A borsikabogyós kolbász vitte a prímet

•  Fotó: Kocsis B. János

Fotó: Kocsis B. János

Családias hangulatban zajlott szombaton a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnokban a 16. Háromszéki Kolbászparádé és Káposztafesztivál.

Bíró Blanka

2018. november 11., 19:332018. november 11., 19:33

Kezdőmozzanataként felvágták és szétosztották a Diószegi pékség által elkészített, három darab húsz kilogrammos óriás kolbászos-pityókás kenyeret, amelybe egyenként 5-6 kilogramm kolbászt sütöttek. Diószegi László elmondta, fejtörést okozott, hogy a kolbász megfelelően átsül-e a kenyérben, végül nyers kolbászt tettek bele, és a finomság a 240 fokra hevített kemencében tökéletesen elkészült.

A versenybe benevezett csapatok tagjait a térség legnagyobb nyilvános reggelijével vendégelték meg,

hatszáz tojásból készült a kolbászos rántotta, és felvágottakat is kínáltak.

•  Fotó: Kocsis B. János Galéria

Fotó: Kocsis B. János

A parádén elkészült a 10 méteresre tervezett, ám végül 13,5 méteres betöltött óriáskolbász is. A kolbásztöltő versenyre 38 csapat nevezett be, szinte mindegyik hozott titkos fűszert a hagyományos só, bors, paprika mellé, akadt, aki török csípős paprikával, köménnyel, füstölt sajttal, szerecsendióval, mustármaggal, vagy borókabogyóval „bolondította” a kolbászt, de olyan csapat is, amelynek tagjai hagyományos recept szerint dolgoztak, arra hivatkozva, hogy

Idézet
a kolbászízű kolbász a legjobb, nem az összevissza fűszerezett.

A zsűri több szempontot is figyelembe véve értékelte a csapatokat: a szervezettséget, a tagok öltözetét, az alapanyagok előkészítését, az asztali dekorációt, a higiéniát, a vakkóstolásnál pedig az étel ízét és tálalását figyelte. Több kategóriában értékelték a kolbásztöltő csapatokat: a cégek, az önkormányzatok és intézmények, civil szervezetek, a határon túli csapatok.

•  Fotó: Kocsis B. János Galéria

Fotó: Kocsis B. János

A verseny legmagasabb pontszámát a megmérettetésen először részt vevő Ozsdolai Nőszervezet kapta, akik a fődíjat a darabosan őrölt-húsos, őrölt borsikabogyós kolbászukkal nyerték el. A káposztafőző versenyre 11 csapat jelentkezett, közülük a legjobb a Cserniped csapat lett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Az ápolóknak is szükségük van az ápolókra

A Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet számára május az ápolók hónapja, amikor kiemelt figyelem irányul azokra, akik nap mint nap mások testi-lelki jólétéért dolgoznak. Ennek keretében rendezték meg az Ápolók konferenciáját.

Az ápolóknak is szükségük van az ápolókra
Az ápolóknak is szükségük van az ápolókra
2025. május 08., csütörtök

Az ápolóknak is szükségük van az ápolókra

2025. május 08., csütörtök

Először vitázik a tévékamerák előtt George Simion és Nicușor Dan

Az elnökválasztás második fordulójába került két jelölt, George Simion (AUR) és Nicușor Dan (independent) csütörtök este először vitáznak a tévékamerák előtt.

Először vitázik a tévékamerák előtt George Simion és Nicușor Dan
2025. május 08., csütörtök

Amerikai pápát választottak, XIV. Leó néven fog szolgálni

Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog szolgálni.

Amerikai pápát választottak, XIV. Leó néven fog szolgálni
2025. május 08., csütörtök

Mint a filmeken: megmutatták a rendőrök, hogy hogyan nyomoznak

Fogy a levegő a bűncselekmények elkövetői körül: a modern technológiákkal a rendőrség egyre könnyebben azonosítja őket. A Hargita megyei rendőrségen bemutattak pár kriminalisztikai módszert, amellyel például a lemosott vért is fel tudják fedni.

Mint a filmeken: megmutatták a rendőrök, hogy hogyan nyomoznak
2025. május 08., csütörtök

Hatalmas jégeső okozott károkat Udvarhelyszéken

Jégesőbe forduló vihar vonult végig és okozott károkat Udvarhelyszék több településén, köztük Székelyudvarhelyen és Szentegyházán is. A mintegy tíz percen keresztül hulló jég megállt az utcákon, a fákban, termésben is kárt tett.

Hatalmas jégeső okozott károkat Udvarhelyszéken
2025. május 08., csütörtök

Nem nézheted tétlenül!

A sok lehetséges megoldás közül már csak kettő maradt. Mert így szavazott a többség.

Nem nézheted tétlenül!
Nem nézheted tétlenül!
2025. május 08., csütörtök

Nem nézheted tétlenül!

2025. május 08., csütörtök

2 kg kokainnal és 20 kg kannabisszal buktak le – őrizetbe vették őket

Őrizetbe vett a rendőrség egy férfit és egy nőt, akik két kilogramm kokaint és mintegy 20 kilogramm kannabiszt vásároltak Spanyolországban, majd egy futárszolgálaton keresztül Romániába szállíttatták a drogokat.

2 kg kokainnal és 20 kg kannabisszal buktak le – őrizetbe vették őket
2025. május 08., csütörtök

Püspöki látogatások a református kollégiumokban

A református kollégiumok célja nemcsak tudománnyal és ismerettel felvértezni a diákokat, hanem jellemes, emberséges végzősöket nevelni, akik megállják a helyüket a közösségben – jelentette ki csütörtökön Marosvásárhelyen Kolumbán Vilmos református püspök.

Püspöki látogatások a református kollégiumokban
2025. május 08., csütörtök

Az első kínai császár halhatatlan hadserege Marosvásárhelyen

Több napja már rácsodálkoztak a vásárhelyiek és a turisták arra, hogy a Kultúrpalota bejáratánál furcsa agyagkatona strázsál, az előtérben pedig egy óriás kínai katona figyeli a belépőket.

Az első kínai császár halhatatlan hadserege Marosvásárhelyen
2025. május 08., csütörtök

A könyv a legszellemibb hazánk – megnyílt a 10. Csíkszeredai Könyvvásár

Jubiláló rendezvénynek ad helyszínt csütörtöktől vasárnapig a csíkszeredai Erőss Zsolt Aréna, ahol megnyitotta kapuit a tizedik Csíkszeredai Könyvvásár. Az esemény nemcsak a könyvekről, hanem közösségről, emlékezésről és jövőbe tekintésről is szól.

A könyv a legszellemibb hazánk – megnyílt a 10. Csíkszeredai Könyvvásár