A gyerekek megtapasztalják az adományozás örömét

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Több Hargita megyei iskolában is zajlott illetve zajlik jövő héten az oktatási minisztérium és a Children's High Level Group Egyesület kezdeményezésére indult burgonyagyűjtés rászorulóknak. A program célja a segítségnyújtás mellett főként az, hogy a diákok megismerjék az adományozás örömét.

R. Kiss Edit

2009. november 06., 15:182009. november 06., 15:18

2009. november 06., 15:372009. november 06., 15:37

•  Fotó: Kristo Robert Galéria

Fotó: Kristo Robert

Bár főként Csíkban a burgonya nem hiánycikk és talán a legszegényebb családnak is van, ha mása nem, de burgonyája, jó fogadtatása volt a programnak Hargita megyében- mondta a Hargita Megyei Nevelési és Erőforrásközpont igazgatója, Demeter Anna-Mária, aki összesítette Az adományozott burgonya hete elnevezésű program eredményeit. Elena Mîndru Hargita megyei főtanfelügyelő-helyettes azt közölte, hogy az Országos Közösségi Tevékenységekért Stratégia keretében zajló program részeként múlt héten a csíkszeredai Kájoni János Kereskedelmi Iskolaközpontba látogattak a kezdeményező egyesület képviselői és találkoztak, beszélgettek az ottani, önkéntes tevékenységekbe bekapcsolódó diákokkal. Demeter Anna-Mária közlése szerint a megyéből péntekig tíz iskola jelezte vissza, hogy lebonyolította már a burgonyaadakozást, és az igazgató elmondása szerint az ebben résztvevő gyerekektől szép és megható beszámolókat kapott. Nem az összegyűjtött mennyiség volt a lényeg, hanem hogy a gyerekek megismerkedjenek az adománygyűjtés tevékenységével, ráébredjenek, hogy vannak nélkülözők és átéljék az adományozás örömét- mondta az igazgató. Elmesélte, a gyerekek azonosították be azokat, akiknek az adományt összegyűjtötték, így vittek burgonyát gyermekelhelyező központoknak, a dévai Szent Ferenc Alapítványnak, öregotthonnak és olyan iskola is volt, ahol minden osztály egy-egy rászoruló családnak vitte az adományát. Személyenként egy-két darab burgonyát kellett csak vinni, de általában több gyűlt össze- mondta el Demeter Anna-Mária. Közölte, jövő héten is több iskola kapcsolódik még be a programba.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
2026. október 10., szombat

Sűrű köd miatt adtak ki sárga riasztást Csíkszeredára és környékére

Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.

Sűrű köd miatt adtak ki sárga riasztást Csíkszeredára és környékére
Hirdetés