
Tolongás a csíkszeredai városháza pénztáránál. Március vége az első féléves adók kifizetési határideje, kedvezményt is csak eddig adnak
Fotó: Gecse Noémi
Közel hárommillió lejnyi adót és illetéket, valamint bírságot fizettek be az év elejétől a csíkszeredaiak a város pénztárába, a betervezett összeg hozzávetőleg 38 százalékát. Tekintettel arra, hogy a tízszázalékos adókedvezményt március végéig élvezhetik az adófizetők, ezért a határidő közeledtével még többen keresik fel a polgármesteri hivatalt, hogy eleget tegyenek kötelességüknek.
2018. március 13., 11:572018. március 13., 11:57
Egyre hosszabb sorok alakulnak ki a csíkszeredai városháza pénztáránál, ahogy közeledik a féléves adó kifizetési határideje, azaz március vége. Szintén eddig az időpontig lehet élni a tízszázalékos adókedvezménnyel, amelyet a polgármesteri hivatal biztosít azoknak, akik a teljes éves adójukat törlesztik, ezért is keresik fel egyre többen a városháza pénztárát.
Rodica Ţiriac, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala adó- és illetékosztályának vezetője érdeklődésünkre elmondta,
A márciusi határidő miatt arra számítanak, hogy a következő napokban megugrik a törlesztési kedv. Arról már korábban beszámoltunk, hogy az önkormányzat ebben az évben csak a gépjárműadót növelte, az autó motorjának hengerűrtartalmától függően átlagban 16,66 százalékkal, a többi adónem többnyire a tavalyi szinteken maradt, a területadó módosult annyiban, hogy a város belterületén a mezőgazdasági területek első 400 négyzetméterének adója csökkent.
Ugyanakkor lehetőség van online adófizetésre is a ghiseul.ro oldalon keresztül.
Csíkszereda költségvetésébe erre az évre 7,1 millió lejt terveztek be a helyi adókból és különböző bírságokból. Eddig az összeg a 38 százaléka folyt be. A polgármesteri hivatal adóosztálya által rendelkezésünkre bocsátott adatok szerint adónemekre lebontva mostanig épületadót 1,2 millió lejt, területadót 483 ezer lejt, gépjárműadót 745 lejt fizettek be a városlakók. Különböző bírságokból pedig 269 ezer lejt gyűlt be a megyeszékhely kasszájába.
Hiába lehet már online is fizetni, sokan még mindig személyesen törlesztik a helyi adót Csíkszeredában
Fotó: Gecse Noémi
Van, ahol még kivárnak
Karda Róbert, Csíkszentdomokos polgármestere érdeklődésünkre elmondta, a víz-és szennyvízhálózat kiépítésével némileg módosult idén az épületadó mértéke a községben, tekintve, hogy közművesített épületek kategóriába kellett sorolják a lakóházakat az adótörvénykönyv előírásai szerint. Ezt leszámítva az önkormányzat idén nem emelte a helyi adók és illetékek mértékét. Egyébként a csíkszentdomokosiak év elejétől mostanig a betervezett összeg 27 százalékát fizették be. A polgármester úgy véli, ez az arány a hónap végéig emelkedni fog. Hozzátette, mivel ebben az időszakban kezdik leadni a területalapú támogatásra a kérelmeket, sokan ezzel egy időben fizetik ki adójukat, egyszerre intézik el a két ügyet a polgármesteri hivatalban. Rákérdeztünk arra is, hogy vannak-e hosszú ideje tartozó községlakók, amire a polgármester azt válaszolta, akadnak páran, akiktől igyekeztek végrehajtással behajtani a pénzt. „Összességében azért nem állunk rosszul, tavaly közel 90 százalékát sikerült begyűjteni a tervezett összegnek” – mondta Karda.
Csíkszentmártonban is akadnak, akik hosszú ideje nem törlesztették adótartozásukat. Gergely András polgármestertől megtudtuk, ilyen esetekben közmunkává próbálják alakítani a tartozás mértékét, sokszor csak ilyen formában tudják behajtani. Hozzátette, az idei évre betervezett 300 ezer lejes adóbevétel 41 százalékát fizették be a helyiek mostanig.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
szóljon hozzá!