetve a megye prefektusával folytatott múlt heti megbeszélésen arról döntöttek, hogy a bizottság továbbra is hetente frissíti a tanintézetek járványügyi besorolását – noha lehetőség van már a napi frissítésre is –, szükség esetén azonban ennél hamarabb hoznak majd döntést.
Hetek óta zajlanak az általános iskolákban az országos szintfelmérő vizsgák: két hete a 6-ik osztályosok tudását mérték fel, múlt héten a 4-ikesekét, ezen héten pedig a 2-ik osztályos évfolyamok szintfelmérője zajlik. A főtanfelügyelő a jelenlétet illetően elmondta, a 6-ik osztályosok esetében az arány 92 százalékos volt, azaz a vizsgára beiratkozott 3182 diák közül 2931 vett részt a felmérőkön. A 4-ik osztályosok esetében az arány közel 80 százalékos volt, a 3005 beiratkozott közül 2386 jelent meg minden felmérőn. A 2-ik osztályosok szintfelmérője még folyamatban van, erre 2999-en iratkoztak be. Mivel idén ezeket az eredményeket nem hozzák nyilvánosságra, nem függesztik ki és online sem teszik elérhetővé, sőt, a naplóba sem kerülnek be, ezért arra kérte az igazgatókat, hogy a szülőket megfelelően tájékoztassák gyerekük szintfelmérőjének eredményéről – hangsúlyozta a főtanfelügyelő.
Május 24-én elkezdődött az előkészítő osztályokba történő beiratkozás második szakasza, amely május 31-ig, tehát hétfőig tart. Ebben a periódusban azoknak a gyerekeknek a beiratkozási kérését fogadják az iskolák a szülőktől, akiknek a gyerekét még egy iskolába sem vették fel, vagy nem volt lehetőségük részt venni az előző szakaszban. Kéréseket csak azok az iskolák fogadhatnak, amelyek előkészítő osztályaiban még vannak szabad helyek, a szülők prioritási sorrendben három ilyen tanintézetet jelölhetnek meg a kérésben – számolt be az aktuális beiratkozási szakasszal kapcsolatos tudnivalókról Demeter Levente. A kéréseket június 2-án és 3-án dolgozzák fel az iskolákban, az előkészítő osztályokba beíratott gyerekek végleges listája pedig június 4-én készül el. Lesz egy harmadik szakasza is az iratkozásnak: az előkészítő osztályba a nyár végéig be nem íratott gyerekek helyzetét a szeptember 1-10. közötti időszakban rendezi a tanfelügyelőség.
Szigorítják a hivatásos nevelőszülővé válás feltételeit, az alsó korhatárt 18-ról 21 évre emelik - jelentette be kedden Natalia Intotero család- és ifjúságügyi, esélyegyenlőségi miniszter.
Ráduly Réka számára a tanulás és a sportolás mindig is prioritás volt. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen Csíkszék magyar diákjai között a legmagasabb érettségi eredményét érte el.
Felfüggesztett jogosítvánnyal közlekedőt, és ittasan, jogosítvány nélkül vezető sofőrt is elcsíptek a rendőrök hétfőn, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen.
Erdei terepen autózott két férfi Csíkszentdomokos községben, ám eldurrant a jármű egyik gumiabroncsa, ami miatt felborultak.
Egy 73 éves férfi hunyt el a hétfői balesetben, melynek során szakadékba zuhant egy autó a Nyergestetőn – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság keddi tájékoztatásából.
Elhibázott tervezés vagy felelőtlen felhasználók, esetleg mindkettő közrejátszik? Szotyorban olykor a főutcán, azaz a forgalmas országúton csorog a szennylé.
Románia hónapról hónapra növekvő hőmérsékletben forrong, és az ügyfelek olyan megoldásokba fektetik pénzüket, amelyek termikus kényelmüket és a lakásaikban a megfelelő minőségű levegőt biztosítják számukra, és ez az eMAG-nál regisztrált eladások számában is tükröződik.
Több, mint 80 Hargita megyei rendőr felel idén Tusványos biztonságáért. A hatóságiak mind a tábor területén, mind azon kívül szemmel tartják a tusványosozókat.
A korai érésű szilvafajták szüretelése már e hónap végén elkezdődhet, és ez annyira rendhagyó, hogy a lapunknak nyilatkozó gyümölcstermesztő sem emlékszik hasonló esztendőre, szerinte ennyire korán még soha nem kellett szilvát szedni.
Nem lesz ugyan Bagossy Brothers Company nagykoncert idén az Egyfeszten, de a szülővárosuk, Gyergyószentmiklós összművészeti fesztiválján ott lesz a zenekar. Ők a Hegyilevegő udvar házigazdái.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://szekelyhon.ro/template/szekelyhon_new/images/dropdown.svg)