
Fotó: Kristo Robert
A fogyasztóvédelmi felügyelőség a hatályos törvények alapján számos esetben hajt végre ellenőrzéseket többek között a fogyasztók életének, egészségének, biztonságának és gazdasági érdekeinek a védelmében.
2010. február 18., 16:232010. február 18., 16:23
2010. március 08., 16:222010. március 08., 16:22
Fotó: Kristo Robert
Az elmúlt évben a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség megyei ellenőrzései során 2353 jegyzőkönyv született, amiből 908 jegyzőkönyv zárult büntetéssel, a többi esetben figyelmeztetésben részesítették az érintetteket. A befolyt büntetések összértéke 388 050 lej.
A legtöbb fogyasztóvédelmi szabálysértést az élelmiszeripari termékeknél találták, ide tartozik az ellenőrzési akciók 52 százaléka, ezt követi 30 százalékkal a nem élelmiszeri termékek, valamint 18 százalékkal a szolgáltatói szektor.
2009-ben a fogyasztóvédelmi felügyelőség 464 reklamáció miatt szállt ki a helyszínre, melyből 295 volt indokolt, 25 alkalommal más megyébe irányították a panaszt, főleg a bankok és a tévészolgáltatók esetében, 17 bejelentés megoldatlan, 124 alaptalan volt, és visszavontak hármat.
Kilenc esetben laboratóriumi vizsgálatot rendeltek el, melyből három nem felelt meg az előírásoknak. Ellenőrzéseket más intézményekkel közösen is végrehajtottak, többek között a rendőrséggel és az Országos Állategészségügyi Hatósággal. A fogyasztóvédők havonta átlagban harmincöt ellenőrzést végeztek.
A megyeházán, a fogyasztóvédelmi felügyelőség székhelyén – 4. emelet 424-es szoba – információs irodát létesítettek, és reggel 9 órától délután 5-ig várják az érdeklődőket.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!