Fotó: Albert Eszter
Hangulatos programokkal készült a gyerekek számára gyergyószentmiklósi Egyfeszt összművészeti fesztivál, ahol külön udvarral kedveskedtek a kisebbeknek.
2022. augusztus 05., 20:282022. augusztus 05., 20:28
2022. augusztus 05., 20:292022. augusztus 05., 20:29
Az udvar pénteken nyitotta meg kapuit, s a szervezők megelégedésére már a pénteki nyitónapon nagy volt az érdeklődés a felkínált programok iránt. Mondókázás, üvegfújás, arcfestés is szerepel az udvar kínálatában, és természetesen bábelőadásokra is sor került.
„Örömmel mondom, nagyon sok vendég érkezett különösen Magyarországról, de a helybéliek is folyamatosan váltják egymást, úgy látom, kedvelik az általunk összeállított programokat és többen kiemelték, a szerencsés helyszínválasztást is, hiszen itt a gyermekek a foglalkozások mellett szabadon mozoghattak, szaladgálhattak a kellemes gyermekbarát környezetben” – nyilatkozta Fórika Sebestyén szervező.
Maláriával diagnosztizáltak egy bukaresti férfit – közölte csütörtökön az egészségügyi minisztérium.
Az alpolgármesternek fontos feladatai vannak a kisebb községekben is, nem róluk kellene lemondani, hanem inkább a tanácsosok számát kellene csökkenteni – javasolja a Romániai Községek Országos Szövetsége, a kormány megszorító intézkedéseire reagálva.
A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
Az Egyfeszt összművészeti fesztivált idén július 31 és augusztus 3. között tartják Gyergyószentmiklóson. Mutatjuk a fellépőket.
A Saul fia című film főszereplője, Röhrig Géza költőként mutatkozik be július 16-án, szerdán 18 órától a marosvásárhelyi Kandaké kávézóban, a Bernády tér 3. szám alatt.
A romániai európai parlamenti (EP-) képviselők közül nyolcan szavazták meg csütörtökön az Ursula von der Leyen és az Európai Bizottság ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt, ketten tartózkodtak, 12-en ellene szavaztak, 11-en pedig nem vettek részt.
Átadták a forgalomnak csütörtök délután az észak-erdélyi (A3-as) autópályát az 1-es országúttal Tordatúr közelében összekötő gyorsforgalmi utat.
Befogták az egyik bocsát annak az anyamedvének amelyet a napokban lőttek ki, miután az megölt egy motorost a Transzfogarason – közölte Facebook-oldalán a környezetvédelmi minisztérium.
Kenőpénz elfogadásán érték tetten az ügyészek csütörtökön a bukaresti Floreasca kórház egyik ortopéd szakorvosát – értesült az Agerpres ügyészségi forrásokból.
Július 13. és 27. között ünnepli 15. születésnapját a Csíki Jazz Fesztivál. Idén az emlékezés és a világzene jegyében zajló eseménysorozat világszínvonalú fellépőkkel, tehetségkutatóval, gyerekprogramokkal és közösségi örömzenéléssel várja a közönséget.
szóljon hozzá!