
Fotó: Kristo Robert
Az idei téli szezon elég nehezen kezd beindulni Tusnádfürdőn, ami a gazdasági válság rovására is írható, azonban a télvíz idei látogatók számát a hóviszonyok nagyban befolyásolják – tudtuk meg Albert Tibor polgármestertől.
2010. december 22., 17:002010. december 22., 17:00
2010. december 22., 19:082010. december 22., 19:08
Szilveszterre a helyek 70–75 százaléka van lefoglalva, az elmúlt években ilyentájt már nem lehetett az ünnepekre helyet kapni, így elmondható, hogy ebben a periódusban csökkent a Tusdádfürdőre látogatók száma. A sípálya megépítése azonban hozzájárult a turisták számának növekedéséhez. Hasznosnak bizonyult a beruházás, mert vonzza a turistákat, tehát az ünnepi időszakot leszámítva, valamelyest nőtt a kirándulók száma a téli szezonban. A megfelelő felszereléssel rendelkező sípályát még ezen a héten beindítják, és számítanak napi 100–150 látogatóra – informálta portálunkat Albert.
Hozzáfűzte: januárban, februárban körülbelül 700–800 turistára számítanak, amely 30–40 százalékos kihasználtságot jelent. A nagy szállodák a munkaügyi minisztériumon keresztül \"kapják\" a vendégeket, akik kezelési jegyekkel jönnek, de nem télen, hanem a tavaszi–nyári–őszi periódusban – jegyezte meg a polgármester.
Az elöljáró kifejtette: \"a sportturizmusról mindig is híres volt Tusnádfürdő, amely alpesi éghajlatú település, annak ellenére, hogy alacsonyan fekszik (650 m), klímája mégis hasonló az 1200 méter magasan fekvő településekéhez. Ezért a felkészülni vágyó sportolók rendkívül kedvelik a várost, ahol gyakran töltenek el több-kevesebb időt sportiskolák, sportklubok keretében.\"
A vakációs és hétvégi turizmus fellendülőben van, más hegyvidéki turisztikai központokhoz képest az árak nem magasak – jegyezte meg Albert Tibor.
Az utolsó bruttó fizetés 65 százalékának megfelelő bírói nyugdíjat és a nyugdíjkorhatár 15–20 évig tartó fokozatos emelését tartja kívánatosnak a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) alelnöke.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) lezárta egy Argeș megyei mulatós előadó ügyében folytatott vizsgálatát, és összesen 1,612 millió lej eltitkolt jövedelmet állapított meg. A román sajtó úgy tudja, a tegnap Olaszországban elfogott Dani Mocanuról van szó.
Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.
Tovább emelkedtek az üzemanyagárak az országban, egyes benzinkutaknál – Székelyföldön is – a gázolaj ára már meghaladta a 8 lejt is literenként.
A kormány nem számol áfaemeléssel a 2026-os állami költségvetés összeállításakor – jelentette ki egy keddi szakmai rendezvényen a pénzügyminiszter.
Lakossági bejelentés nyomán keresett és talált megoldást a marosvásárhelyi városháza annak a családnak, akik három és egyéves gyerekekkel éjszakáztak a szabad ég alatt. Ideiglenesen az éjjeli menedékhelyen vannak, szociális bérlakást kapnak.
Az Adrian Kreiner nagyszebeni üzletember meggyilkolásával vádolt három férfi közül kettőt kedden a Fehér megyei törvényszék súlyos gyilkosságért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt, míg a harmadikra távollétében 30 év börtönbüntetést szabtak ki.
Az élőszavas mesélés fejleszti a gyereket, mert nem kap készen mindent, mint a tévében. Ha ő maga képzeli el a történetet, akkor a meséből saját élményt és értéket teremt. A marosvásárhelyi Stefánia óvoda idén is megszervezte mesemondó délelőttjét.
Meghalt a temesvári gyermekkórházban egy 17 éves lány. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
Elkezdődött a Román Vámhatóság átszervezése, amellyel a jelenlegi 68-ról 39-re csökkentik a vezetői pozíciók számát, az éves bérkiadások pedig mintegy 6,2 millió lejjel mérséklődnek.
szóljon hozzá!